szerző:
Cz.T.
Tetszett a cikk?

Gerendai Károly ma már nem ragasztgat plakátokat, ellenben élvezi, hogy végre diszkrét sznobként viselkedhet. A magyar fesztivál-keresztapával beszélgettünk befolyásról, pénztárcákról, Orbán Ráhelről és persze zenéről.

hvg.hu: Mit jelent manapság fesztivál nagyhatalomnak lenni?

Gerendai Károly: Nem tudom, jó dolog-e ilyen címekkel dobálózni, az igazat megvallva nem igazán tudok azonosulni az efféle koronázással. A nagyhatalmi létnek én egy másik oldalát látom és élem meg nap mint nap, és elmondhatom, hogy belülről nézve sokkal több a szívás, mint az állandó ünneplés. Az én olvasatomban a „nagyság” sokkal inkább jelent fokozott felelősséget és napi 20 óra munkát, mint bármilyen hatalmat. Persze piacvezető vállalkozásként értelemszerűen nekünk bizonyos ajtók már könnyebben nyílnak ki, más a tárgyalási pozíciónk, a brandünk pedig már csak a piacon eltöltött idő miatt is patinásnak számít. A világ valóban máshogy viszonyul egy közismert és sikeresnek gondolt márkához, mint egy ismeretlen kezdeményezéshez. Sarkítva, a Sziget sikere kiválóan mérhető a nekem szánt, egyre szélesebb vigyorokon, már-már zavarba ejtő gesztusokon és az ezzel párhuzamosan erősödő irigység és utálkozás felerősödésén is. Csak az kérdéses, hiányzott-e ez nekem?

©

hvg.hu: Ebben a világban sok múlik a megvakarom a hátad, ha te is az enyém elven. Van, hogy keresztapaként kell viselkednie?

G. K.: Én vállalom, hogy néha élek a befolyásommal, a kapcsolati tőkémmel, hogy előremozdítsam a dolgokat. Általában a kulturális területen a pénz hiánya még inkább felértékeli a kapcsolatokat. Itt szívességeket adunk és viszont, szívességeket kérünk, azzal főzünk, amink van. A kérésnek is több típusa van, a legrosszabb ezek közül, mikor pénzért, támogatásokért kell beállnod a sorba. Érzed, hogy a döntéshozók kegyet gyakorolnak, miközben téged lesajnálnak, vagy éppen feldicsérnek, kiszolgáltatott koldusnak érzed magad. Tudom, milyen, csináltam és örülök, hogy azoknak az időknek már vége, lassan egy évtizede igyekszünk 100%-ban a piacról megélni. Persze a szponzori tárgyalásokon is pénzt kérsz, de sokkal inkább üzleti alapon. Ma már partnerként tekintenek rám és általában barter-alapon kérek, azaz nekem is osztottak lapot, tudok ellenszolgáltatást ajánlani a kéréseimért cserébe. Ráadásul érezhetően megnőtt a hitelem, mind átvitt, mind szó szoros értelmében. Más, ha az ember úgy kér, hogy közben azért már letett valamit az asztalra. Van különbség.

Magamban jókat szoktam mosolyogni, néha mennyivel többet gondolnak rólunk, rólam, mint ami a valóság. De ugyanez a helyzet az én konkrét személyemmel is. A különböző kiadványokban, bár fogalmam sincs ki és hogyan dönt ezekről, de valamiért ott szerepelek Magyarország leggazdagabb, legbefolyásosabb embereinek listáján és ettől sokan vérszemet kapnak. Sokan valami gonosz varázslóként tekintenek rám: ám tegyék, én tudok tőle aludni. Nem mondom, hogy jól esik, de megtanultam együtt élni ezzel az érzéssel. Ha nem lapítasz, ha tenni akarsz valamit, az együtt jár azzal is, hogy lesz, akinek ez majd nem tetszik.

hvg.hu: Egy Sziget volumenű fesztivál megengedheti magának a közízlés formálását?

G. K.: Nemhogy megengedheti, egyenest kötelessége. Persze ideig-óráig lehet úszni is az árral, de bizonyos méretek, népszerűség, látogatottság felett, ha nem akarsz lemaradni és elveszíteni a nehezen kivívott pozícióidat, akkor kikerülhetetlen a zászlóshajó státusz: a Sziget trendkövetés helyett trendeket igyekszik diktálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenben a saját utunkat kell járni, csak az a jó, ha feltaláljuk újra és újra a spanyolviaszt, de innovatívnak kell lennünk, törekednünk kell a folyamatos megújulásra. Egyre inkább egyénivé kell válni, hiszen mostanra rendkívül megerősödött a nemzetközi fesztiválmezőny: azoknak áll a zászló, akik markánsan meg tudják magukat különböztetni a többiektől.

Meggyőződésem, hogy jelenleg túlkínálat van a piacon, az pedig ennyi hasonló eseményt képtelen eltartani. A fesztiválkultúra drasztikus fejlődését a válság törte meg, ez tény. Nem hiszek a politikusok csodatevő képességeiben, sajnos nem gondolom, hogy a gazdasági környezetünk látványosan fejlődik a közeljövőben. Ugyan a Sziget egyértelműen vezeti a közép-európai mezőnyt, de rendesen kapaszkodnunk kell a dobogós helyünkbe. A költségvetésünket tekintve nem férünk bele a top 25-be sem és habár kiemelkedően jó az ár-érték arányunk, sajnos vannak olyan területek, ahol egyre jobban lemaradunk. A sztárprogram láttán szájukat húzogatóknak – az ízlések és pofonok szállóigén túl – is mindig azt mondom, hogy nem azért nem nálunk headliner a Rolling Stones, mert mi nem engedjük, hogy itt is fellépjenek. Az ok csupán annyi, hogy amíg a zenekarokra fordítható keretünk hazai viszonylatban nagynak számít, az európai nagyfesztiválok átlagától jócskán elmarad. E téren hosszú távon nem tudunk versenyképesek maradni.

Sokan dobálóznak azzal is, hogy a Sziget már nem a magyarok fesztiválja. És végül is igazuk van. A heti látogatóinknak most már közel kilencven százaléka külföldi: ennek megfelelően a programok terén is alapvetően a külföldiek ízlését kell kiszolgáljuk. Sajnos – a zenei közízlés különbözősége miatt – jelentős az eltérés a hazai és a nemzetközi közönség igényei között. Arról nem is beszélve, hogy az átlag magyar amúgy is sokkal kevesebb féle zenét hajlandó meghallgatni, mint mondjuk egy angol vagy holland fesztiválozó. Részben ezen is szeretnénk változtatni, amikor közízlés formálásról beszélünk, hogy ne álljon meg az élet a kereskedelmi rádiók kínálatánál, de legalábbis ne fikázzunk mindent, amit nem ismerünk. Jól mutatja a közízlésbeli különbségeket, hogy a hazai fórumokon rendszeresen megkapjuk, hogy a szintén általunk szervezett Volt fesztivál programja sokkal jobb, mint a Szigeté, pedig egyszerűen arról van szó, hogy a Volt célközönségének a magyar fiatalok számítanak, így oda elsősorban olyan zenekarokat hozunk, akikről tudjuk, hogy itthon népszerűek, míg a Sziget program összeállításánál a nemzetközi trendeket vesszük inkább alapul.

©

hvg.hu: Gyakran vádolják azzal, hogy a Sziget vendéglátásából származó pénz is végül az ön zsebébe vándorol. Hogyan reagál az efféle nyilatkozatokra?

G. K.: Komolyan, az embereket a fesztiváljaink kapcsán lassan jobban izgatja a pénztárcám, mint hogy mi a program. A költségvetés nyilvános, minden nyomon követhető, ott van feketén, fehéren. Az csak valami különös, magyar kényszerképzet, hogy ha egy vállalkozás manapság nem csődöl be, akkor ott biztos lopnak, csalnak, hazudnak. Mindig jönnek mindenféle ökörségekkel, például, hogy mi a vendéglátáson keresztül lopjuk ki a pénzt a cégből. Ezekkel a vádakkal nem tudok mit kezdeni: egyrészt ez egy magáncég, miért kéne kilopni belőle a pénzt, másrészt bár nem lenne kötelező, mégis minden évben közzétesszük a Sziget költségvetését, kiadásokat és bevételeket egyaránt, beleértve a vendéglátásból származó több százmilliós bevételt. A sziget vendéglátását intéző nagykert szokták még velem összefüggésbe hozni, miközben az is nyilvános, hogy kik a tulajdonosai. Ezúton is megnyugtatok mindenkit, nem offshore cégek állnak a háttérben, hanem két kollégánk, akik például nagyrészt ebből építették fel a Rézangyal pálinkát előállító és árusító cégüket. Persze, akik mindenképp fogást akarnak találni rajtam, azok ilyenkor szoktak előjönni azzal, hogy: azért választjuk le, mert a vendéglátásból könnyű elsikkasztani a pénzt, mert nem adnak számlát és hasonlók. Ez jól hangzó demagógia, de komolyan ennyire hülyének néznek engem? Úgy próbálok elszaladni a pénzeszsákokkal, hogy közben dokumentálom az egészet? Kikérem magamnak, hogy ilyen pitiáner csalónak gondoljanak.

hvg.hu: Ön kegyelmes despota vagy inkább karizmatikus csapatkapitány?

G. K.: Ma már egy kitűnő stáb áll mögöttem, olyan kipróbált kollégák, akikben teljes mértékben megbízom, félszavakból megértjük egymást. Igyekszem nekik minél nagyobb szabadságot adni, de az kétségtelen, hogy mind a mai napig vannak olyan dolgok, amikbe szeretek – akár részletekbe menően is – beleszólni. A kezdetekkor még az egész működésünk egyfajta kézi vezérlésen alapult, hiszen elsősorban amatőr önkéntesekkel dolgoztunk, ezért úgy éreztem, sok mindent kell személyesen ellenőriznem. De az eltelt évek alatt sok minden megváltozott, megnőtt a cég, profi főállású kollégák kerültek a különböző pozíciókba. Bármennyire is szeretnék minden részletbe belelátni, be kell lássam, hogy se időm, se energiám nincs az ilyen szintű bábáskodáshoz.

A rendezvényszervezés mellett időközben sok más vállalkozásba, közéleti tevékenységbe is belekezdtem, így ma már még inkább be kell osszam az időmet és energiámat. Sokszor érzem, hogy túlvállaltam magam: kora reggeltől késő estig percekre beosztva megbeszélésekre rohangálok, tárgyalok, telefonokra és emailekre válaszolok. E mellett nagyon nehéz beilleszteni a családom, a barátaim, akikkel kétségtelenül többet kéne foglalkoznom, mint amennyit jelenleg tudok. Talán egyszer eljön az idő, mikor tengerparton üldögélve szeretnék majd szelvényt vagdosni, egyelőre azonban még képtelen vagyok kiszakadni ebből a sűrű életmódból, még nem tudom elvágni azt a bizonyos köldökzsinórt.

hvg.hu: Mennyiben fedi le a szigetes Gerendai Károly a mindennapi önképét?

G. K.: Vannak szerepek, amelyekben otthon érzem magam és vannak, amelyekbe egyszerűen muszáj belebújni. Amikor az év üzletemberének választanak, vagy politikusoknál lobbizok, vagy befektetőként veszek részt prezentációkon, vagy akár ilyen interjúkat adok, nem mindig érzem magam a topon, de bizonyos keretek között tudok ilyen is, meg olyan is lenni, hiszen ez ugyanúgy mind én vagyok. Előfordul, hogy egy tárgyalás, vagy egy elegáns vacsora erejéig üzletembernek kell öltöznöm, ahogy az is, hogy egy fesztivál alatt a kézenfekvő, rövidnadrággal kombinált, közvetlenebb viselkedést preferálom. A saját igazságom valahol a kettő között van, de mindegyik szereppel van önazonosságom, csak egyik végletben sem érzem maradéktalanul komfortosan magam. Szerencsére sosem volt problémám a különféle életszituációk szeparálásával, nem érzem úgy, hogy meghasonlott lennék.

Én fiatalkorom óta nagyon tudatosan tettem azért, hogy egyről kettőre jussak, hogy rendezvényszervező lehessek. Ezért dolgoztam a suli mellett éjszakánként, ezért vesztem össze a szüleimmel, ezért költöztem el otthonról, mindent erre tettem fel. Ma már visszatekintve inkább megmosolygom az akkori önmagam, hogy mennyire megállíthatatlan karrierista voltam. Persze, enélkül valószínűleg máshogy alakult volna az életem. A karrierem – ha beszélhetünk ilyenről – aztán segített kiteljesedni és lehiggadni. Ugyanakkor vannak alap tulajdonságaim, amik valószínűleg kevéssé változtak. Én például mindig is minőségfüggő sznobként tekintettem magamra, ám ezt anno, mikor tizenhat évesen, a suli mellett nyomtam a plakátragasztást, a jegyszedést meg a hangfalpakolást, nehéz lett volna hitelesen felvállalnom. Ma már megengedhetem magamnak, hogy egy csomó mindenben valóban sznob legyek, de nem a magamutogató, általam is mélységesen elítélt módon. Én hiszek a minőségben és a minőségi teljesítményekben. Alapvetően két lábbal a földön járó, eredményorientált álmodozó vagyok. Szükségem van távlati célokra, a kihívások éltetnek, mégha ez sokszor azzal is jár, hogy mindenhol ég a ház és néha nem tudom hol áll a fejem.

©

hvg.hu: Százezrekhez juttat el zenekarokat a világ minden tájáról. Ön mit hallgat otthon?

G. K.: Az a szomorú, hogy gyakorlatilag már szinte semmit. Kocsiban ülve, útközben szoktam hallgatni a rádiót, vagy nagyritkán, informálódási alapon rákeresek egy-egy zenekarra YouTube-on, hogy legalább az aktualitásokban valamennyire képben legyek. Próbálom olvasni a zenei szaksajtót, egy csomó zenekarról vannak ugyan információim, de a zenéjüket nem ismerem. Szerencsére szakmabeliként könnyen elérhetőek számomra olyan adatok, statisztikák, amiből kiderül, hogy merre megy a világ és vannak a környezetemben olyan emberek, akiknek megbízom az ízlésében, így nem érzem, hogy a lemaradásom miatt hátrányt szenvednének a rendezvényeink. Ugyanakkor egyre furább érzés azzal szembesülni, hogy a honfitársaim nagyrészéhez hasonlóan, fogalmam sincs már a fellépőink egy részéről, miközben nekem azt kéne hitelesen képviselnem, hogy milyen menők is ezek az általunk meghívott zenekarok. Ilyenkor azzal vigasztalom magam, hogy nem a zenekarokkal, hanem velem van a baj.

Körülbelül két évvel ezelőtt egy ijesztő szembesülésem volt a témában: a családommal egy nagyobb útra készültünk és elkezdtem számokat összeválogatni és cd-re kiírni, hogy majd vezetés közben hallgathassak valamit. Ennek kapcsán kellett arra rádöbbennem, hogy nagyrészt még mindig a saját fiatalkorom zenéiben élek, afféle maradi mindenevőként: Európa Kiadó, URH, Kispál és a Borz, Quimby, Tankcsapda, vagy külföldi vonalon, David Bowie, Lou Reed, Nick Cave, Iggy Pop, a Ramones, a Metallica, a Red Hot Chilli vagy a Sex Pistols, csupa csupa legalább 20 éves zenekar. Tiszta szerencse, hogy nem én felelek a fesztiváljaink zenei programjáért.

hvg.hu: Nemrég Moszkvában népszerűsítette a Szigetet. Miért tartja fontosnak az orosz nyitást?

G. K.: Nyugat-Európában elképesztő kínálat van a mieinkhez hasonló rendezvényekből. Ha azt akarjuk, hogy erősíteni tudjuk a nemzetközi látogatói bázisunkat, akkor a még szűz terepeken érdemes körülnéznünk. Oroszország hatalmas piac, ráadásul a tapasztalataink szerint kifejezetten érdeklődnek a Sziget iránt. Tavaly izzítottuk be először a YouTube-on az élő közvetítéseket a fesztiválról, amire több mint ötmillióan voltak kíváncsiak. A nézők egyharmada Oroszországból, illetve Ukrajnából követte nyomon a tőlünk sugárzott koncerteket, miközben ezen területek egyébként a látogatóinknak csupán egy-két százalékát adják. A keleti piac hatalmas potenciállal bír, bőven van benne még tartalék, a kérdés csak az, miként tudjuk kiaknázni.

©

hvg.hu: Orbán Ráhel a Sziget fesztiválról írta különdíjas szakdolgozatát. Mennyiben követte nyomon az ő gyakornoki munkáját?

G. K.: Én konkrétan Ráhellel, amíg nálunk dolgozott talán háromszor vagy négyszer beszéltem, az egyetlen hosszabb beszélgetésünk pont a szakdolgozatának köszönhető, hiszen ezzel kapcsolatosan interjúzott velem. Nyomon követésnek ezt semmiképp nem nevezném, ezért nem tudom, mennyire tudok megfelelő képet alkotni a témában.

Munka szempontjából szerintem korrektül működött a dolog: Ráhel külön kérte, hogy ne kivételezzünk vele, ne kerüljön más elbírálás alá. Szájer Fannival dolgoztak közösen, elsősorban a Volt fesztivál nemzetközi kemping projektjén, nem volt rájuk panasz, jól elvégezték a feladatukat. A szakdolgozatát elküldte nekem is, így elolvastam és korrekt munkának tartom, szerintem szakmailag rendben van. Azt, hogy ez hogyan került versenybe, miként nyert díjat, nem igazán látom át, de hát ugye ez nem is az én asztalom.

Sokan támadtak, hogy miért alkalmaztuk a miniszterelnök lányát, azzal érvelve, hogy ez pozitív diszkrimináció és haszonlesés. Ilyenkor persze nem jut eszükbe, hogy akkor is kivételeznék, ha egy ilyen esetben azt mondanám, hogy bocs nem jöhetsz ide dolgozni, mert ő vagy ő az apád. Nekem olyan szempontból tiszta a lelkiismeretem, hogy nem kértünk semmit sem Ráheltől, sem a családjától azért, hogy nálunk tölthesse a szakmai gyakorlatát. Egyébként jellemző, hogyan működik ez az ország: nemrég be kellett mennem a fővárosi önkormányzatba egy engedélyt intézni, ahol rögtön azzal fogadott az ügyintéző, hogy “jajj, olvastam, hogy maguknál dolgozott a miniszterelnök lánya, hát akkor itt nyugodjon meg biztos minden rendben lesz!”. Ez körülbelül így csapódik le az embereknél. Mondjuk, ez legyen a legnagyobb bajunk. Csak hát kiábrándító, hogy van, ahol teljesítmény helyett egy fiktív névjegy lobogtatása a belépő.

Azt mindenki tudhatja rólam, hogy nem tartozom a mostani kormány legnagyobb hívei közé. Ugyanakkor van olyan tulajdonostársunk is, aki meg lelkes drukkere a fennálló rendszernek. Sokfélék vagyunk, de az alap értékrendünk közös, hisszük, hogy a sokszínűség érték, tiszteljük a másképp gondolkodókat és erre próbáljuk nevelni a közönségünket is. A politika érdekel ugyan, de szigorúan külső szemlélődőként, épp ezért dühít, ha megpróbálják mindenbe belemagyarázni. Könyörgöm, ez egy fesztivál, egy kulturális rendezvény: édesmindegy, hogy egy-egy ember balra vagy jobbra szavaz, ha ugyanaz a kedvenc zenekaruk. Vegyük észre, hogy vannak jó dolgok is körülöttünk, amik összekötnek és nem elválasztanak minket, ne mindig csak panaszkodjunk, mert az nem vezet sehova, csak depresszióhoz. Ennek a népnek ideje lenne abbahagyni egymás gáncsolgatását és alkotni kéne, elérni valamit, közösen.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Újabb páratlan leletet, érintetlen ceremoniális kocsit találtak Pompejiben

Újabb páratlan leletet, érintetlen ceremoniális kocsit találtak Pompejiben

Piri Kati, holland EP-képviselő: Hollandul gondolkodom, magyarul érzek

Piri Kati, holland EP-képviselő: Hollandul gondolkodom, magyarul érzek

A Sinopharm szerint gyerekeknek is adható a vakcinájuk

A Sinopharm szerint gyerekeknek is adható a vakcinájuk