szerző:
Nagy Gergely (hvg.hu)

„…mintha Budapest egy gyümölcspóker zajára pulzáló, fröccs - és linóleumszagú kocsma lenne” – mondja érzékletesen Poós Zoltán. Elvégre íróról van szó. A többkönyves szerző másik életéről keveset tudni. De most elindította cikksorozatát, a Nagyvárosi rezonőrt. A sokat szenvedett főváros esztétikai sebeit veszi szemügyre: a bűnronda portálokat, a kapualjakat, amelyekben fémbódé áll, az aluljárók dantei mélységű bugyrait.

Poós Zoltán
Battonya, Angyalföld, Terézváros az író útja
© Stiller Ákos
Visszafogott akcionista.  Blogja (vagy inkább cikksorozata?), a Kultúrpart weboldalon olvasható Nagyvárosi rezonőr Budapest elképesztő slendriánságait ostorozza. Azt a bizonyos slamperájt, amelyben élünk. Amit éppen mi okozunk? Poós Zoltán költő-író kettős életet visz. Olykor festékkel kijavítgatja a belvárosi házfalakat. Battonyai, de Budapestbe szerelmes. Kétségbeesetten. Alig hisz abban, hogy valaha valami is megváltozik. Mégis, ha egy bérpalotát végre felújítanak, pezsgőt bont. Nem tud nem bizakodni: "Ma már a városvédelem olyan divatos beszédtéma lett, mint a Villányi borokról szóló kötelező locsogások." Budapest vőlegénye - mondanánk, ha nem volna foglalt a kifejezés, ezért inkább őrangyalt mondunk.  

hvg.hu: Könyveidből tudható, hogy életed fontos helyszíneihez erős, szenvedélyes viszony fűz. Budapesthez is. Honnan ez a viszony?

Poós Zoltán: Mindenki, aki Magyarországon él, valamennyire budapesti is. Hisz olyan túlsúllyal szerepel a médiában a főváros, hogy azok is, akik több száz kilométerre nőttek fel a várostól, a híradók vágóképei alapján – melyek az évtizedek alatt a retinánkba égtek – el tudnak menni gyalog a Deák térről az Oktogonra. Szóval, nekem is természetes volt Budapest. Úgy valahogy, ahogy szinte az utolsó Los Angeles-i parkolót is ismered a filmekből, hisz az amerikai mozik kétharmada ott játszódik. Így, amikor egyszer Los Angelesben jártam, permanens déja vu érzésem volt. Amikor gyerekkoromban a hetvenes évek ifjúsági filmjeit néztem, sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy én is filmben vagyok, épp bemutat a tanárnő egy budai osztálynak, hogy gyerekek, fogadjátok szeretettel az új osztálytársatokat. Ki mellé ülhet? Persze, a szülővárosom Battonya ugyanolyan fontos – ha nem fontosabb – számomra, mint Terézváros, ahol tizenhárom éve élek.

hvg.hu: Városvédőként eddig Ráday Mihályt ismerte a közvélemény - a médiából. "Városvédő" vagy, a szó Ráday-féle értelmében? Vállalod a meghatározást?

P.Z.: Ráday Mihály életműve, munkássága senkiével nem mérhető össze Magyarországon. Ő a klasszikus értékeink védelmében korteskedik, szerencsére többé-kevésbé mérhető hatásfokkal. Én a városi vizuális jelenségekre reflektálok, ronda kirakatokra, utcabútorokra, mindenre, ami elcsúfítja épített örökségünket. Más korosztályhoz tartozom, de ugyanúgy a Monarchia korabeli házak eredeti arculati elemeinek visszaállítását óhajtom, ahogy ő. Talán az alapállásomat azzal tudnám érzékeltetni, hogy a belvárosban magam is kandeláber-párti vagyok, és olyan újságos bódékat látnék szívesen, hogy ha visszaküldené a Jóisten a Földre Kosztolányi Dezsőt, hogy vegyen egy Élet és Irodalmat, ne feszélyezze magát a stand előtt.

hvg.hu: Foglalkozol a cikkeid utóéletével? Illetve tudsz-e arról, hogy egy cikk nyomán valami megmozdult?

P.Z.: Amikor az Erzsébet körúti Spar mintaszerű felújításáról írtam, sok levelet kaptam, még maga a cég is megköszönte. Persze, illúzióim nincsenek, de ha beleszólhatok, vagy részben tematizálhatok egy-egy diskurzust, az már komoly eredmény. Az első lépésnél tartunk. Ma már a városvédelem olyan divatos beszédtéma lett, mint a Villányi borokról szóló kötelező locsogások. Nem egyszer fordult elő, hogy amikor látták, hogy leszedem a vadplakátokat – ez nálam kötelező egészségügyi gyakorlat –, akkor mások is nekiálltak, és ők is letéptek egy-egy ereszcsatornára kiragasztott lakáshirdetést. Nem mérlegelhetsz, hogy van-e hatása a munkádnak. Teszed, ami belülről jön. Ez lehet életforma is, csak kicsit sűrűbben mos az ember kezet, mert a plakátok tépkedésétől és a szemét összeszedésétől állandóan piszkosak az ujjaim.


hvg.hu: Terézváros lakója vagy. Jobban ki vagy hegyezve az ottani problémákra. Vagy olvashatunk tőled hamarosan valamit Kőbánya, Újpest jelenéről is?

P.Z.: Egyelőre a belvárosi kerületeket térképezem fel, Terézvárosban, vagy éppen Erzsébetvárosban is annyi a vizuális környezetszennyezés, hogy egy életre elegendő munícióval szolgál – sajnos. De persze, járok sokfelé, és rengeteg tippet kaptam – „na ezt írja meg, írókám” – jeligére.

A város lenyomata a társadalom hangulatának (Oldaltörés)


Poós a Nyugati aluljárónál
Mini-infernó
© Stiller Ákos
hvg.hu: Figyeled a városról szóló diskurzusokat? A Studio Metropolitana, a KÉK, vagy akár a Városháza beszélgetéseire, konferenciáira gondolok. Vagy te inkább az aprómunkát hiányolod, hogy valaki mikor takarít már el egy ízléstelen portált?

P.Z.: Természetesen figyelem az urbanisztikai diskurzusokat, de én nem vagyok építész. Kíbicként – mint városlakó – szeretek hozzászólni a város megújulását célzó vitákhoz. Volt, hogy felhívtam Bojár Iván Andrást (a Városházán városarculatért felelős szakember, korábban az OCTOGON kitalálója és főszerkesztője- a szerk.) , hogy nem tűr halasztást ez meg ez, beszélnünk kell. Mondta, hogy menjek fel a lakására, mondjam el, miről mit is gondolok. Felmentem, beszélgettünk, lenyugodtam, persze semmi nem történt. A városvédelem a politikai PR egyik eszköze, mindenki sokat beszél a grafittik eltávolításáról, de ez ügyben semmi nem történt. Én a magam módján harcolok a grafittik ellen, lefestettem néhányat, cikket írtam arról, hogy a bankok se szedik le a grafittiket a fióképületeikről, és lefénymásoltam az írásokat, bevittem a bankfiókokba… Nem mondom, hogy olyan sok eredménye volt, de az Oktogon K&H bankfiókjának grafitti- mentesítésében talán nekem is benne volt a kezem. Azóta már persze három új teg jelent meg az egykori Abbázia kávéház falán.

hvg.hu: Mi az oka szerinted a bűnronda üzletportálok, kirakatok, reklám-installációk tömegének? A zokniknak, azaz a kapu körül lefestett, afölött pusztuló házaknak? Az engedélyeztetés hiányosságai, vagy a kerületi szabályok kijátszása ?

P.Z.: Döbbenetes, hogy a Nagykörút az ország esküvői ruhaszalonjainak a csakravonala, a kínai cipőboltokról és egyéb ocsmány kirakatokról már nem is beszélve. Kerületi szabályozás elvileg létezik, vannak cégérekre vonatkozó rendeletek, de ezeket az önkormányzatok nem tartatják be. Ne legyenek illúzióink. Miért lennének nekik fontosak a kerületük arculati elemei, amikor a munkásságuk jórészt az ingatlan-panamákról szól.

hvg.hu: Nemrégiben egy angyalföldi polgár "bejárásra" invitálta a kerület vezetőit, az ottani nagyobb cégek embereit, hogy nézzék meg, milyen is a városrész, nézzék át a "hibalistát". Úgy tudjuk, hogy sokan el is fogadták a meghívását. Te belemennél ilyen közvetlen találkozásokba, vitákba?

P.Z.: Nem tudom, jelent-e valamit az úgynevezett cselekvő polgár fogalma. Nekem azt, hogy apró gesztusokat teszek a környezetemért. Természetesen belemennék ilyen vitákba, kezdeményezésekbe, mert akkor is optimista vagyok, ha tudom, hogy az én életemben ez a város nem sokat fog változni. Magad uram, ha szolgád nincs. Megszerveztem, hogy kifessék az art deco karakterű lépcsőházunkat, tartok otthon festéket, hogy ha bútorszállítók leverik a falat, a magam módján renováljam. Ez amellett, hogy önzetlen gesztus, valójában arról is szól, hogy egy életem van, nem mindegy milyen életminőséget teremtek magam körül. Elsősorban engem zavar a vadplakát, nem a „közösségre” gondolok, amikor letépem, de persze jó érzés, hogy mások se érzik úgy magukat, mintha a város egy hatalmas szemétlerakó volna.

hvg.hu: Nem gondolod-e, hogy Budapesthez ez a "mini-infernó"-jelleg hozzátartozik? Hogy az aluljárók azért ilyenek, mert társadalmi okokból nem is lehetnek másmilyenek. Te a rendet hiányolod, vagy a társadalmi változást sürgeted?

P.Z.: Persze, a város pontos lenyomata a társadalom hangulatának, az életszínvonalnak, az átlagember ízlésének, de attól, hogy bárki kap engedélyt az önkormányzattól talponálló nyitására, még nem kell hogy úgy érezzem magam a Nyugati környékén, mintha Budapest egy gyümölcspóker zajára pulzáló, fröccs- és linóleumszagú kocsma lenne. Az én életminőségemet is lerontják a lambériás borozók, filléres harisnya- és cipőboltok. Feszengve érzem magam a belvárosban, de nem mintha finnyás alak volnék. Inkább arról van szó, hogy jártam Nyugat-Európában, és tudom, hogy mit jelent a jobb közérzet. Ami nemcsak azzal függ össze, hogy az Elbán túl az átlagember lazán megkeresi a maga havi 2000 euróját, hanem inkább azt jelenti, hogy a városlakók harmóniában vannak az épített környezetükkel. Hogy szívesen tartózkodnak az úgynevezett „public space”-en, azaz a közösségi terekben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Sportcsarnok a Nyugatiból

Megy a hörgés, hogy a kormányzati negyed miatt esetleg nem fogad majd vonatokat a Nyugati. Pedig az ötlet már jó hetvenéves. Mint ahogy az is, hogy a mai helyén a Délire sincs szükség. Egy európai formátumú építész, Vágó József komolyan hitt az igazában. Hazája azonban nem, és attól is megfosztották, hogy tervezhessen, így a telefonkönyvben ez állt a neve mellett: „magánzó, a genfi népszövetségi palota tervezője”. Holnap ünnepeljük Pest, Buda és Óbuda egyesülését.

Itthon

Impotencia és abortusz az építészetben

A legtöbb építészeti terv nem valósul meg. S ez persze nem olyan nagy baj. Ahogy a felejtés is karbantartja az elmét, úgy alakítják a várost a meg nem épült házak. Egy ma nyíló kiállításon azért szép számmal látni olyan épületterveket, amelyek alakot öltve jobbá tehetnék az életünket.

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

A múlt nélküli mozi, avagy miért éppen Battonya?

Az egykori Szovjet-Magyar Barátság Sporttelep gondozott gyepén a tűző déli napban zajlanak a Fair Play Kupa kispályás labdarúgó torna küzdelmei. Odébb falunapi hangulat: pörköltfőzés, felfújható gumivárban hancúrozó gyerekek, a lányokat szirénával riogató rendőrök. Nem sok jele annak, hogy Battonyán, a hatezer lakosú határszéli városkában kulturális fordulat volna készülőben. Szent Iván napján, harminckét fok melegben. Pedig a levegőben nem csak az alföldi délibáb rezeg.

Itthon

Kéjlakok és Walhalla a Gellért-hegyen

Diadla, nyugda, emlékde, csönde, üdvlelde – javaslatok a magyar Walhalla honi elnevezésére. Ha lenne ilyen, tán most a Citadella helyén állna. De lehetne ott egy piramis vagy akár maga a turáni Akropolisz, amelyről egy kolosszális Hungária szobor reflektorának fénysugarai pásztáznák a város nevezetességeit. Gellért-hegyi álmok – Széchenyi gróftól Sasvári Szilárdig.

Bezárt az Eiffel-torony is, Macron jövője a tét

Bezárt az Eiffel-torony is, Macron jövője a tét

A pécsi képviselők bérét is emelik

A pécsi képviselők bérét is emelik

Medvét vettek videóra az Aggteleki Nemzeti Parkban

Medvét vettek videóra az Aggteleki Nemzeti Parkban

Vörösiszapper: megkezdődött a másodfokú eljárás

Vörösiszapper: megkezdődött a másodfokú eljárás

Milliókért kelt el egy falra felragasztott banán

Milliókért kelt el egy falra felragasztott banán

Télapó és az elhibázott projektmenedzsment

Télapó és az elhibázott projektmenedzsment