„Két lyukas garasból lett a Zen Eatery” – két séf útja, befektetők nélkül, a belvárosi túlélőversenyben

A magyar vendéglátás jelenleg túltelített, sérülékeny és kiszámíthatatlan közeg: a vállalkozások döntő része már az első évben csődbe megy. Két év a vendéglátásban nem egyszerűen időtartam: szűrő, amely elválasztja a rövid életű próbálkozásokat a valódi vállalkozásoktól. A Zen Eatery története nemcsak arról szól, hogy egy lehetetlen környéken életben maradt egy ázsiai fúziós hely, hanem arról is, hogyan nőtte ki egy induló vállalkozás az első egységét. A séf-tulajdonos párossal, Luu Trong Vinh-nel és Szelei Pistivel beszélgettünk arról, hogyan lehet stabil brandet építeni.


Megvan, miért ragaszkodnak a magyarok a készpénzhez

Dinamikusan halad Magyarország digitális átállása a pénzügyi területen, a fogyasztói ismeretek fejlődése azonban elmaradt, ezért kulcsfontosságúvá vált a széleskörű edukáció – állapította meg a Mastercard Digitális Fizetési Index (DFI) legfrissebb jelentése.












Ömlenek a kormány megrendelései, miközben adózni már nem is kell: így robbantotta 600 milliárd dolláros emberré Elon Muskot a SpaceX

Már 800 milliárd dollárt ér a világ leggazdagabb emberének magán-űrcége, de a jövő évre esedékes tőzsdére lépést már 1500 milliárdos értékeléssel célozzák. A SpaceX űrbéli adatközpontot és holdbázist is akar építeni, de előtte az egész bolygót lefednék térerővel. Közben óriási veszteséget halmoztak fel, de épp ez ad nekik felmentést az adózás alól.