Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A dolgozók minden mozdulatát figyelik, egy gyengébb munkanap után már kirúghatják őket, és szinte teljesíthetetlen célokat jelölnek ki számukra – az Amazon volt alelnöke szerint ennek az az oka, hogy az alapító úgy gondolja, egyébként mindenki ellustulna.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója úgy gondolja, hogy az emberek alapvetően lusták, ezért ha nem hajtják őket a munkában, „a középszerűség felé menetel” a cég – magyarázta David Niekerk, az Amazon egykori alelnöke a The New York Timesnak. Mint elmondta, ez az oka annak, hogy a cég raktáraiban a dolgozók gyakorlatilag minden mozdulatát megfigyelik, alig adnak nekik pihenőidőt, és rendkívül magas teljesítménycélokat határoznak meg. Ha valaki, hát Niekerk tudja, miről beszél, hiszen ő tervezte meg az Amazon raktárait felügyelő rendszereket.
De az is ennek a hozzáállásnak tudható be szerinte, hogy kirúgnak dolgozókat egyetlen gyengébb munkanap miatt. Az Amazon nem kommentálta a nyilatkozatot.
A The Washington Post nemrég mutatta be az amerikai kormány munkabiztonsági és munkaegészségügyi jelentését, e szerint az Amazon raktáraiban dolgozók közel kétszer akkora eséllyel szenvednek el súlyos sérüléseket, mint az ország többi raktárosa. Jeff Bezos július 5-én távozik a cég éléről.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.