60 milliárd forint osztalékot vettek ki a kormányközeli építőipari cégek
Többek között Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Szíjj László érdekeltségeinek az eredményére jött ki ez az adat.
Többek között Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Szíjj László érdekeltségeinek az eredményére jött ki ez az adat.
És a kivitelezés nem is volt annyira egyszerű.
Főleg egyedi, illetve a gazdasági újrainduláshoz kapcsolódó tényezők miatt nagyot ugrott a gáz piaci ára Európában és Magyarországon. Az áram árával ugyanez a helyzet, de ott rendszerszintű probléma is van, egyre több az ingadozó termelésű megújuló forrás, kevés a kiegyenlítő erőmű, így drága a szabályozó áram. A magyar energiahivatal vizsgálódik és intézkedéseket fontolgat.
Ugyanazon a területen épül fel a komplexum, ahova egykor a kaszinóvárost szerették volna felhúzni.
Egy trafó meghibásodása miatt több százan maradtak hűtő, tévé, kazán nélkül egy városrészben, a szolgáltató, az MVM Démász nehezen mozdul a kártérítés rendezésében. A vezetékek esetleges megrongálódását nem is vizsgálta a cég a lakók szerint, a trafóval pedig korábban is voltak gondok, feljelentést is fontolgatnak.
Az NMHH indított úgynevezett ágazati vizsgálatot a GVH jelzése alapján.
Az oldal még a jövő évi választások előtt elindulhat.
A cég visszafoghatta a termelést, hogy magasabb áron adja el a kavicsot.
A hozzá is kötődő Fájdalom Ambulancia ötvenötszörösére növelte profitját.
Több csomagot is problémásnak találta termékét a Nébih.
A Cseh család volt nyomdacége két uniós pályázaton is kapott támogatást. Mi több, a cég szomszédságában lakó vállalkozások közt is van, amelyik nyert uniós pénzt. Sőt, van olyan uniós forrást elnyert cég, amelyik évekkel korábban megfordult azon a helyen, ahol a Cseh-cég később telephelyet létesített.
A létesítmény szerint az incidens nem veszélyeztette sem az atomerőmű rendszereit, sem a dolgozókat.
Nagyrészt a jegybank Növekedési Kötvényprogramjának segítségével finanszíroznák a bővítést.
A hétvégi és a délutáni műszak 15 százalékkal emeli meg a dolgozók bérét.
Tömeges jelenség, hogy jogszerűtlenül kirúgják azt, aki nem oltatja be magát – mondta Parragh László. A héten egyeztetnek a munkaadókkal, és állítólag majd a munkavállalókat is megkérdezik, de ők nem állnak ellen az MKIK-elnök szerint.
Augusztusban kell elküldeni az Elmű-Émásznak a mérőórákon szereplő állásokat a számlához.