Szabó M. István
Szabó M. István
Tetszett a cikk?

Elég béna filmcím ugyan az, hogy: Mentőakció, de az októberben mozikba kerülő Ridley Scott-film ettől még az évtized sci-fije is lehet. A marsi számkivetett története ráadásul nem csak azért fontos, mert Matt Damon mellett csak hollywoodi nagyágyúkkal van tele, vagy mert a produkció jó részét a mi Bálnánkban, illetve az etyeki Korda-stúdióban forgatták. Hanem leginkább azért, mert A marsi ahhoz túl jó regény, hogy csupán egy mozis fast foodot fogyasszunk el belőle.

©

Ha elképzelte már, hogy lehetséges volna-e egyetlen filmbe (vagy akár tévésorozatba) rendezni Asimov Alapítvány-trilógiáját, ha tudja, hogy a Solaris Lem regényeként a Soderberg-, de a Tarkovszkij-féle filmes verziónál is megrázóbb, vagy hogy bár Lynch kultfilmjévé érett a Dűne, az „sehol sincs” ahhoz képest, amit Frank Herbert papírra vetett, akkor az alább leírtak önnek újat nem tudnak mondani. Ez esetben a továbbolvasás helyett elég annyi is, hogy ha a Mentőakció eredetijét, Andy Weir: A marsi című regényét netán még nem olvasta volna, mi is javallanánk: érdemes megtennie. Még mielőtt a moziban leoltják a lámpát.

Háromszoros siker

Andy Weir úgy 2011-ig egy teljesen hétköznapi, kaliforniai átlagembernek tűnt. Na jó, talán kicsit bogarasnak tartották a haverjai, de ez betudható annak is, hogy az apja részecskefizikus, az anyja pedig elektromérnök volt, és így a klasszikus sci-fi irodalomra is korán rákapott. Andy ilyen felmenők ellenére sem ment egyetemre, de a hobbinak indult programozásból végül számítógépes játékfejlesztő lett – aki titkon az írás felé is fordult. Egészen addig fel sem figyelt rá Amerikában sem senki, amíg a két évig írt első novellájával kis híján felrobbantotta az Amazon könyveladási listáját.

Pedig 2011-ben még olyan kishitű volt, hogy állítólag arra is külön könyörgésre volt csak hajlandó, hogy a 99 centes pakkba betolja A marsit, mint az első írását – és így legalább próbáljon meg egy jelképes összeget gyűjteni az „írói munkássága” folytatásához.

Andy Weir a NASA-nál
©

Vélhetően ő csodálkozott a legjobban akkor is, miután a 35 ezer letöltéssel jó pénzt keresve, az egyik nagy múltú, országos kiadó – a Crown Publishing, mely megvette tőle a kiadási jogokat - 2014-ben ismét, immár „papír alapon” tette gazdaggá. Sőt, miután a regényt a New York Times és a Wall Street Journal egymásra licitálva dicsőítette, a filmes jogok értékesítéséből Andy Weir egy csapásra milliomossá vált.

A paradigmaváltást szemlélteti a magyar kiadvány borítólapja is: A marsi a tavalyi megjelenésekor még az eredeti, amerikaira hajazó, tipikusan olcsó, „tucat sci-fis” borítólapot kapott, a filmes megjelenésre viszont átesett egy komoly aktualizáláson. Ez is sokat jelenthet az eddig inkább csak a képregény-manga határon billegők, illetve a hardcore Sin City-fanok számára ismerős Fumax Kiadónak, mely jó érzékkel, még a nagy hájp előtt csapott le a kötet jogaira és jelentette meg a könyvet – bár marketingre (eddig) nem futotta. Hiába, A marsinak máris bérelt helye van a nagypályás sci-fi regények között.

Ami nem lebecsülendő dolog, mert például Lucas Star Wars univerzumából visszafejtett (vagy továbbgondolt) regények kifejezetten nem tartoznak ide. Ahogyan az épp most befejeződött Wayward Pines-széria papír-eredetije sem. Ennek oka, hogy Blake Crouch valójában a könyveit erősen szappanopera stílusban írta – abban az értelemben, hogy a szövegben, a dramaturgiából, a cselekmény fel-, és leütéseiből kiérezhető, hogy jönnek a reklámszünetek, s hol ér véget egy-egy epizód.

Nincs ezzel semmi gond, de Weir más úton járt. A marsival inkább Philip K. Dick legjobb írásaira emlékeztet. Úgy értve, hogy az emberi elme működésének, és a történetek hatására hullámzó léleknek a bemutatása persze filmes feldolgozás után kiált, de anélkül (vagy: azt követően is) képes a történet értékes maradni írott alakban. PKD jó pár novellája és regénye ilyen.

Például a mára műfajjá hízott, „átrajzolós” technikával készített filmként bemutatott Kamera által homályosan, vagy a mindössze 28 oldalas „Second Variety”-ből készült Az elhagyott bolygó ilyen. De ahogyan az eredeti regényt – az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?-t, annak is főként a végére kihegyesedő mondanivalót épp Ridley Scott jubileumi, rendezői újravágással sem teljesen reprodukáló Szárnyas fejvadász, a gesztusvezérlést és a prekogokat a jelenkori közbeszédbe is beemelő Különvélemény, vagy akár az Amazon által csak jövőre bemutatni ígért Ember a fellegvárban sorozat papír-eredetijei, mind-mind zseniálisak.

Sőt, igazából ezeket a filmeket kellő mélységben megérteni is csak úgy lehet, ha előtte a nézők - mint a profi színházba járók – előolvasással készülnek fel a produkcióra.

A marsi számkivetett

Azon lehet filozofálgatni, hogy vajon A marsi sikerében mekkora a szerepe annak, hogy az emberiség lassan tényleg megérik egy ilyen kalandra, mivel a marsi kolonizáció előszobájába léptünk. De a könyv erőssége nem ez, pláne, hogy Weir nem az első pionírok egyikéről, nem a Mars Aldrinjáról vagy Armstrongjáról írt - mint akinek most is „csak” meg kellett tennie azt a bizonyos kis lépést az emberiség nevében -, hanem a bolygót menetrend szerint feltérképezni rendelt gépezet amúgy láthatatlan csavarjáról. Aki csak túl akarja élni a helyzetet, amibe került. Ezért a megoldhatatlannak látszó feladatot végül olyan apró tételekre darabolja, amikre, egyikre a másik után már képes megtalálni a szükséges megoldást.

Az amerikai kritikák a regény kapcsán rendre a „MacGyver a Marson” formulát húzzák elő. Pedig az igazság az, hogy a biológius-elektromérnök asztronautának esze ágában sincs rágógumiból vagy sportszeletből bombát gyártani. Helyette csak racionális és kreatív ötletekkel áll elő – de arra komolyabb méretű téteket is fel lehetne tenni, hogy Weir minden földrajzi megnevezése vagy technológiai leírása hibátlan. A főhős, Mark Watney az olvasó számára annyira hihető megoldásokat keres (és talál) a felmerülő problémái kezelésére, hogy a története sokkal inkább rászolgál a „Robinson Crusoe a Marson”, vagy még inkább a „Számkivetett a Marson” megközelítésre.

©

Az pedig belátható, hogy a videónaplóba mesélés, mint elbeszélési forma eleve felkínálja magát a szarkazmusnak, az olykor önmarcangoló, olykor odamondogatós humornak. És ezzel a két komponenssel Weir olyan jól gazdálkodik, hogy valójában ez az elegy pörgeti kellő fordulatszámon a regény motorját úgy, hogy az utolsó oldalig nem lehetünk biztosak abban, hogy az erőfeszítéseik végül eredményre vezetnek-e.

Predesztináció

Azzal nem számolunk, hogy a könyv alapján a filmet Ridley Scott el tudná rontani, jól lehet az Exodus: Istenek és királyok, A jogász, a Robin Hood - de van, akinek a Prometheus is - ennek ellenkezőjéről tanúskodik. Ezzel együtt nem valószínű, hogy egy ilyen kaliberű rendező ki tudna hagyni egy ekkora ziccert. Ezért mi inkább arra fogadnánk, hogy a Mentőakció akár az évtized legmeghatározóbb sci-fijeként is bevonulhat majd a filmtörténelembe. Matt Damon lényegében egyszemélyes drámája miatt is (mert ő mindig hozza a kellő figurát - kicsit, nagyot, mindegy), meg a többiek miatt is (a marginális epizódszerepekre is olyan színészeket vettek be a filmbe, mint Jeff Daniels, Michel Pená, Sean Bean vagy Kate Mara).

De leginkább azért, mert ez a regény ennek lett megírva.

Vigyázz, banánhéj!

Az apró részletekre is sokat adó produkcióval a felfokozott várakozás ellenére a magyar forgalmazó hátrányba kerülhet. Ráadásul a saját hibájából, mivel a film címadása felér egy méretes bokán rúgással. Az eredetileg frappáns The Martian (A marsi) végül Mentőakció lett, de erre mentséget az sem ad, hogy 2010-ben Mars címmel készült egy animációs film, hogy 2000-ben A vörös bolygó egyik címverziója is Mars volt, és A marsi talán nem tűnt elég izgalmasnak. A helyette választott „mentőakció” azonban ennél nagyobb baklövés, mivel az tematikailag a háborús filmek által szinte kisajátított formula (lásd legutóbb: Hajnali mentőakció, illetve: A nagy mentőakció), márpedig az első marsi telepesről szóló filmben puska el sem dördül. Elvileg lehetett volna Mars mentőakció is a cím, de ez már ugyancsak foglalt. Ráadásul a regény (és így a film is) valójában alig-alig tárgyalja magát a mentőakciót, mivel az egyetlen, tartósan marsi lakos furcsa kalandjairól szól.

Kár, hogy a kreatív eldobta ezt a banánhéjat ahelyett, hogy áldozott volna még egy kis időt a témát is lefedő, a figyelmet is felkeltő, ennél jobb címadásra. Ahogyan például itt, legutóbb sikerült.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Rejtett üzenetet tetetett a Fehér Ház weboldalára Joe Biden, több új funkció is érkezett

Rejtett üzenetet tetetett a Fehér Ház weboldalára Joe Biden, több új funkció is érkezett

Marabu Féknyúz: Bízhatok a vakcinában?

Marabu Féknyúz: Bízhatok a vakcinában?

Meghalt Gernot Langes-Swarovski, aki naggyá tette a céget

Meghalt Gernot Langes-Swarovski, aki naggyá tette a céget