Nagy támogatást kaphatnak a magyar vállalkozások

Hiába a szakmai kiválóság egy-egy szakterületen, sok olyan vállalkozás, amelyet erre a tudásra alapítottak, nem lesz sikeres, és néhány éven belül megszűnik. Vörös-Gubicza Zsanett, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének szolgáltatásfejlesztési és projektigazgatója elmondta, az induló vállalkozásoknak nagyjából a fele működik még öt év után is. Ezen javítana a VOSZ 2026-ban induló programja, amely képzésekkel, tanácsadással, és közösségépítéssel támogatja az induló vállalkozásokat.






Ismerje meg az Unicum történetét és az egyik legkülönlegesebb italát!

Mi történik akkor, amikor egy több mint kétszáz éves gyógynövénylikőr receptjét tovább gondolják, és egy egyedi szakértelemmel és nézőponttal egy izgalmas, új ízvilágot hoznak létre? A végeredmény egy egzotikus és csábító, fűszeres és gyümölcsös jegyeket egyszerre felmutató, különleges likőr lesz.





Sokan már csak akkor figyelnek oda, amikor késő

Kadocsa Péterrel, a VIG Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a hazai befektetési stratégiák alakulásáról és az új pénzügyi trendekről, valamint arról, milyen megoldásokat kínálnak azon ügyfeleiknek, aki időben és tudatosan szeretnének elkezdeni gondoskodni saját jövőjükről.


Nem öreg, csak tapasztalt: miért érdemes továbbra is számolni a régebbi irodaházakkal? – Interjú Tomasz Lisieckivel

„Elkényeztetetté váltunk: ma már a 15–20 éves irodaházakat is öregnek tekintjük, és azonnal új épületeket húzunk fel a helyükre” – mondta Tomasz Lisiecki, a TriGranit vezérigazgatója. Az októberben megvásárolt Bartók Ház ugyan 22 éves, megfelelő korszerűsítéssel és fejlesztésekkel azonban komoly értéknövekedési potenciált hordoz. A TriGranit a jövőben is hasonló beruházásokat tervez, miután 2024 augusztusában a cseh központú DRFG Investment Group megszerezte a vállalat 100%-os tulajdonrészét. A vezérigazgatóval többek között az elmúlt év tapasztalatairól és az akvizíció előnyeiről beszélgettünk.





Magyarországon korábban körözött, magyarellenes ukrán politikus működtetheti Beregsurány legnagyobb parkolóját

A jelenleg magát Anti Viktornak nevező férfiról kiderült, hogy nem más, mint Vitalij Antyipov, aki annak idején a Porosenko-párt beregszászi frakcióvezetőjeként az orosz támadást követően azzal vádolta a városi önkormányzat magyar képviselőit, hogy megszöktek az országból. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lett az ellene kiadott körözéssel, ahogyan azt sem, hogy miként tarthatta meg a magyar állampolgárságát annak dacára, hogy álnéven szerezte azt meg.