Boyd Tonkin 2016-ban lett a Man Booker-díj zsűrijének tagja - egy évvel azután, hogy Krasznahorkai László megkapta a rangos irodalmi elismerést. Tonkin most az Economist magazinjában értekezett arról, hogy miért tartja olyan lenyűgözőnek a jellemzően hosszú mondatokkal dolgozó magyar író életművét.

Tonkin kiemeli, hogy Krasznahorkai munkamódszere az évtizedekkel mit sem változott, úgy kezdett el írni, hogy fejben fogalmazta meg a mondatokat, és csak akkor írta le, mikor az egész szöveg összeállt már benne. A stílus ilyen magával ragadó áramlása Tonkin szerint egy másik magyar mesterre emlékeztet, aki nem szavakat, hanem zenét komponált: Liszt Ferenc.

Krasznahorkai számára a szöveg örvénylése tükrözi a legjobban az emberi gondolkodás és érzelmek realitását,

az író szerint azok a frappáns, rövid mondatok, amihez a kortárs szövegek szoktatnak minket, mesterségesek.

Tonkint a cikk további részében sem szűkölködik a dicséretekben, szerinte például Krasznahorkai azt az irodalmi teret hivatott betölteni, amit azelőtt Samuel Beckett vagy Franz Kafka foglalt el. Ír a szerző barátságáról Allen Ginsberggel, és hogy a nagy amerikai költő közvetítésével hogyan lett tagja annak a zenész baráti társaságnak, amiben megtaláljuk Philip Glasst and Patti Smith-t is. A teljes cikket itt olvashatja el.

Legutóbbi elbeszéléskötetével, a Megy a világgal Krasznahorkai idén a Man Booker Shortlistjéig jutott. Az angolul The World Goes On címen megjelent könyv fordítását John Batki, Ottilie Mulzet és George Szirtes készítette. A nemzetközi sikert és elismerést jelzi az is, hogy leghíresebb regénye, a Sátántangó januárban Kínában lett Az év könyve.