A Steven Spielberg Oscar-díjas filmrendező által 1994-ben alapított, jelenleg a dél-kaliforniai egyetemen működő intézet 52 ezer videóra vett élettörténetet rögzített a holokauszt túlélőivel és szemtanúival 1994 és 1999 között 56 országban, 32 nyelven. Ez a maga nemében egyedülálló gyűjtemény ma a világ egyik legnagyobb digitális, vizuális történeti archívuma - áll a közleményben.
Mint írták, az intézet célja, hogy a videointerjúkból készült oktatási anyagokkal "küzdjön az előítéletek, az intolerancia és a fanatizmus ellen, illetve csökkentse az általuk okozott szenvedést". Az archívum anyaga a webes keresőrendszeren keresztül kutatók, diákok, tanárok, illetve minden érdeklődő számára elérhető.
Európában mindezidáig a berlini Freie Universitat volt az egyetlen, ahol az érdeklődők hozzáférhettek az archívum teljes anyagához - írta a közleményben Szlatky Mária, a CEU könyvtárigazgatója.
Az archívum különböző tudományterületeken segítheti a kutatást, valamint nagyban hozzájárulhat az alapvető emberi jogok, az eltérő vélemények és a kulturális sokszínűség tiszteletben tartásához - tolmácsolta a sajtóközlemény Kim Simon, az USC Soá Intézet megbízott ügyvezető igazgatójának véleményét.
A csütörtöki megnyitón beszédet mond és prezentációt tart Szlatky Mária, Kovács András, a CEU professzora és Szőnyi Andrea, az USC Soá Intézet a Vizuális Történelemért és Oktatásért magyarországi tanácsadója.
Az archívum túlélőkkel (zsidókkal, romákkal, homoszexuálisokkal, Jehova tanúival és fajbiológiai kísérletek elszenvedőivel), a koncentrációs táborok felszabadítóival és a felszabadulást megélő szemtanúkkal, politikai foglyokkal, embermentőkkel és segítségnyújtókkal, valamint olyan emberekkel készített interjúkat tartalmaz, akik ott voltak háborús bűnösök tárgyalásain.
Az archívum 1349 magyar nyelvű visszaemlékezést tartalmaz, melyek közül több mint 800 Magyarországon készült. A Nemzetközi Vizuális Történelem Program keretében az interjúkból magyar nyelvű oktatási segédanyagok is készülnek. A soá eredetileg csapást, veszedelmet jelent héberül, a holokauszt, azaz a vészkorszak óta a nácik által zsidók ellen elkövetett népirtást jelöli.
-
2009.05.05 - 15:09
-
2009.05.05 - 15:09
-
2 perc
Holokauszttúlélők videointerjúi a CEU-ban
Holokauszttúlélők videointerjúi láthatók csütörtöktől a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) könyvtárában, a közép-kelet-európai régióban elsőként; a gyűjteményt a Soá Intézet Vizuális Történelmi Archívuma (USC Shoah Foundation Institute for Visual History and Education) bocsátja közre.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.