hvg.hu: Hosszú évek alatt annyian megfordultak a zenekarban, hogy pont emiatt már inkább egyfajta közösségnek nevezném ezt a projektet. Elmondanátok, szerintetek mi a GusGus?

Daníel Ágúst Haraldsson: A GusGus néhány kreatív elme játszótere, akik eredetileg azért jöttek össze, hogy forgassanak egy filmet. Aztán kiderült, hogy ennél jóval több közös van bennük. Most meg éppen úgy alakult, hogy fiúegyüttes vagyunk. (Nevet)

Högni Egilsson: Hm… Figyelj, nem kell ezt túlgondolni. Ez egy tök jó zenekar. Nem igazán tudom, hogy mi volt a korai éveiben, hogy miből alakult. Nem tudom, hogy miből fakadt. Csak hallgatom az ilyen interjúk során, hogy miket mesél Daníel. Hiszen én jóval később csatlakoztam, csak az utóbbi pár évben. Én azokból a sztorikból tudok építkezni, amelyeket a turnébuszban is szoktam hallani. Azok alapján pedig mondhatom, hogy most már egészen jól tájékozott vagyok GusGus-ügyben. De hát nézd! Ez egy olyan zenei projekt, amelyben olyan techno zene készül, ami megmozgatja és feldobja az embereket.

hvg.hu: Daníel, azt mondtad, hogy ez egyfajta játszótér volt. Emlékszel arra, amikor felfogtátok, hogy ez már nem csak egy játszótér?

DAH: Persze! Pontosan akkor, amikor megkaptuk az első ajánlatot az első lemezünkre. A 4AD kiadó tett le elénk egy szerződést, amely alapján úgy döntöttünk, hogy ez egy jó dolog lehet. Így lettünk mi egy zenekar.

DAH: Korábbi albumainkon jó sokat tudtunk szöszölni. Évekig készültek, elhúztuk egy darabig. Épp ezért volt, hogy már jóval a megjelenés előtt is játszottunk egy-két számot. Szóval mire kijött a CD, már nem is volt annyira idegen. Ezúttal azonban úgy voltunk vele, hogy tényleg komolyan ráfekszünk. El is vonultunk a stúdióba. Azt kell mondanom, hogy elég jó lett a végeredmény. Az album 70 százalékát játsszuk is a koncerteken. És hát elég jól működik is!

HE: Ez így igaz.  Szerintem kevés olyan csapat van a világon, amelyik túlnyomó többségben az épp aktuális számait játssza. Arra gondolok, hogy mindenki előveszi a 10-15 évvel ezelőtti dalait. Sokan szoktak is kérdezgetni arról bennünket, hogy miért nem toljuk a régi nagy slágereinket. Mi pedig nem értjük, hogy annak mi értelme lenne, hogy állandóan ugyanazokat az évtizeddel ezelőtti dalokat adjuk elő, amikor játszhatunk újakat is. Ráadásul úgy látjuk, hogy a közönség imádja. Estéről estére megőrülnek, a lányok is egymást csókolgatják, a fiúk is, teljes az őrület! Ami után mindenki boldogan megy haza. Működik ez a régi számok nélkül is úgy, hogy az új album szinte összes dalát lenyomjuk, plusz még párat az előzőről. Tehát elég frissek vagyunk.

hvg.hu: Högni, ahogy említetted, te később érkeztél. Nehéz volt belerázódni a GusGus világába?

HE: Egyáltalán nem állítanám ezt.  Egyetlen szempontból volt kihívás, ez pedig a turnézás. Tudod a különböző koncerthelyszínek, fesztiválok, klubok tele vannak mindenféle emberrel, akiknek aztán mindenféle bajuk van. Ráöntötték a sört, nem nyitják időben a kapukat, lökdösődés, kötekedés van. Ehhez azért nem árt hozzászokni. Egy turné az ilyen. Persze nem kell mindent komolyan venni. Egyébként egy percig nem volt gond a beilleszkedés, hamar kijöttem mindenkivel.

hvg.hu: Mikor is csatlakoztál?

HE: 2010-ben. Te jó Isten! Ennek már 4 éve! Elképzelni is nehéz….

hvg.hu: Ez még csak négy év, nem tizennégy. Ne kapj a szívedhez!

HE: Milyen igaz! Tényleg nem is olyan sok. (Nevet) Amikor President Bongo, az egyik alapító (aki most nincs velünk, épp Berlinben dj-zik) hívott engem, pont más projektekkel voltam elfoglalva: szimfonikus muzsika meg ilyen színházi ügyek. A lehető legjobb időben csörgött, mert épp azon gondolkoztam, hogy bővíteni kellene a zenei szótáramat. Óriási móka volt egyre jobban a csapat részévé válni. Rengeteg buli, zene, tánc. És sokkal könnyebb volt a csajokkal is a dolog! (Nevet) A klasszikus zenei világban azért ez nehezebben megy.

hvg.hu: Majdnem 20 éve megy már a GusGus. Az elképzeléseim szerint ennyi idő alatt muszáj, hogy előforduljanak mélypontok. Minden csapat életében vannak olyan időszakok, amikor majdnem feloszlanak. Nálatok akadt olyan, amikor rezgett a léc?

HE: Miért lett volna ilyen?

hvg.hu: Fogalmam sincs, még a Rolling Stones is volt, hogy megpihent.

HE: Daniel mondjuk 7 évre kiszállt.

DAH: Valóban, ugyanis szükségem volt arra, hogy felfedezzek más zenei világokat is. Új tapasztalatokat akartam szerezni. Ez pedig 7 évig tartott. Ennyi.

hvg.hu: Miért akartál visszatérni?

DAH: Az a helyzet, hogy összesen két albumnál nem voltam jelen. Konkrétan nem voltam a csapat tagja, de mindkét lemezen volt egy-egy számom. Nagyon örültem neki, hogy az egyik dal az kifejezetten jól sikerült, nagy siker lett. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy a többiekkel tartok a turnén. Ezt nem hagyhatom ki.

HE: Nehéz is. Van ennek egy utolérhetetlen, utánozhatatlan varázsa: jó dalokat adsz elő, bejárod a világot, jókat eszel, jókat bulizol, élvezed azt, ami körülvesz. Gyönyörű lányokkal is találkozol. Közben pedig szigorú napirendet követsz. Hiszen továbbra is gyakorolni kell, nem lehet belustulni, belazulni.

hvg.hu: Nem lehet ettől becsömörleni? Baromi sok utazás, mindenhol teltház, imádnak benneteket, rengeteg buli.

DAH: Azért megvan a módja, hogy akár még a turnék közben is megmaradjon a változatosság. Minden második hétvégén például szabadok vagyunk és foglalkozhatunk a saját dolgainkkal, járhatja mindenki a maga útját. Fontosak az ilyen élmények. Mondjuk a hetekig tartó buszos turnézás már egészen más tészta. Teljesen más hozzáállást igényel. Ez azonban nem jelent azt, hogy az ilyen utak során ne tanulnánk, ne fejlődnénk.

hvg.hu: Tanultok?

DAH: Hogyne! Legalábbis én biztosan. Hogyan fejezzem ki magam a lehető legérthetőbben a színpadon. Mit engedhetek meg magamnak és mit nem. Kiből milyen reakciót lehet kiváltani.

HE: Ráadásul nincs két egyforma turné. Szerintem ez a mostani a legtáncolhatóbb, a legmegmozgatóbb turnénk.

DAH: És a leghektikusabb is.

HE: Egyúttal a legkoncentráltabb és legtöményebb is. Sőt, talán az egyik legkeményebb is. Néha tényleg úgy érzem magam, mintha valami harci lóként bedobtak volna egy hatalmas arénába, ahol körülöttem rengeteg ember nyüzsög, én pedig estéről estére egy iszonyatosan intenzív küzdelemben vennék részt. Szóval azért közel sem arról van szó, hogy heherészve végigszáguldozunk Európán. Tegnap még Pozsonyban tettük oda magunkat és haltunk meg a színpadon, most meg már itt vagyunk Budapesten. Elképesztő. És közben tényleg ott kell lennünk fejben mindenhol. De ez nem menne másként, ha nem lenne bennünk valami beteges szenvedély. Amint elkezdesz nyavalyogni, hogy jaj, már megint egy koncert, na abban a pillanatban felejtheted el az egészet és omlik össze minden körülötted.