Nehéz volt, de visszautasították a Google 8 ezer milliárd forintos ajánlatát
Kútba esett a Google történetének eddigi legnagyobb, 23 milliárd dolláros felvásárlása.
Kútba esett a Google történetének eddigi legnagyobb, 23 milliárd dolláros felvásárlása.
hvg.hu
Azt hihetnénk, hogy autómegosztó szolgáltatást csak magáncélra vesznek igénybe a felhasználók, pedig a carsharing megoldást jelenthet azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek nem szeretnék, hogy több millió forintnyi tőkéjük álljon cégautókban. Cikkünkben erre mutatunk egy hazai példát.
GreenGo
A magyar kőolajimport harmada a Lukoiltól származik, ám Kijev kitiltotta az orosz vállalatot a vezetékrendszeréből, ellehetetlenítve a tranzitszállítást. A helyzet nagyjából akkor élesedett, amikor Orbán Viktor Kijevben és Moszkvában békemissziózott, de nincs nyoma, hogy tárgyalt volna az ügyben. A magyar és a szlovák külügy csak hetekkel a szállítások leállítása után fordult az Európai Bizottsághoz.
Az MNB szerint a bankoknak alkalmazkodniuk kellene a Revoluthoz hasonló fintechalkalmazások gyakorlatához, és ingyenessé kellene tenniük a lakossági tranzakciók többségét.
Sokan másolnák a Tesla sikerét, ám ez egyelőre csak a kínai riválisoknak sikerül, az amerikai startupok a kanyarban sincsenek.
A Downing Street a kiszuperált csempészhajók környezetvédelmi és biztonsági veszélyeire hívja fel a figyelmet.
hvg.hu
A sportszergyár a félig palesztin modellt, Bella Hadidot választotta az 1972-es müncheni olimpiának emléket állító cipő reklámarcának, kritikák hatására azonban pár nappal később a kampányt eltávolították az internetes felületeikről.
hvg.hu
Az eredeti idei éves hiánycél 105,6 százaléka jött össze a költségvetésben fél év alatt, a megemelt deficitcélhoz képest 66,7 százalékon állt az egyenleg. A Pénzügyminisztérium szerint javulnak a költségvetési folyamatok. Ebből annyi látszik, hogy valamelyest kezdenek magukra találni a fogyasztásiadó-bevételek. A hevített termékek magasabb forgalma miatt nőtt a dohányáfa-bevétel, az üzemanyagok jövedéki adójának emelése pedig plusz 89 milliárd forintot hozott fél év alatt.
hvg.hu
Hernádi Zsolt régi bizalmasával és üzlettársával, Komondi Zsolttal közösen alapította a társaságot.
HVG
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szeptemberben mérlegeli, hogy szervezzen-e egy 800-1000 fős demonstrációt.
hvg.hu
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint a BKK törvénysértőn bonyolított le egy 2023-as buszbeszerzést. 200 millió forintos büntetést kell befizetniük, a problémás tendert megsemmisítették. A BKK megdöbbent a büntetésen és az összegén is.
hvg.hu
Az első féléves adat több mint 35 százalékkal nőtt meg az előző év első hat hónapjához képest.
MTI
Azt nem árulták el, hogy melyik mérkőzésekre vásárolták a hatvan belépőt.
hvg.hu
Egy sor nagybank kínál ilyen lehetőséget, de van, melynél nem egyértelmű, melyik ATM-hez kell besorolni a spórolásért.
hvg.hu
A tavalyihoz képest 46 százalékkal esett a negyedéves profit.
MTI
Az olcsó ország- és vármegyebérletek, valamint a drága egynapos autópálya-matricák eredményesen hajtották az embereket a vasút felé, de közben a kormány sorra visszakozik az új szerelvények vásárlásától.
hvg.hu
Az alkatrészgyártásban a magyar kis- és közepes vállalatok számára erős vetélytársnak bizonyulhat az új távol-keleti szereplő, az IKD.
HVG
A globális informatikai leállásnak szerencsére vége, de még időbe telik, amíg sikerül mindenkinek eljutnia az úti céljához. A Wizz Air tanácsokat adott azoknak, akik a reptéren várakoznak, és azoknak is, akik nem tudnak hazajutni.
hvg.hu
Drámai forgatókönyvet vázolt fel a Politicónak nyilatkozó energetikai szakértő, ha pár héten belül nem sikerül megoldást találni az orosz olajszállítás ukrajnai blokkolására.
hvg.hu
Szíjj László Duna Aszfaltja egy 9 milliárdos árbevételű céget olvaszthat magába.
HVG