450 millió forinttal segítette Havasi Balázs külföldi koncertjeit az állam
A győri filharmonikusoknak ennek tizedével kellett beérniük.
A győri filharmonikusoknak ennek tizedével kellett beérniük.
hvg.hu
A külön kérvény nélkül járó támogatásra idén 9,8 millióan lesznek jogosultak.
MTI
Jens Nygaard Knudsen 1968-tól 2000-ig dolgozott a dán játékgyárnál, a figurák mellett ő fejlesztette a kastélyos és az űrkészleteket is.
hvg.hu
A februári adatok szerint az Aldi 3800 dolgozót foglalkoztat 144 magyarországi üzletében és a biatorbágyi központjában, de csak tíz-húsz százalékuk dolgozik teljes, heti negyven órás munkaidőben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Tavaly már minden második uniós vállalkozás használt valamilyen közösségi oldalt, a magyar cégek viszont a sereghajtók közé tartoznak.
hvg.hu
Több százezerre becsülik az Egyesült Királyságban élő magyarok számát, a helyi boltokban mégsem elérhetőek a magyar élelmiszerek. Így érthető, hogy több magyar cég is magyar termékekre specializálódik. Dömsödi F. Orsolya volt az első, aki ezzel próbálkozott, ma Wimbledonban működik üzlete. Sorozatunkban olyan magyarokkal találkoztunk, akiket a sorsa Londonhoz köti, ám a magyar tradíciókat is őrzik – a Brexit után is.
Átlagosan 12 százalékos béremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt. A fizikai dolgozói körében az átlagbér 13,4 százalékkal növekszik.
hvg.hu
Egészségtelenül alacsony a Graphisoft Park Nyrt. hitelállománya, ezért 40 millió eurós hitelt vett fel, amiből 33 milliót szétoszt a részvényesek közt. De nem osztalék formájában, hanem aukció keretében vásárol vissza tőlük részvényeket.
hvg.hu
A Gazdasági Versenyhivatal határozata szerint a KiwiSun hálózata túl nagyokat mondott reklámjaiban. A cég vitatja a döntést.
hvg.hu
Nyilvánosak a Rogán-tárca legújabb szerződései, amelyek 2019 végéig listázzák a kifizetéseket. Tavaly ismét sok pénz ment el propagandára, költöttek emellett Szőcs Géza albérletére, a 2018-ban elhunyt Kerényi Imre által életre hívott Magyar Krónikára, és a szintén fideszes Kommentár Alapítványra, illetve kiemelten támogatták emellett az Aktív Magyarország programot is.
Oroszi Babett
Ötödével nőtt az átadott új lakások száma 2019-ben, a kiadott építési engedélyeké viszont csökkenni kezdett.
hvg.hu
Kiszámíthatatlanok a koronavírus-járvány gazdasági következményei, ám az semmiképpen nem tesz jót a helyzetnek, hogy a világ második gazdasága után éppen a legnagyobb problémákkal küzdő euróövezeti országot érte utol a betegség.
Régóta tárgyal a kormány a tulajdonszerzésről, a Magyar Nemzet szerint kedvezőek a feltételek ahhoz, hogy a magyar kormány és az osztrák Rail Cargo Group megállapodjon a Rail Cargo Hungaria részleges visszavásárlásáról.
MTI
Az ország legjobb éttermei közé 2019-es teljesítményével a Stand után sorrendben az Onyx, a Babel, a SALT Budapest, a Borkonyha, a Costes, a Pasztell, a Costes Downtown, a St. Andrea Restaurant, a Textúra, a Stand25, és az Arany Kaviár került.
MTI
Az utasbiztosítás nem terjed ki arra, ha úgy dönt, mégsem utazik.
hvg.hu
A szerelvények március 9-től nem fognak megállni az Arany János utca és a Ferenciek tere állomásokon, áthaladnak rajta.
hvg.hu
A Multi Fit Native nyúlfül kutyaeledel szalmonellát tartalmaz, a Nébih visszahívta a forgalomból.
hvg.hu
A megjelent koronavírus 1600 százalékos áremelkedést hozott a szájmaszkoknál. A kézfertőtlenítők ára is az egekbe szökött.
hvg.hu
Csak azonnali vészhelyzetnél avatkozhat be a jegybank. Ha egy határon átnyúló fintech cégnél probléma van, kisebb az MNB fogyasztóvédelmi mozgástere, mint a magyar szolgáltatókkal szemben.
hvg.hu
A társas vállalkozás tagjai utáni járulékfizetés szabályait gyűjtötte össze az Adózóna.
hvg.hu