Váratlanul csap le a közösségi oldal ökle azokra, akik szerinte megsértették az alapelveit. A Facebook saját hitvallása szerint a gyűlöletbeszédet, illetve a pornográf tartalmakat szűri (valamiért az aktfotó is pornográfiának minősül). Aktív felhasználók körében végzett, kismintás kutatásunk szerint nincs igazság a fácsén, káosz és önkényesség annál inkább; bárki célkeresztbe kerülhet ártatlanul is, ha módszeresen jelentgetik, illetve leír tabunak számító szavakat. Ilyen például a „buzi”  kontextustól függetlenül: automatikusan eltávolíthatják egyes felhasználók posztjait, ha ez szerepel benne, sőt figyelmeztetés, majd ideiglenes eltiltás lehet a sorsa. Pedig – mint nyilvánvaló – nemcsak uszító, illetve sértő szándékkal leírni, hogy buzi.

Nem értik, mi számít viccnek, és mi nem

Mindez azzal összevetve még különösebb, hogy kőkemény, kisebbségek elleni uszítások, mocskolódások maradnak – bejelentés ellenére is – következmény nélkül. Hogy lássuk, mi történik, tettem egy próbát, bár nem vagyok egy notórius feljelentő.

Facebook

Jelentettem a fenti tartalmat, mert úgy gondoltam, ha valami gyűlöletbeszéd, ez az a javából, ha humorosnak próbál is tűnni. Nyilván az úgynevezett vicc tanulsága mindenki számára érthető, de a biztonság kedvéért fordítok: ha a cigányok és a zsidók kiirtják egymást, az tiszta nyereség. Rövidesen ezt a választ kaptam: „Köszönjük a bejelentést – jól tetted, hogy szóltál róla nekünk. Megvizsgáltuk a bejegyzést, és bár nem ütközik egyik közösségi alapelvünkbe sem, megértjük, ha sértőnek találod.”

Ezek után egy barátom posztjához szóltam hozzá, aki a Pride kapcsán a szivárvány színeiről értekezett. A hozzászólásom így hangzott: „Ezt a buzi dumát, öregem” – és utánaküldtem egy rakás szmájlit, hogy egyértelmű legyen, a mondat csak vicc volt. A Facebook még aznap délután eltávolította a hozzászólásom, és felszólított, hogy tartózkodjam a gyűlöletbeszédtől.

Ez a fordulat tett igazán kíváncsivá. Mivel a Facebook a közösségi alapelveiben azt is leszögezi, hogy gyűlölködő csoportoknak és személyeknek nincs helyük a közösségi oldalon, ellátogattam a 888.hu Facebook-felületére, és hangosan dobogó szívvel beírtam a keresőbe a tiltott szót. Íme, az első találat:

Facebook

A dátum alapján kiderült: ez a tartalom hetek óta zavartalanul leledzik a kormányzati propagandalap Facebook-oldalán. Sőt, ennél még cifrábbak is, mutatom:

Facebook

Facebook

Ugye, itt már magyarázni sem kell: az efféle kisebbség elleni uszítás, sőt bűncselekményre való felszólítás a szólásszabadság zászlóshajójának számító Egyesült Államokban is a „clear and present danger” kategóriába esne.  

Újságírók a célkeresztben?

Egyazon lendülettel bekukkantottam egy másik propagandabulvár, a Pesti Srácok oldalára, ahol egy kis görgetés után feltűnt, hogy az Öreg, azaz a Békemeneteket szervező Stefka István egyik posztja alatt milyen eszméket cserélnek a rajongók, mindenféle következmény nélkül. Íme:

Facebook

Ezek után kiírtam a saját oldalamra egy kérdést, hogy kit miért tiltottak le. Özönleni kezdtek a tanulságos történetek. Valamiért, úgy tűnik, újságírókat, szerkesztőket és bloggereket különös előszeretettel tiltogat a Facebook. Parászka Boróka erdélyi újságírót azért tiltották, mert azt hitték, ilyen név nincs; el kellett küldenie a személyi igazolványát lefotózva, hogy újra hozzáférjen a fiókjához. (Ehhez képest tömegével vannak jelen az oldalon a Nyali Fali, Eben Guba stb. néven futó kamuprofilok.) Seres László újságírót Marsovszky Magdaléna szociológus tiltatta le két napra, Seres szerint azért, mert szidta az iszlám szélsőségeseket. Kertész Dániel képzőművészt egy hétre tiltották el a profilja használatától egy pucér férfifenék miatt, amely egy montázsában szerepelt.

Több újságíró szerint egyes felhasználók ad hoc akciócsoportokba verődve iktatják ki a nekik nem tetszők profilját: a módszer az, hogy rendszeresen jelentgetik az illetőt, s egy ponton túl a Facebook-adminisztráció rendszerint beadja a derekát. Gyűlöletbeszéd, illetve pornográfia tekintetében makulátlan ismerőseim jelezték, hogy minden különösebb ok nélkül napokra kirakták őket a fiókjukból, nem nézhették meg a leveleiket sem.

Mondani sem kell, hogy a Facebook sokaknak elsődleges munkaeszköz, újságíróknak főleg. Nemcsak a gyors tájékozódást, hanem a hatékony kommunikációt is a kék oldalakon intézik a legtöbben, így az eltiltás komoly fennakadást, akár anyagi károkat tud okozni.

Hárítás és önpromó

A közösségi oldal nem kényezteti el a felhasználót személyes kontaktokkal, de eljutottam az egyik magyar területi koordinátorig, akinek a következő kérdéseket tettem fel:

Csakugyan vannak olyan kulcsszavak (pl. buzi), amiket a Facebook automatikusan töröl, és a bejegyzést tevőt figyelmezteti, illetve tiltja?

Ha igen, hogy lehetséges, hogy ilyen tartalmak bizonyos esetekben megmaradnak, máskor pedig törlődnek?

Pontosan mely szavak szerepelnek a tiltólistán?

Hogyan lehetséges, hogy pl. egyes kormányzati oldalak (Pesti Srácok, 888, Ripost.hu) kommentjeiben a nyílt kisebbségellenes uszítás következmények nélkül marad?

Naponta cca hány bejelentés érkezik Magyarországon? Pontosan kik és milyen módszerrel vizsgálják ki ezeket? Hányan dolgoznak ilyen munkakörben?

A zárt, illetve titkos csoportok tartalmait is szűrik?

Igaz, hogy akivel kapcsolatban egy bizonyos számú bejelentésnél több érkezik, azt vizsgálat nélkül is letilthatják?

Sok információt kaptam arról, hogy újságírók hozzáférését korlátozták. Nyilván tudja, hogy ez az újságírói munka komoly akadályát jelenti. Előfordult már, hogy valaki kártérítést követelt? Volt ilyen perük?

A koordinátor azt kérte, hogy ha újságírók tiltásáról értesülök, azonnal jelezzem, illetve küldjem meg a kérdéseimet angolul is. Mondtam, hogy képtelen vagyok minden letiltott újságíró ügyében eljárni, annyira gyakori az ilyen eset; mindenesetre megküldtem az angol nyelvű kérdéseket. Válaszul kaptam egy nagyon udvarias levelet, jelezve, hogy ez a Facebook szóvivői álláspontja. A levél lényege, hogy a közösségi oldal

keményen dolgozik a szólás szabadsága és felhasználók, különösen a kisebbségi vagy hátrányos helyzetű csoportok védelme közti kényes egyensúly fenntartásán;

teret ad bármilyen véleménynek, amennyiben az nem sérti a közösségi elveket, amiket nagyon komolyan (very seriously) betartanak;

soha nem vizsgálják sem a bejelentő, sem a bejelentett személyét és státusát, sem pedig a politikai kötődését;

ezrek dolgoznak a közösségi alapelvek érvényesítésén világszerte, több mint negyven nyelven, beleértve a magyart;

ha tartalmat törölnek, értesítik a felhasználót; nincs összefüggés a bejelentések száma és az adott személy letiltása közt, viszont többször meg kell ahhoz sérteni az alapelveket, hogy valakinek eltávolítsák a profilját;

lehetőség van a tiltás miatt tiltakozni; kivizsgálják a panaszokat, és ha hibáztak, elnézést kérnek és helyreállítják a törölt tartalmat.

Végül a válaszadó elirányított egy oldalra, amely arról szól, milyen kitűnő kapcsolatokat ápol a Facebook különféle nemzetközi újságíró-szervezetekkel. Aztán azzal zárta a levelét, holnaptól kár keresnem, mert szabadságon lesz. Mindenesetre elküldtem a következő választ:

„Köszönöm a reagálást, de attól tartok, lényegében kikerülted a kérdéseimet. Nagyon szép önfényezést írtál, és igazából én szeretem is a Facebookot, és értem a közösségi alapelveiteket. De még mindig úgy látom, hogy olykor nagy a különbség az alapelvek és a hétköznapi tapasztalat között. Ha nem haragszol, a cikkem erről a különbségről fog szólni. ”