G. Tóth Ilda
G. Tóth Ilda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

"Bizony nem az a helyzet, hogy a rendes emberek mind kint vannak, a gazemberek meg mind a börtönben" - vallja Hortobágyi T. Cirill, aki évek óta bejár a baracskai rabokhoz misézni, beszélgetni. Az új pannonhalmi főapátot a múlt heti benedikálása alkalmából névre szóló borral lepték meg a szerzetestársai. Várszegi Asztrik utódja arról is mesél az interjúban, hogy támogatja-e a cölibátust, illetve mit gondol Ferenc pápáról. A HVG Portré rovatában készült beszélgetés hosszabb változatában ízelítőt kapunk a szerzeteshumorból is.

„Nagyon zárt közegben, egy Eger melletti kis faluban, Makláron nőttem fel, és természetszerető gyermek lévén eredetileg állatorvos akartam lenni. Az ottani mezőgazdasági kultúrában nagy tekintélye volt annak, aki állatokat tudott gyógyítani” – idézi fel ifjúkorát az 59 éves szerzetes, akit a múlt héten avattak Várszegi Asztrik utódjává Pannonhalmán. Édesapja ácsmesterként dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt, de a család nagyrészt kertészkedésből élt. Fiuk a gimnáziumot már a pannonhalmi bencések között végezte, és érettségi után azonnal magára öltötte a szerzetesi ruhát. „Elvarázsolt a középkori monostorépület a természetközeliségével és mégis rendkívül gazdag kultúrájával. Egy idő után egyszerűen azt gondoltam: szeretném ugyanazt csinálni, amit a tanáraim.” Teológiát tanult a helyi Szent Gellért Hittudományi Főiskolán, majd az ELTE-n elvégezte a biológia–földrajz szakot. 1991-től a szerzetesrend perjele, 1993-től pedig a főapát gazdasági helyettese is volt. A Közgázon, posztgraduális képzésen vezetésszervezést tanult. Ő indította el a monostorban az Apátsági termékcsalád programot: régi receptúrákat kutatott fel, és ma már több gyógynövénylikőr, borecetek, pannonhalmi levendulás kozmetikumok viselik a szerzetesek márkajelét. Felügyelte az apátsági épületegyüttes felújítását is, nagy szerepe volt például abban, hogy a gótikus bazilika kortárs minimalista stíluselemekkel újult meg.

Szabadidejében régi bencés anekdotákat gyűjt, és lelkes résztvevője a különböző zarándoklatoknak. „A gimnázium vívótanára szólított meg többünket, szerzeteseket, hogy jó lenne, ha elkezdenénk futni” – emlékszik vissza, hogyan jutott odáig, hogy beáll az évente egyszer a bakonybéli perjelségtől Pannonhalmáig futó szerzetesek közé is. „Valójában csak váltóként, egy-egy rövidebb távot vállalok az 50 kilométeres Barátok útjából, ahogyan a társaim többsége is”.

HVG: Egyik első főapáti szereplésében szavazásra buzdítja az állampolgárokat az RTL Klub társadalmi kampányában, kormánykritikusként ismert közszereplők társaságában. Tekinthetjük ezt politikai állásfoglalásnak is?

Hortobágyi T. Cirill: Nem szeretném megmondani senkinek, hogy kire szavazzon, ezt tapintatlanságnak is tartanák az emberek. Inkább úgy láttam fantáziát a tévés megszólalásban – és ez is volt a feltételem –, hogy egy-két végzős diákkal együtt szerepelhessek, akik most választanak először. Eredetileg azt is elmondtam a forgatáson, hogy amikor én először szavaztam, akkor egyetlen párt volt, és az országgyűlési képviselők kinyomtatott listája szerepelt a papíron, amelyet egyszerűen csak be kellett dobnunk az urnába. A választásra jogosultak több mint 90 százaléka mégis részt vett ezen a színjátékon. Most sokkal nagyobb a tét, így is sokkal kevesebben mennek el.

©

HVG: Az elődjének, Várszegi Asztriknak volt több olyan lépése, amely nem igazán illett bele a kormány értékrendjébe: 2015-ben például azt kérte más szerzetesközösségektől, plébániáktól is, hogy fogadjanak be menekülteket. Ha úgy alakul, ön is megnyitja majd a  kolostort akár a muszlimok előtt is?

H. T. C.: Egyszerű elsősegélynyújtás volt, amikor szállást adtunk menekült családoknak, nem pedig előre megfontolt, üzenetértékűnek szánt lépés. Ha rászoruló jelenik meg nálunk, természetesen ezután is így cselekszünk.

HVG: Mit érez, amikor azt hallja a magas állami díjjal elismert publicistától, hogy Ferenc pápa demens vénember, vagy amikor még paptársai közül is többen azt mondják, hogy nem kell komolyan venni, amit a pápa a menekültekről mond?

H. T. C.: Nagyon nehéz nekem azt hallgatni vagy olvasni, amikor valaki politikai indíttatásból ilyeneket mond, vagy pszichés terheket hordozó, unatkozó emberek a netes fórumokon agresszíven nyilvánulnak meg. Elkötelezett híve vagyok Ferenc pápának, méghozzá elsősorban amiatt, hogy az egyházon belül a megújulás híve. Bízom abban, hogy még a harmadik utódja is ilyen szemlélettel irányítja majd az egyházat, a frissességnek pedig átütő ereje lesz.

HVG: Azt mondják tréfálkozva, hogy a piaristák a tanító, a ferencesek pedig a kolduló rend, a bencések viszont a pályázók. Gazdasági vezetőként önnek oroszlánrésze van abban, hogy a pannonhalmi apátságról ez a kép alakult ki: kitalálta az apátsági termékeket, megszervezte a borászatot, legújabban sörmanufaktúrát és szállodát is építtet a rend – részben pályázati pénzből. Nem zavarja ez a megbélyegzés?

H. T. C.: Fontos volt végiggondolni, hogy mit lehetne fejleszteni a küldetésünk betöltése végett, melynek egyik fontos fejezete például a vendégek fogadása. Ha pedig a pályázatok megteremtik erre a lehetőséget, akkor azt nem szabad elmulasztani. Annak örülök a legjobban, azon túl, ami megvalósult, hogy a végén már a kiírók és az elbírálók hívták fel a figyelmünket néhány pályázatra, mert látták, hogy mindent példaértékűen vittünk véghez.

©

HVG: Ha nem bencés szerzetes lenne, akár egy multinacionális cég vezérigazgatói posztjára is beülhetne a sok gazdasági tapasztalattal!

H. T. C.: Sokat gondolkodtam azon, hogy is van ez. Régen inkább tanárként képzeltem el a jövőmet, nem gazdasági vezetőként. De van az a latin mondás, hogy „Benedictinus ad omnia aptus”, amit úgy is lehet fordítani, hogy „A bencés mindenre kész”, meg úgy is, hogy „A bencés mindenre alkalmas”. Ez utóbbi talán picit nagyképű, az elsőt vállalom inkább: mindig próbáltam beleállni a kihívásokba.

HVG: Időről időre felmerül a cölibátus kérdése. Ön mit gondol: házasodhassanak a papok, vagy ne?

H. T. C.: Nincs erről fekete-fehér vélemény az egyházban. A mi szerzetesi életünkben a közösség megóv az elmagányosodás veszélyétől. De én örülnék neki, ha nem lenne kötelező a cölibátus, ha az ősi gyakorlathoz térne vissza az egyház. Jó megoldás lenne, ha pappá lehetne szentelni az úgynevezett Viri Probatikat, a kipróbált embereket, vagyis akik már bizonyítottak nősen is.

©

HVG: Azt mondják, szeret felkutatni régi bencés anekdotákat. Miket talált? Van kedvence?

H. T. C.: Bencés humor címen próbáltam is publikálni néhány dolgot, hiszen a mi életünkhöz is hozzátartozik a tréfálkozás. Az 1800-as évek elejéről is vannak már feljegyzések a szerzetesélet derűs pillanatairól. Akkoriban írta le Kovács Márk rendtag például a következő történetet.  Egy úri társaságban a különböző borokat osztályozzák, és egy fiatalembernek feltűnik, hogy a szabadkai borokat meg sem említik. Amikor méltatlankodik, egy idősebb társa azt mondja neki: „Hallgass fiam, már az Úrjézus is arról panaszkodott a kereszten, hogy Éli, Éli, lámmá szábáktáni!” Ami azt jelenti ugyan, hogy „Én istenen, én istenem, miért hagytál el engem?”, ám a népi etimológiai fordítás szerint Jézus a katonának mondta kritikusan, amikor az spongyába mártott, ecetes bort kínált neki, hogy „Ej-ej, lám a szabadkai!”

HVG: Ön már ért annyira a borokhoz, hogy meg tudja különböztetni a rossz szabadkai bort a jó pannonhalmi apátságitól?

H. T. C.: Jól ismerem a borokat, de még inkább a szőlőket. Már csak azért is, mert a néhai Gál Tibor borásszal együtt jártuk be levéltári kutatás után a környékbeli szőlőterületeket, hogy kiválasszuk, melyeket érdemes visszavásárolni. Az útmutatása után együtt álmodtuk meg, milyen fajtákat telepítsünk, milyen boraink legyenek.

HVG: A benedikálására névre szóló bort készítettek önnek a rendtársai. Tényleg meglepődött?

H. T. C.: Sikerült teljesen titokban tartaniuk! Már korábban kitaláltuk, hogy a vendégeinknek ajándékba adjuk majd a Negyven bencés imádságai című könyvecskét, amelyet a szerzeteseink írtak. Én felvetettem, hogy talán kaphatnának mellé egy üveg speciális bort is, de olyan egyhangúan lehurrogtak, hogy aztán nem firtattam tovább. Aztán amikor átmentünk a fogadásra a benediktálás után, akkor megmutatták a szép, egyedi címkével ellátott bort. Nagyon meghatódtam.

©

HVG: Ez szép történet, de nem vonta le belőle azért azt a következtetést is, hogy akár más is történhet a háta mögött, amit nem vesz észre?

H. T. C.: Hát, ez egész biztosan így van. Nagy a ház!

HVG: Még szerencse, hogy azt mondják önről: nagyon megbocsátó!

H. T. C.: A benedikálás után a beszédemben is elmondtam, hogy egy Németországban élő idős szerzetes barátom azt írta nekem: „Jó, ha tudod: egy apát ne legyen túl jámbor, ne legyen túl okos és ne legyen túl egészséges!” Én visszaírtam neki: „Figyelj ide, a rendtársaim ezt biztosan tudták, amikor engem megválasztottak, sőt még eggyel megtoldották: ne legyen túl fiatal!” Megkérdezte, hogy erre miért van szükség, én pedig azt mondtam neki: azért, hogy együtt tudjon érezni a többiekkel! Az élet szerintem nem egyszemélyes feladat, hanem többszereplős történet. Ha valaki úgy áll hozzá, hogy minden szempontból ő a legjobb, akkor nem tudja megérteni, bátorítani a többieket.

HVG: A kifinomult együtt érző képességéből ered az is, hogy rendszeresen jár a baracskai börtönbe a rabok lelki üdvéért imádkozni, beszélgetni velük?

H. T. C.: Úgy kezdődött, hogy egy öregdiákunk bekerült Baracskára rabként. Én pedig azt gondolom, hogy nem csak akkor kell kapcsolatot tartani egy volt tanítvánnyal, ha miniszter lesz. Más világ tárult fel ott előttem: bizony nem az a helyzet, hogy a rendes emberek mind kint vannak, a gazemberek meg mind a börtönben. Sokan például közlekedési baleset miatt kerültek Baracskára, vagyis nyilván felelőtlenek voltak, de attól még nem elvetemültek. Vagy akadnak, akik megtévedtek, az ő esetükben kérdés: tudunk-e olyan lelkierőt adni nekik, hogy változtassanak az életükön. Miután az én diákom szabadult, gondolkodtam, van-e még nekem ott feladatom. Az Irgalmasság éve volt, és amikor hazafelé utaztam, a rádióban éppen Ferenc pápa kérését tolmácsolták: minden keresztény ember válasszon magának valamit az irgalmasság cselekedetei közül és arra fordítson időt. Úgy éreztem, ez nekem szól, úgyhogy azóta is elmegyek Baracskára havonta egyszer misézni és beszélgetni.

HVG: Várszegi Asztrikról azt tartották: az ateisták püspöke volt. Ezek szerint ön is hasonlóan gondolkodik a küldetéséről?

H. T. C.: Az egyháznak nem csak a saját tagjai iránt van küldetése. Amikor XXIII. János pápa zsinatot akart összehívni, az öreg bíborosok elképedtek. Erre ő odatotyogott az ablakhoz, és közölte: „elhasználtuk a levegőt, frisset kell beengedni.” Nyitnunk kell nekünk is, gettószellemű gondolkodásra vallana, ha azt mondanánk, hogy csak mi, Istenben igazán hívők tartozunk össze.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyar Nemzet: Szelfizhetett a Viking Sigyn kapitánya, amikor a hajója letarolta a Hableányt

Magyar Nemzet: Szelfizhetett a Viking Sigyn kapitánya, amikor a hajója letarolta a Hableányt

Fontos részlet derült ki arról, hogyan melegszik az óceán vize

Fontos részlet derült ki arról, hogyan melegszik az óceán vize

Elítélték a tanárt, aki 9 millió forint kiránduláspénzt lenyúlt

Elítélték a tanárt, aki 9 millió forint kiránduláspénzt lenyúlt

A színész megerősítette: Draco Malfoy meleg volt

A színész megerősítette: Draco Malfoy meleg volt

Rakétalövedékeket és könnygázgránátot is tartott otthon egy székesfehévári férfi

Rakétalövedékeket és könnygázgránátot is tartott otthon egy székesfehévári férfi

Csak a csoda segít

Csak a csoda segít