szerző:
Lichter Péter
Tetszett a cikk?

Robert Zemeckis életműve azt bizonyítja, hogy a számítógépes trükkök és egyéb technikai zsonglőrmutatványok akár a vígjáték műfajába is frissességet csempészhetnek. Októberben két filmjét is vetítik a mozik (Kötéltánc, Vissza a jövőbe), ennek apropóján érdemes végigfutni a rendező életművén.

Zemeckis az Új-Hollywoodi generáció (Scorsese, Coppola, Lucas, Spielberg stb.) után érkező filmrendezők közé tartozik, akik már a nyolcvanas évek kőkemény tömegfilmes versenyében szocializálódtak. Leginkább a speciális effektusok és látványos trükkök mestereként szokták jellemezni, de ő azon, technikailag magasan képzett iparosok közé tartozik, akik a trükköket soha nem öncélúan, hanem a történet szolgálatába állítva használják.

I Wanna Hold Your Hand (1978)

Zemeckis nemzedéke - Coppoláékhoz hasonlóan - filmes egyetemek (USC, UCLA) padjaiból került a stúdiókhoz, viszont számukra már nem az európai művészfilmesek jelentették az elsődleges viszonyítási pontot: ez a generáció már a színtiszta szórakoztatást tűzte a zászlójára. Ő is abba a fiatal brancsba tartozott, akik Spielberg protezsálásával kerültek a rendezői székbe: Joe Dante (Szörnyecskék), Chris Columbus (Reszkessetek betörők) mellett könnyen tudott a nyolcvanas évek megváltozott tömegfilmgyártásához alkalmazkodni.

Első filmjét későbbi állandó alkotótársával, Bob Gale-lel írta, Spielberg produceri segítségével egy hamisíthatatlan nosztalgiamozit hoztak a tető alá. Az I Wanna Hold Your Hand három New Jersey-ben élő, Beatles-mániás tinédzser lány kalandját meséli el, akik a zenekar 1964-es amerikai fellépésére sietnek. A film már felvillantja a huszonhét éves Zemeckis szatírikus tehetségét, a csetlő-botló akciójelenetek és hisztérikus üldözések szerethető kavalkádban állnak össze egy burleszkbe hajló vígjátékká.

Tragacsparádé (1980)

Második játékfilmje az amerikai fogyasztó társadalom self-made man-jei elé tart görbe tükröt – persze a maga egyszerű, pop corn mellett könnyen emészthető módján.

A Tragacsparádé középpontjában egy rivalizáló használtautó-kereskedő testvérpár áll, akik egy forgalmas autópálya két oldalán, egymással farkasszemet nézve versenyeznek a vásárlók kegyeiért. Egyikük alkalmazásában áll Kurt Russel, a film főszereplője, aki bravúrosan hozza a lelkes idióta karakterét: minden képzeletet felülmúló arroganciával és leleménnyel sózza el a szó szerint atomjaira hulló tragacsokat.

A Zemeckisre jellemző helyzetkomikumok és a későbbi filmjeit annyira meghatározó burleszk gegek az egymásnak feszülő szélhámosok abszurd rivalizálására épülnek. A rágógumival odaragasztott lökhárító, a matricával letakart repedések és egyéb groteszk praktikák a film humorának lényegét jelentik, ahogy a Tom és Jerryre hajazó túlzások is: a riválisok házilag gyártott bugyuta reklámjai a film igazi fénypontjai.

A Tragacsparádé végső, majdnem kétszáz használt roncsautót felvonultató jelenete Spielberg első mozifilmjét, a Sugarlandi hajtóvadászatot idézi.

A smaragd románca (1984)

Ezzel az Indiana Jones előtti tisztelgéssel Zemeckis másodjára emeli kalapját mentora, Steven Spielberg előtt. Micheal Douglas-nek nagyon jól fekszik a savanyú humorú, cinikus kalandor karaktere, szinte lubickol partnere cukkolásában. A valódi romantikus kalandba csöppenő, naiv regényírót alakító KathleenTurner és a borostás Douglas között jól működik a kémia, ezt később a Rózsák háborújában kamatoztatták újra.

A film ma már nem is igazán a kissé kopottas akciójelenetek miatt szórakoztató, hanem a szerethető szereplők által jó ütemben tálalt helyzetkomikumok miatt – például amikor a zord ábrázatú kolumbiai gengszterek ráismernek kedvenc írójukra és örömünnepben törnek ki, vagy amikor Douglas a fináléban a menekülő krokodilt próbálja a farkánál fogva visszatartani. A smaragd románca csöpög a nyolcvanas évektől, de összességében ma is szerethető limonádé.

Roger nyúl a pácban (1988)

Zemeckis végre teljesen elereszthette a fantáziáját, hiszen a Roger nyúl a pácban az animációs filmeknek állított emlékmű: itt a rajzolt karakterek ellepik az élőszereplős film díszletét, fizikai kapcsolatba kerülnek a színészekkel, ebből adódóan a harsány, valószínűtlen vizuális gegek uralják a filmet.

A Roger nyúl a pácban igazi posztmodern gyerekfilmként nemcsak a filmes műfajokon – elsősorban a film noir-on –, hanem magán a mozgókép médiumán is viccelődik: a film első jelenete a legszellemesebb. Úgy tűnik, mintha egy rajzfilmet néznénk, ám hirtelen belép a képbe egy húsvér rendező, aki a rajzolt karaktereknek magyarázza az instrukcióit.

A film legtöbb poénja a felnőtt és gyerekműfajok ironikus keveredéséből táplálkozik – mint a szivarozó gengsztercsecsemő –, ám Zemeckis arányérzékének hála a Roger nyúl a pácban egy pillanatra sem válik fárasztóvá.

Vissza a jövőbe-trilógia (1985; 1989; 1990)

Zemeckis a legnagyobb közönségsikereit a nyolcvanas évek második felében aratta, elsősorban az 1985-ös Vissza a jövőbe című komédiával és a két folytatásával. Az első rész szinte tökéletesen felépített forgatókönyvét a lehető leghatékonyabban tálalta: a trükkök, az akciójelenetek és a rá jellemző rajzfilmszerű gegek máig szuperül működő harmóniába kerültek, a világsiker teljesen megérdemelt volt. Ráadásul egy igazi műfajhibridet alkotott, amiben a sci-fi, a vígjáték, az akciófilm és a nosztaglia-mozi minden fontos eleme jelen van, a harmadik rész western-paródiája is működik.

Az első két epizód szinte egymás tükörképe, a megérkezés és a rácsodálkozás jelenetei szinte képről képre megismétlődnek, csak az első rész esetében az ötvenes évek retrovilágára, a másodikban a jövő (ma már a jelen) futurizmusára csodálkozunk rá Marty McFly-jal.  A Vissza a jövőbe 2 legjobb fodulatai a sportfogadások eredményeit őrző almanach köré épülnek: Martyéknak vissza kell menniük 1955-be – az első rész idejébe –, hogy visszaváltoztassák a Biff által uralt apokaliptikus jelent, vagyis 1985-öt.

Az egész trilógia humora az idő ismétlődéseit aknázza ki: minden poént láttunk már valamilyen változatban egy korábbi epizódban – ilyen például Marty és Biff kocsmai találkozásai – de lehetetlen megunni az újracsomagolt gegeket.

Jól áll neki a halál (1992)

Zemeckis fekete komédiáját is a casting húzza az átlag fölé: bár a rajzfilmekre hajazó grafikusabb poénok – például a Goldie Hawn hasán puskával ütött lyukon átkandikáló kamera - innen se hiányozhatnak.

A Beverly Hills-i gazdagok szépségkultuszát kifigurázó vígjáték legnagyobb meglepetése Bruce Willis volt, aki először bizonyította, hogy túl tud lépni a szeretni való másnapos akcióhős figuráján, Goldie Hawn és Meryl Streep kettősse pedig imádnivalóan utálnivaló. Főleg Streep az, aki a tőle megszokott módon remekel a hárpiaszerepben. Ami ritkaságszámba megy, hogy ezért az alakításért speciel nem jelölték Oscarra.

Forrest Gump (1994)

Zemeckis karrierje a Forrest Gumppal ért a csúcsra: a film elhozta neki a megérdemelt Oscar-díjat és a kasszasikert. (Érdekes egybeesés, hogy mentora, Spielberg is az előző évben vehette át első aranyszobrocskáját a Schindler listájáért.)

A Forrest Gump volt az első film Zemeckis pályáján, amiben a vígjátéki elemek mellett a drámai, sőt helyenként melodrámai ízek is megjelentek. A szellemileg visszamaradott, de hihetetlenül sikeressé váló kisember történetét tökéletes arányérzékkel tálalja: a végig jelenlévő abszurd humor és a csöpögösség határát súroló érzelmesség egy egészen sikeres kombinációt alkotnak.

A film ma már a kilencvenes évek klasszikusa, sokszor újranézhető hollywoodi remeklés, amit Tom Hanks és Gary Sinise játéka tesz parádéssá.

Kapcsolat (1997)

Zemeckis az ezredfordulóhoz közeledve maga mögött hagyta a műfajparódiával kokettáló vígjátékok világát és a Forest Gump sikerén felbuzdulva drámaibb tónusú munkákba fogott. A Jodie Fosterrel forgatott sci-fi azt járja körbe, hogy mi történne, ha a földönkívüliek felvennék velünk a kapcsolatot. Itt nincs invázió, nincsenek űrcsaták, számára sokkal érdekesebb az, ahogy az emberiség reagál a rendkívüli kapcsolatfelvételre: Spielberg Harmadik típusú találkozásához hasonlóan egy alapvetően optimista elképzelést vázol.

Zemeckis speciális effektjei a Forest Gumphoz hasonlóan jól belesimulnak a történetbe: itt most Kennedy helyett Clinton elnök lett digitálisan belevarázsolva egy-egy rövid beállításba, illetve több olyan kameramozgást használt a rendező, amiben számítógépes trükkel mozgatták a kamerát – ilyenek azok a ma már sokszor használt képsorok, amikor a felvevőgép szellemként átúszik az ablaküvegen.

Számkivetett (2000)

Tom Hanks-szel való második együttműködésével megalkotta karriere legjobb filmjét: a banálisan egyszerű, modern kori Robinson Crusoe-történet minden pillanata izgalmas, helyenként még az édessavanyű zemeckisi humor is felcsillan benne.

Az Oscar-jelölést érő szerepében Hanks egy pörgős FedEX alkalmazottat alakít, aki egy munkaügyi utazás során repülőgépbalesetet szenved és egy lakatlan szigeten köt ki. Hanksnek majdnem a teljes filmet kell egyedül elvinnie a vállán, és ez maradéktalanul sikerül neki: örömmel figyeljük perceken keresztül, ahogy tüzet próbál csiholni, vagy ahogy bénázva halra vadászik. Zemeckis jó érzékkel alig használ zenét a filmben, végig a tengerzúgást, a szél neszeit halljuk, ezzel is egy realistább világot teremtve teszi átélhetővé a történetet.

Temetetlen múlt (2000)

Ezúttal a paródiát és a fekete humort maga mögött hagyva egy szabályos horrort forgatott a Számkivetett gyártásának évében. (A filmet Tom Hanks fél évig tartó fogyókúrája alatt forgatták.) A Temetetlen múlt a kísértet filmek és a domestic thrillerek nyomvonalán mozog, első felében Hitchcock Hátsó ablakát idézi: az új családi házba költözött középkorú házaspár (Harrison Ford és Michelle Pfeiffer) az örökké zsörtölődő szomszéd párra panaszkodik, majd egy éjszaka a feleség gyanús, gyilkosságra utaló jeleket fedez fel.

A műfaj kötelező hatáselemeit, - mint a sokk-effektust vagy a hosszan kitartott suspense-t - bravúrosan használja Zemeckis, mint egy műfajkurzus diákjaként szinte tankönyvszerűen zongorázik végig az ismert frászjeleneteken: a hirtelen magától kinyíló ajtó, az automatikusan beinduló hi-fi torony, a tükörben megjelenő szellemalak nem túl eredeti, ám működőképes parakellékek.

Kényszerleszállás (2012)

A kétezres éveket a számítógépes animációval kísérletezéssel töltötte, eléggé kétes sikerrel. A teljes egészében digitálisan animált Polar Expressz, illetve a későbbi Beowulf és a Karácsonyi ének mérsékelt sikert arattak a mozipénztáraknál, a kritikusok többnyire húzták a szájukat: az öncélúságot súroló technikai bravúrok nem tudtak igazán működni, habár ez a három fantasy nem tekinthető egyértelmű kudarcnak.

A digitális világban való kalandozás után Zemeckis egy izgalmas és feszült drámával tért vissza az élőszereplős filmekhez. A Kényszerleszállás egy alkoholista és meglehetősen nehéz természetű pilóta drámáját meséli el, aki bravúros kényszerleszállást hajt végre – ám az eleinte hősként kezelt pilótáról később kiderül, hogy ittas állapotban repült. A médiafelhajtásra és a meghurcoltatásra fókuszáló film legzseniálisabb jelenete a baleset, ami tökéletes ritmusban, hatásos csendekkel mutatja meg az utasszállító lezuhanását. Denzel Washington remekel a macsó pilóta szerepében, alakítása sokat tett azért, hogy a Kényszerleszállás Zemeckis legjobb filmje legyen az ezredforduló óta.

A nemrég moziba került Kötéltáncról kritikánkat itt olvashatja.



VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Talán nem érdemes beoltani a legidősebb súlyos betegeket, figyelmeztetnek a norvégok

Talán nem érdemes beoltani a legidősebb súlyos betegeket, figyelmeztetnek a norvégok

Tiltólistára tette Amerika a Xiaomit, a Huawei sorsára juthat a cég

Tiltólistára tette Amerika a Xiaomit, a Huawei sorsára juthat a cég

20 éves lett a Wikipédia, amit ma is önkéntesek szerkesztenek

20 éves lett a Wikipédia, amit ma is önkéntesek szerkesztenek