„Megtermékenyítés vagy halál!” – mondja fel az eskü szövegét társával, bevetés előtt, az ondósejtet alakító Woody Allen az Amit tudni akarsz a szexről (Everything You Always Wanted to Know About Sex /But Were Afraid to Ask/) című filmjének Mi történik ejakuláció közben? című epizódjában. A túlélés esélyei nem túl rózsásak, hiszen a világ férfijai másodpercenként 200 billió hímivarsejtet termelnek (körülbelül egymillió liter ondót), de e roppant munícióval csak öt nőt termékenyítenek meg – vagyis a férfiak a reprodukcióhoz mintegy ötszázmilliárdszoros túltermeléssel járulnak hozzá. Egy-egy versenyben 250-350 millió ondósejt indul, s az egyetlen esetleges befutó örökíti tovább a születendő gyermek nemét – azt az információt, amely apáról fiúra, Y kromoszómáról Y kromoszómára száll, a mindenkori anya bármiféle beleszólása nélkül.
A hímivart meghatározó Y kromoszómát a kutatók sokáig a gének temetőjének tekintették, azt gondolván, hogy a – feltételezések szerint – mintegy 40 gén előbb-utóbb le fog morzsolódni, mivel a többi kromoszómával ellentétben az Y-nak nincs anyaágon örökölt párja, amely besegíthetne, ha az eredeti gén meghibásodik. Az emberi génállomány részeként azonban az idén júniusban befejeződött az Y feltérképezése, s kiderült, hogy a férfi-kromoszóma 78 gént tartalmaz, s képes a hibajavításra is, mivel ismétlődő szekvenciák vannak benne. Vagyis korántsem biztos, hogy ötmillió év alatt a férfinemet a kipusztulás fenyegeti.
Mindez nem jelenti azt, hogy a férfiak ne lennének még így is jóval hátrányosabb helyzetben, mint a nők – olvashatjuk Steve Jones brit genetikus nemrég megjelent Y – The Descent of Men (Y – a férfi származása) című, Angliában megjelent könyvében. A száraz tények továbbra is azt mutatják, hogy míg a világon több fiúgyermek születik, mint leány, később a nők kerülnek számszerű többségbe: már a csecsemőhalandóságnak is több fiúgyermek esik áldozatául, mint leány, s az életkor előrehaladtával egyre növekszik a nők számaránya – akik átlagosan egyébként nyolc évvel élnek tovább, mint a férfiak. A pubertás és a klimax közötti nők a női hormon, az ösztrogén hatásának tulajdoníthatóan csaknem biztos védelmet élveznek például az infarktus ellen, míg a férfi nemi hormon, a tesztoszteron még gyengíti is a férfi immunrendszerét – ám hatékonyan fokozza a versenyképességet és harckészséget.
Jones könyvének egyik fő tanulsága, hogy – bár a szigorúan biológiai sex (nem) és a társadalmilag is meghatározott gender (nem) között különbségek vannak – a férfiak még a nőket egyébként elnyomó, uralkodó szerepben is korábban halnak, mint a nők. A másik tanulság az, hogy a férfiak (különösen a férfias férfiak) felnőttkorukban is igen-igen hasonlítanak egykori férfi magjukra: életük éppúgy folytonos versengésből áll. Férfiaknak szóló internetoldalakat (például a ferfi.lap.hu linkgyűjteményt) böngészve jól látható, hogy a férfiakat elsősorban azok a témák érdeklik (autó, motor, sport, szex, harcművészetek, önvédelem, vadászat stb.), ahol a versenyben való helytállás, illetve győzelem a fő erény. A férfiak éppen fene nagy harciasságuk és hímségük miatt sérülékenyebbek a nőknél – vonja le a következtetést Jones, hozzátéve, hogy örökölt sérülékenységük ellen az orvosság az lehet, ha a férfias küzdelem kevésbé véres harcokban, emelkedettebb versengésben nyilvánul meg - ami nem jelentené a férfiasság elvesztését.
A modern férfi születése című tavasszal megjelent könyvében Hadas Miklós szociológus, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem professzora azt a folyamatot írja le, amelyben a vadászó és háborúzó harcias férfiből sportoló – békésen versengő – férfi válik. A világtrend a versengő férfi győzelme felé mutat, s a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást csak feminista folyóiratok tekintették e trend megfordulásának, s a háborúzó, macsó férfi újbóli uralomra törésének. Egy esetleges új nemi forradalomban azonban – írta Karinthy Frigyes a Capilláriában –„a nőnek kell támogatni a férfit: a nőknek kell feldobni a masculinizmus, a férfiemancipáció, a férfi felszabadulásának jelszavát”.