Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A módosítás óta újra megoszthatók hírek a közösségi oldalon, a Facebooknak egyeztetnie kell a hírportálokkal.
Megszavazta az ausztrál parlament csütörtökön azt az új médiatörvényt, amely előírja a közösségi médiának és az internetes keresőmotoroknak, hogy csak a hírportálokkal való megegyezés alapján közölhetik híreiket, vagyis egyes esetekben az előbbieknek fizetniük kell a hírtartalom megjelentetéséért – jelentette be Josh Frydenberg pénzügyminiszter.
A jóváhagyott törvényváltozat megfelel annak a megállapodásnak, amelyet a Facebook a héten kötött a kormánnyal vitájuk után. Frydenberg szerint az internetes óriáscégek által a hírekért fizetendő díj lehetővé teszi a közszolgálati újságírás fennmaradását.
A Facebook a múlt héten bejelentette, hogy a készülő médiatörvény miatt, amely számára méltánytalan fizetési kötelezettséget ír elő a hírekért, a továbbiakban ausztráliai platformján nem engedi használóinak bármilyen hír megosztását – akár kül-, akár belföldről származik –, illetve megnézését a hírolvasók által. Ezt azzal indokolták, hogy a törvénytervezetben szerintük nem egyértelmű a hír definíciója. Olyan tartalomért is fizetnie kellett volna a Facebooknak, amelyet nem tart hírnek, és ebben akár egyet is ért a tartalom forrásával. Mint szóvivője közölte, a közösségi médiát üzemeltető amerikai cégnek mindeddig jól bejáratott együttműködése volt a tartalomszolgáltatókkal, a törvény ezt elrontotta volna.
Januárban a Google amerikai vállalat is azzal fenyegetőzött, hogy kivonja keresőmotorját Ausztráliából, ha az említett törvényt az eredeti formájában elfogadják.
A hét elején azonban a Facebook és a kormány megegyezett. Eszerint továbbra is a közösségi médiát fenntartó cégek és a tartalomszolgáltatók dolga eldönteni, mi hír, mi nem az, és hogy előbbiek mekkora összegért közölhetik ezeket. Vitás esetekben a kormány dönt.
A Facebookot üzemeltető cég PR-igazgatója, Nick Clegg bejelentette szerdán, hogy a következő három évben globálisan legalább egymilliárd dollárt fektetnek a hírtartalom-fejlesztésbe. Egyúttal bocsánatot kért azért, hogy a közösségi média ausztráliai platformján néhány napig tiltva voltak a hírek. Hozzátette, hogy már eddig is 600 millió dollárt fektettek a hírekbe 2018 óta.
Miután Kanada az ausztráliaihoz hasonló médiatörvény bevezetését fontolgatja, a Facebook bejelentette azt is, hogy az idén megállapodásokat akar kötni kanadai médiumokkal, és be akar fektetni a kanadai médiaipari kezdeményezésekbe.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.