Művészet és lifestyle határán
A berlini székhelyű LUMAS egy fotókat gyűjtő házaspár szerény magánvállalkozásaként indult. Négy év alatt nőtte ki magát a világ legnagyobb, művészfotók és digitális technikával készült műalkotások kis példányszámú kópiáinak értékesítésével foglalkozó hálózatává. Interjú egy művészeti vállalkozás sikeréről és buktatóiról.
Stefanie Schneider: Rhada a kerítés előtt állva, 1996/2006 © Műértő |
Julia Heinemann-nal, a LUMAS portfólióigazgatójával beszélgettünk a vállalkozás sikeréről – és arról, ami mögötte van.
Műértő: Bemutatná a LUMAS eddigi négy és fél évét?
Julia Heinemann: A LUMAS-t 2003-ban alapította egy fiatal házaspár, Stefanie Harig és Marc Ullrich. Mindketten fotókat gyűjtöttek, és azt tapasztalták, hogy miközben a fotóművészet iránt rohamosan növekszik az érdeklődés, az egyetlen vagy legfeljebb 2–5 példányban kínált nagyméretű művészfotók ára – nemcsak a klasszikusok, hanem a kortárs mesterek esetében is – a gyűjteni vágyók túlnyomó többsége számára elérhetetlen. Ezért nyitottak egy galériát Berlinben, ahol művészfotók 75–150 példányos, számozott, szignált edícióit kínálják megvételre olyan áron, amelyet sokan meg tudnak engedni maguknak. Galériájukkal elsősorban a 30–50 éves korosztályt célozták meg, ezen belül is azokat az átlagosnál magasabb képzettségű és jövedelmű embereket, akik szeretik a művészetet, rendszeresen járnak múzeumba, de egy „igazi” galéria küszöbét, legalábbis vásárlási céllal, még nem nagyon lépték át. A LUMAS kezdeti eredményeire felfigyelt Hubert Burda, az ismert német médiavállalkozó, egyben maga is műgyűjtő, aki egyik vállalata révén 2006-ban 27 százalékos tulajdont vásárolt a LUMAS-ban, majd részesedését később 34 százalékra növelte. Ez a háttér nagy segítséget jelentett és jelent ma is a cég ismertebbé tételéhez, galériahálózatunk bővítéséhez.
Műértő: Mely művészek munkái tartoznak a galéria portfóliójához, és hogyan választják ki őket?
J.H.: Kínálatunkban jelenleg 120 művész 940 alkotása szerepel. A fotósok túlnyomó többsége kortárs; közismertek, népszerűek – mint például David Armstrong, Charles Cohen, Michel Comte, Gabo, Stefanie Schneider vagy Annelies Strba – éppúgy akadnak köztük, mint nemzetközi karrierjük kezdetén álló fiatal tehetségek. A portfólióba kerülő munkákat független kurátorok közreműködésével magunk választjuk ki. Többnyire tehát mi keressük meg a művészeket, de az sem ritka, hogy ők jelentkeznek nálunk. Kezdetben túlnyomórészt hazai, azaz német alkotók képei szerepeltek kínálatunkban. Később, a hálózat nemzetközivé válásával párhuzamosan a külföldi művek aránya is növekedett, mára már elérte az egyharmadot. Ugyanakkor a portfóliónkban az Ullstein- vagy a Hulton-archívummal kialakított jó kapcsolatunknak köszönhetően klasszikus alkotások is megtalálhatók. A „klasszikusok” kategóriájában szerepel egyébként a jelenlegi egyetlen magyar képünk is, Martin Munkácsi 1930-ban készült, Fiúk a Tanganyika-tó partján című fotója. Tavaly a világ egyik leghíresebb fotográfusa, Edward Steichen 61 alkotása is megjelent az anyagunkban. Ezekből a művekből a nyolcvanas években a jogutódok engedélyével és Steichen egykori asszisztensének közreműködésével 100-as sorozatok készültek, amelyekből akkor csak kevés kelt el. Egyrészt akkoriban a fotók nem voltak még olyan keresettek, mint napjainkban, másrészt nem bizonyult jó ötletnek, hogy ezeket nagy bevásárlóközpontokban próbálták eladni. A megmaradt képek csaknem negyedszázadra a feledés homályába merültek, mígnem a közelmúltban felajánlották nekünk az értékesítésüket. Bár jóval drágábbak a nálunk megszokottnál, az irántuk megnyilvánuló érdeklődés rendkívüli. Számos motívum már elfogyott; némelyikük aukciókon máris kétszeres áron cserél gazdát.
Műértő: Milyen sávban mozognak a saját edíciók árai?
J.H.: A művész ismertségétől, a sorozat nagyságától és a kép méretétől függően általában 120 és 800 euró között. Egy-egy edíció utolsó példányainak árát viszont rendszerint megemeljük, mert ilyenkor a vevő már biztos lehet abban, hogy az adott kép hamarosan csak egy másik gyűjtőtől vagy aukción lesz megszerezhető, rendszerint jóval magasabb áron.
Műértő: Ha már az áraknál és az árak növekedésénél tartunk: mennyire érzékelhetők befektetési megfontolások az önök profiljába tartozó műveket vásárlók körében?
J.H.: Csak halványan, és mi erre nem is erősítünk rá. Sohasem azzal az érvvel igyekszünk meggyőzni potenciális vásárlóinkat, hogy a pénzük jól kamatozik a nálunk vásárolt műalkotásokban. Másodlagos piaca egyébként még alig van az általunk forgalmazott műveknek, hiszen csak néhány éve indultunk, de bátorító példák máris akadnak: Stefanie Schneider egyik képe például, amelynek utolsó példányát 2005-ben adtuk el, egy évvel később már négyszeres áron kelt el a Christie’snél.
Műértő: Milyen kötelezettséget ró a művészekre az önökkel való együttműködés?
J.H.: A velünk dolgozó alkotók többségének már van saját galériája, amely egyedi és egészen kis példányszámú munkáikat értékesíti. A jó kapcsolat ezekkel a galériákkal fontos számunkra, hiszen kölcsönösen sokat tudunk egymásnak segíteni. A művészeknek annyit kell vállalniuk, hogy azzal a képpel, amelyet rajtunk keresztül értékesítenek, az adott méretben sem velünk párhuzamosan, sem később semmilyen formában nem jelennek meg a piacon. A szerződéseket öt évre kötjük, s ha kapcsolatunk sikeresnek bizonyul, meghosszabbítjuk.
Műértő: Bizonyára sok olvasónk kíváncsi arra is, hol és milyen technikával történik az edíciók előállítása.
J.H.: Az egyenletes minőség biztosítása érdekében valamennyi levonat egy helyen, egy németországi fotólaborban készül, közvetlen felügyeletünk mellett. A levonatok color lambda printek, Fujicolor Crystal Archive papíron. Kivételt csak azok a ritka esetek képeznek, amikor kész sorozatokat veszünk át, mint ahogy az a Steichen-fotók esetében történt.
Műértő: Milyen csatornákon zajlik az értékesítés?
J.H.: A forgalom kétharmad részét galériáink, ahogy mi hívjuk őket, az „edíciógalériák” bonyolítják. A 2004-es első berlini galérianyitást napjainkig újabb hét követte német nagyvárosokban, egy-egy pedig New Yorkban, Zürichben, Párizsban és Melbourne-ben. Amerikában 2010-ig további öt galériát tervezünk, és nyitni fogunk egyet Londonban is. A forgalom fennmaradó részének javát közvetlenül a honlapunk generálja.
Műértő: Sokak szerint az internetes értékesítés „devalválja” a műtárgyat…
J.H.: Ez talán igaz lehet egy festmény esetében, de a fotóknál, úgy gondolom, más a helyzet. Ezzel együtt persze a honlap nálunk is elsősorban azt a célt szolgálja, hogy becsalogassa az érdeklődőket a galériákba, és a piackutatásban is fontos a szerepe. A honlapon egyébként naponta átlagosan 5500 látogatót regisztrálunk. A piackutatást szolgálja értékesítési stratégiánk harmadik pillére, a művészeti vásárokon való rendszeres részvétel. Ugyan teljes forgalmunknak csak alig több mint 2 százalékát bonyolítjuk e rendezvényeken, az ott szerzett benyomások nagyon fontosak egy-egy galérianyitásról szóló döntés meghozatalánál. Moszkvában például a vásári szereplésünk nem igazolta az előzetes várakozásokat; ott úgy tűnik, a kereslet most a sokkal magasabb árfekvésű művek felé fordul.
Műértő: Galériáikon és a vásárokon kívül lehet-e másutt is találkozni „élőben” a LUMAS által forgalmazott képekkel?
J.H.: Igen, még ha nem is túl gyakran. Egyfelől szívesen kölcsönözzük fotóinkat kiállításokra, másfelől kapacitásunk ma már azt is lehetővé teszi, hogy néhány meghívásnak eleget téve olyan városokban is bemutatkozzunk, ahol nincs saját galériánk – akár értékesítéssel egybekötve, akár anélkül.
Műértő: Hogyan fejlődött a forgalom az elmúlt években?
J.H.: Két éve 5,6 millió euróért, tavaly 8,9 millióért adtunk el fotókat, az idei terv pedig 14,5 millió. Eddig 36 ezren vásároltak tőlünk, sokan már többször is. Adatbázisunkban további 39 ezer érdeklődőt tartunk nyilván.
Műértő: A forgalom gyors bővülése felveti a „merre tovább” kérdését is. Vevőik egy része idővel várhatóan „magasabb osztályba” lép, és egyedi alkotásokra vágyik. Tervezik-e a profilbővítést a klasszikus galéria irányába, hogy ezeket az ügyfeleket is megtartsák?
J.H.: Nem. Mi edíciógalériaként ott jelöltük ki a helyünket, ahol a művészet és a lifestyle találkozik. Nem látunk okot arra, hogy ezen a stratégián változtassunk. Viszont ebbe a koncepcióba beleférhetnek még olyan dolgok, amelyekkel eddig nem foglalkoztunk. Az az ember például, aki művészfotókkal díszíti lakását, nyilván egyébként is igényes otthonának berendezésében. Ezért még ebben az esztendőben tervezzük a nyitást a dizájn felé, és ismert formatervezők kis sorozatban gyártott bútoraival és egyéb lakberendezési tárgyaival fogjuk bővíteni választékunkat. Így reményeink szerint nem pártol el tőlünk az sem, akinek érdeklődése gyűjtőként már inkább az egyedi alkotások felé fordul.
Emőd Péter
Az interjú a Műértő című lap májusi számában olvasható.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Kor-kérdés, avagy mi a kortárs művészet?
Az angol közalkalmazottak bérezését felülvizsgáló testület 1987-ben úgy döntött, hogy a Tate Galéria igazgatójának fizetését a nagyobb presztízzsel és gyűjteménnyel rendelkező Victoria & Albert Múzeum, valamint a Nemzeti Galéria vezetőinek javadalmazási szintjére hozza. Ezt azzal indokolták, hogy „a Tate igazgatójának a modern művészet rendkívül bonyolult problémájával kell szembenéznie”. Mintha legalábbis valamiféle veszélyességi pótlék illetné meg ezért.
A Muskátliban mindig előkerültek fotók
Ritka esemény. A 64 éves, Párizsban élő Zaránd Gyula Budapesten, a Magyar Fotográfusok Házában állít ki. Az 1971-ben (akkor úgy mondták) disszidált magyar művészt kevesen ismerik idehaza. A Műértő interjújából (vagy inkább Zaránd monológjából?) kirajzolódik a pálya és a személyiség képe.
Power 100: a kortárs művészeti élet legerősebb szereplői
Műgyűjtők, kereskedők, múzeumigazgatók és kurátorok, aukciósház-tulajdonosok, műkritikusok s maguk a művészek. Mindazok akik meghatározzák a kortárs művészeti piac trendjeit és árait, akik „megcsinálják” és alkalomadtán ejtik a sztárokat. A The Wall Street Journal és az Art Review szemléje alapján.
Kortárs londoni aukciós helyzetkép
Bár a nemzetközi műtárgypiacot figyelő szakemberek többsége szerint a kortárs művészek alkotásaiért kifizetett árak sokszor túlzottak, és ezért nem biztos, hogy hosszabb távon is tarthatók, a gyűjtők a jelek szerint erről egyelőre nem vesznek tudomást. Miután a nagy nemzetközi aukciósházak már a múlt évben is kiemelkedő forgalombővülésről adtak számot, az idei év első aukciói további jelentős áremelkedést hoztak.
Szigorúan kortárs és lokális
Nyugaton a "helyi múzeum" kifejezést nem teljesen úgy értik, ahogy sokfelé keletebbre. Ha valami lokális, nem biztos, hogy provinciális. A Műértő című lap interjút készített Adam Budakkal, a Kunsthaus Graz és a Manifesta 7, a legnagyobb európai kortárs seregszemle kurátorával.
A kortársak és a kínaiak viszik a műtárgypiacot
A befektetési alapok műtárgypiaci érdekeltsége okán egyre több kimutatás, elemzés készül a nemzetközi műtárgyforgalomról. Így akár előre jelezhető egy összeomlás is. Csakhogy a tét egyre nagyobb.
