Késik, de nem múlik a botránytárlat Debrecenben

Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója Vannak pozitívumai a késésnek © hvg.hu

A Lenin visszamegy a sírba kurátora, Andrej Jerofejev, hat héttel ezelőtti elbocsátásáig a moszkvai Tretyakov-képtár kortárs gyűjteményének vezetője volt. A kurátor elbocsátásával a múzeum elállt a MODEM-mel kötött együttműködési megállapodástól. Egy magánalapítvány vállalta a közreműködést a szoc-art alkotások Magyarországra hozatalában, társadalmi szervezetekre azonban jóval szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint az államiakra: egyenként kell írásos nyilatkozatot készíteniük a művek értékéről és művészi besorolásáról. A munka már zajlik, de a nyári szabadságok miatt lassan halad, ezért az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy a biztonság kedvéért, augusztus 14-ről, szeptember 25-re halasztjuk a kiállítás megnyitását – mondta Gulyás Gábor.

Sajnálatos, hogy nem a hosszas munkával kialakított terveknek megfelelően alakultak a dolgok, de pozitívumai is vannak a változásnak, mert szeptemberben több olyan orosz művész látogat Debrecenbe, akik az augusztusban nem tudtak volna eljönni, például a szoc-art egyik alapítója, a New Yorkban élő Vitalij Komar. – tette hozzá. A tárlaton, mintegy 64 alkotó munkáit láthatja majd a közönség és több orosz művész tart majd performanszokat, köztük a világhírű Blue Noses csoport két tagja is – tette hozzá az igazgató.

© hvg.hu

A MODEM látogatóit Sztálin füle kárpótolja szeptemberig. A „Szocreál” című, az 1950-es évek magyar festészetét bemutató és a „Hétköznapi kommunizmus” című, a Rákosi korszak MTI fotóiból rendezett tárlatokhoz kapcsolódóan, a debreceni képtár udvarán felállították a kor szimbólumának számító, 1956-ban ledöntött Sztálin szobor (Mikus Sándor, 1951) másolatát. Néhány hét múlva pedig kiállították az eredeti szobor fülét.

Egy férfi, amikor a hírekből értesült a rekonstrukcióról – mesélte el a fül történetét Gulyás Gábor – felhívott bennünket, hogy a birtokában van az eredeti szobor egy darabja, amit szívesen a rendelkezésünkre bocsát. Számunkra azért érdekes a relikvia, mert segítségével ellenőrizhető, hogy mennyire pontos a másolat – tette hozzá.

Az 1956. október 23-án, a Felvonulási téren ledöntött, monumentális Sztálin szobor utóélete ismeretlen. Annyi biztos, hogy a forradalmárok lángvágókkal földarabolták a monstrumot, de nem tudni, hogy aztán mi történt a darabokkal, ahogyan az sem, hogy a most előkerült fül hogyan és hol vészelte át az elmúlt 52 évet.

A botrányhős-kurátor Andrej Jerofejev elbocsátása nem meglepő: két moszkvai és egy párizsi kiállítása is kicsapta biztosítékot, mind a kulturális, mind az egyházi hatalom köreiben, Oroszországban.

Oleg Kulik munkája © MODEM

A moszkvai Szaharov Központban bemutatott, Tiltott művészet 2006 című tárlatán, kis lyukakon keresztül leselkedve, olyan alkotásokat láthatott a közönség, melyek meztelenséget, szexualitást, vulgaritást jelenítettek meg, valamint sajátos kontextusba helyeztek vallási jelképeket, például papi ruhába öltöztettek Miki-egereket. A kiállítás miatt vallási szervezetek feljelentése alapján Jerofejev és Jurij Szamodurov, a központ igazgatója ellen büntetőeljárás indult gyűlölet és ellenségesség szításának vádjával. Az akár két év szabadságvesztéssel fenyegető tárgyalás néhány hét múlva kezdődhet. Az ítélet kihirdetéséig Jerofejev csak ügyészi engedéllyel látogathat az általa rendezett kiállításra Debrecenbe.

A második nagy vihart a Szoc-Art - Politikai művészet Oroszországban 1972-től napjainkig című, Moszkvában és Párizsban is bemutatott tárlat kavarta Jerofejev körül. A tárlat a tavaly megrendezett II. Moszkvai Művészeti Biennálén nagy sikert aratott és felkeltette a Tretyakov képtár francia partnereinek érdeklődését. Néhány alkotás azonban nem érkezhetett meg a párizsi bemutatóra, ezért a kurátor cenzúrával vádolta meg az oroszországi kulturális hatóságokat. Tény: az akkori kulturális miniszter, Alekszandr Szokolov Oroszország szégyenének nevezte a tárlatot. Haragját különösen két alkotás váltotta ki: az egyiken csókolózó egyenruhás rendőrök láthatóak, a másikon egy ágyjelenetben szerepel Geroge W. Bush, Vladimir Putyin és Oszama Bin Laden. A Párizsból hiányzó művek Debrecenben láthatók lesznek.

Sokak haragját kivívó működésével Jerofejev nem csak állását játszotta el: Valentyin Rogyionov, a képtár igazgatója kijelentette, hogy a múzeum kortárs művészeti osztályát teljesen megszüntetik, mert nem tud megbirkózni feladataival, s funkcióit más osztályok veszik át.

szocreál vs. szoc-art

„A művészet a népé. A széles dolgozó tömegekben kell mély gyökeret eresztenie… Az ő érzésüket, gondolkodásukat és akaratukat kell összefognia és felemelnie.” (Lenin)

A szocreál, vagy szocialista realizmus a marxista-leninista világnézeten alapuló művészi alkotórendszer és irányzat. Célkitűzése a valóság és a történelmi fejlődés irányának kifejező ábrázolása. A korabeli felfogás szerint: a hagyományos realizmus magasabb foka. Lényegét nem stilisztikai, hanem olyan eszmei sajátosságok adják, mint a kötelező optimizmus, pártosság, közérthetőség. Feladata, hogy képet adjon a szocializmus (kommunizmus) építésének történelmi folyamatáról, a munkásosztály heroikus munkájáról. Vagyis: a művész úgy legyen realista, hogy a valóság helyett álmokat, ideálokat ábrázol.

A Szovjetunióban 1934-től kezdődően kötelező művészeti hitvallás, később a szovjet minták alapján az összes népi demokráciában (Magyarországon 1948-49-től) elterjedt, az irodalom, a képzőművészet és az építészet területén. Ellentmondásos (realizmus – idealizmus) alapjai miatt a szocreál alkotások, ma már sok esetben groteszknek tűnnek.

A szoc-art a szocreálból és vele szemben, az amerikai pop-art eszköztárának felhasználásával jött létre az 1970-es évek Szovjetuniójában. Mivel az akkori viszonyok között a (képző)művészetben sem volt helye alternatívának, a fiatal alkotók úgy tettek, mintha behódolnának a szocreál irányzatnak és annak eszközeit felhasználva, de szándékos túlzásokkal készítették műveiket. A szocreál művek eredeti jelentését burkoltan a humor és az irónia pellengérére állították. Az irányzat kezdetben csak titokban működhetett, a széles szovjet és nyugati közönség csak az 1980-as évek második felében, a gorbacsovi enyhülés idején ismerhette meg.

Orosz Zoltán