Bach Kata: Nem bírom, ha butítják az embereket
Tehetségesek, öntudatosak, karakteresek és szépek. Cikksorozatunkban bemutatjuk azokat a huszonéves színésznőket, akikre felfigyelhettünk már filmekben vagy tévésorozatokban. Húsz feltörekvő színésznőnek szegeztük neki ugyanazokat a kérdéseket, és mozgóképes tapasztalataik alapján sorba rendezve mutatjuk be őket hétről hétre.
A legmenőbb fiatal magyar színésznők #15
| Név: Bach Kata Született: 1990. december 21. Miben láthattuk? VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Színházban? Vígszínház |
Bach Kata megtapasztalta már a színházi lét két végletét: a Színművészeti elvégzése után a Bodó Viktor-féle Szputnyik társulatában néhány tucat néző előtt feszegette a határokat, most a Vígszínház nagyszínpadán ezer embert szórakoztat egyszerre. Két fontos filmszerepet kapott eddig, mindkettőt ötcsillagos remekműben. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan vagány és kifürkészhetetlen Tinta Évájaként sokat javított a BKV-ellenőrök hazai megítélésén, az Ischler című (a cikkben megtekinthető) mellbevágó kisfilmje pedig most a #metoo korában aktuálisabb, mint valaha. Férje a Vígszínház-béli kollégája, Wunderlich József színész, Kata az interjú készülésének idején a nyolcadik hónapban járt, kislánya a napokban születik.
A VAN castingján Eszter (a film női főhőse, akit végül Jakab Juli játszott) szerepére néztük. Gesztusokra, mosolyokra, félmondatokra tisztán emlékszem a mai napig. Nagyon érzékeny volt, ami gyermeki naiv őszinteséggel párosult. Engem nagyon megfogott, viszont sajnos nem volt meg a kémia Ferenczik Áron és közte. Később a tízoldalas treatmentbe, amiből a film lett, belekerült egy Tinta Éva nevű karakter, és kifejezetten kapóra jött, hogy Áron és Kata nem passzolnak össze. Kata nagyon bízott bennünk, mindent szó nélkül százszor is megcsinált. Ráadásul úgy, hogy zavaromban folyamatosan mondtam neki, hogy én se tudom, hogy van-e ennek értelme, de csináljuk. Ilyen alkotótársakkal látom értelmét belevágni valamibe.
– Reisz Gábor, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezője
Melyik a legkorábbi emléked gyerekkorodból?
Egy visszatérő rossz álomra és esti felsírásra emlékszem. Álmomban gombolyagok gurultak a szőnyegen és sercegtek. Mintha azt az emberi füllel hallhatatlan hangot hallottam volna, ahogy a gombolyag a szőnyegen súrlódik. Azt képzeltem, egy ilyen hatalmas gombolyag akár agyon is nyomhatna.
Mi zavar a legjobban a külsődben?
Pöttyös a felkarom. Amióta az eszemet tudom, keresem rá a megoldást, de azt mondják, ez örökletes bőrbetegség, nem allergia. Most a terhesség miatt mindenütt elkezdtem pöttyöződni, és megszerettem. Eddig azt éreztem, ez annak a jele, hogy valami nem stimmel belül. De most minden stimmel belül.
Melyik tulajdonságodat gyűlölöd a legjobban?
Szeretnék gyorsabban felejteni. Túl élesen emlékszem szituációkra, mondatokra, negatív dolgokra. Beugrik egy emberről, hogy mit mondott nekem sok évvel ezelőtt, ő meg lehet, hogy már rég elfelejtette. Sokkal lojálisabb tudnék lenni másokhoz, ha nem lenne ez a tulajdonságom.
Kit szeretnél eljátszani egy életrajzi filmben?
Törőcsik Marit. Egy időben mindent elolvastam vele kapcsolatban, minden részlet érdekelt az életéről.
Találkoztál már vele?
Egyszer álltam vele egy liftben a Nemzeti Színházban. Akkor halt meg Maár Gyula, másnap láttam Törőcsik Marit bemenni a színházba, és beszálltam mellé a liftbe. Le voltam fagyva teljesen, nem mertem semmit mondani neki. Nem jött ki a számon, hogy „részvétem”, csak néztem a kezében a borítékot, amire rá volt írva a neve.
Melyik teljesítményedre vagy a legbüszkébb?
Hogy egyre jobban érzem magam. Jártam hosszan terápiára, nagyon sokat foglalkoztam a mentális jóllétemmel. Érdekel az, hogy hogyan tudok ebben a szakmában egészséges lenni lelkileg. Arra a folyamatra vagyok büszke, hogy megtanultam megrázni magam, és már nem ragadok rossz lelki állapotokban.
Mitől tartasz a leginkább?
Hogy hirtelen történik valamelyik szerettemmel valami tragédia. Nem is a tragédiától, inkább magától a rossz hírtől félek. Volt tapasztalatom ilyennel. Nem szeretem a váratlan telefonhívásokat éjszaka vagy ismeretlen számról. Görcsbe rándul a gyomrom. Egyáltalán telefonálni is utálok.
Mi volt a legfájdalmasabb dolog, amit valaki mondott neked?
Övön aluli, sarokba szorító mondatként élem meg, hogy „ja, nem tudtam, hogy te ilyen érzékeny vagy”, mert tudom magamról, hogy hiperérzékeny vagyok, és mindennap harcolok is ezzel a tulajdonságommal.
Ha visszamehetnél az időben, hova és mikorra mennél?
Érdekelne, mondjuk a második világháború előtti Németország, de maximum egy körbenézés erejéig. A kirekesztés, a rasszizmus, az antiszemitizmus. Beszélgetnék ott az emberekkel ezekről. Kádárt is meghallgatnám élőben, de abból is inkább az utca emberének a reakciója érdekel.
Melyik dalt szeretnéd, hogy szóljon az esküvődön?
Most volt az esküvőm! A zene volt az egyetlen dolog, ami már nagyon a végére maradt, és egy szánalmasan rövid tracklistát sikerült csak megcsinálnom. Valaki benyomta a vacsoránál a shuffle és a repeat gombokat, ezért egymás után hatszor lement a Kispáltól a Csillag vagy fecske, amit nem biztos, hogy akartam volna ennyiszer. De az, hogy legyen legalább egy Kispál-szám, fontos volt mindkettőnknek.
És a temetéseden?
Valami nagyon vidám, valami afrikai. Nem tudom, csak ne sírjanak.
Nem látod tragikus dolognak a halált?
Elfogadtam, hogy a természetes folyamatok része, szép dolognak látom. Nálunk a faluban még van olyan, hogy nyitva hagyják a koporsót, és a bátyámmal odamentünk a nagymamámhoz. A bátyám megérintette az arcát, egy kicsit megijedt, és azt mondta, „most te jössz, nem is olyan durva”. Újra gyereknek éreztem magam, aki megfigyeli a természetet.
Reménykedsz abban, hogy van valami a halál után?
Kipróbáltam a pránanadit, ami egy ősi tibeti gyógyítás, van olyan része, ahol utaztatnak előző életekbe, és meglepően erős képek jöttek. A mi kultúránktól nagyon távol áll a lélekvándorlás, de ez nekem mai napig meghatározó élmény. Túlzás, hogy hiszek benne, de bölcsebb és kevésbé bölcsebb lelkekben igen.
Hol nőttél fel?
Dunapatajon, ez egy falu Kalocsa mellett. Tizennégy éves koromtól vagyok Pesten, most kábé ugyanannyi időt éltem ott, mint itt. A gimi miatt jöttem fel, bátyám már ide járt egyetemre, és vele laktam egy évig. Aztán ugyanabban a lakásban egyedül, majd osztálytársakkal. Elég szabad volt a kamaszkorom, nem volt kontroll. Arra használtam ezt az időszakot, amire szerintem való, kerestem a helyem, és mindent kipróbáltam.
Ekkora szabadság után nehéz volt elviselni az egyetem kötöttségét?
Az volt. Hirtelen be lettem zárva egy terembe másik tíz emberrel – ilyesfajta leszűkített létezést nem éltem meg csecsemőkorom óta. Természetes dolog volt, hogy szenvedtem tőle. A tér és a szellemi szabadság is hiányzott. Rengetegen jelentkeznek a színműre, és ha végre bekerülnek, azt hiszik, azon a három éven múlik az egész életük. Ez beszűkíti az agyakat, és nonszensz konfliktusok alakulnak ki, ami utólag nézve tényleg olyan, mint a börtönben egymással harcoló rabok.
A nemrég több nő által is szexuális bántalmazással megvádolt Marton László volt az osztályfőnököd. Róla mit tartasz?
Nekem részben azért volt olyan nehéz az egyetem, mert ő volt az osztályfőnököm. A terápiám alatt sokat foglalkoztunk az ő személyével. Bár nekem nem volt vele ilyen jellegű tapasztalatom, nem lepett meg, hogy van egy ilyen oldala. A konkrét, kirobbantó történetet is ismertem, pletykálták.
Mikor voltál a legboldogabb életedben?
Kénytelen vagyok azt mondani: MOST. Esküvőm volt, babát várok, sorra jó dolgok történnek velem, ehhez csatlakoznak az emberek, rengeteg szeretetet kapok. Most ezzel töltekezem.
Mit csináltál eddig ma?
Későn keltem, felöltöztem, és felmentem a barátnőmhöz, aki az esküvőnkre jött haza, amúgy hat éve Thaiföldön él. Átjöttünk ide reggelizni, most ott ül annál az asztalnál, és ez után a beszélgetés után én fogom kivinni a reptérre.
Jól tudtad kezelni a terhességgel járó nyugalmat? Gondolom, nagy váltás volt a színházi pörgés után.
Az elmúlt pár hónapban felújítottunk egy lakást, és megszerveztünk egy esküvőt. Nem is volt időm felfogni, hogy babát várok. Most tényleg van másfél hónapom, amikor nem fogok csinálni semmit. Nehéz lesz. Nehezen viselem, ha nem érzem magam hasznosnak, és még nehezebben, ha segítségre szorulok.
Hol etted a legjobbat életedben?
Thaiföldön. A barátnőm miatt voltam ott többször, a piacon brutális édességek vannak. Ragacsos mangós rizst már Budapesten is lehet kapni, de ott egy originál verzió műanyag dobozból, kis zacskóba csomagolt kókusztejjel mellé, és egy már-már megrohadt mangóval, az nagyon finom tud lenni.
Melyik film változtatta meg az életedet?
Még Patajon, gyerekként rákattantam az Édes november című amerikai limonádéra, meg Az angol beteget néztem rengetegszer videókazettán. Vonzódtam ezekhez az önmarcangolós, tragikus, romantikus dolgokhoz, de felnőttként újranézve, már tudom, hogy ez nekem nem kell.
Mikor sírtál utoljára, és miért?
Mostanában sokat sírok, valószínűleg a hormonok miatt. Wunderlich éppen Kínában játszik Háború és békét, tegnap viharos volt az este, görcsölt a hasam, és akkor volt egy kis pityergés.
A Háború és békében amúgy te játszod a főszerepet. Fájdalmas, hogy mennek nélküled tovább a dolgok?
Nem sokáig mennek, mert csak május eleje óta nem játszom, augusztus elejére vagyok kiírva, és szeptember végén már előadásom van. Kaptam egy saját öltözőt a Vígben, amióta velem van egy kutya, mert nem szeretnék, ha összeszőrözné más jelmezét. Abban az öltözőben leszek babástól, úgy tervezem, mindenhova viszem őt magammal.
Hogyan élted meg azt, amikor először láttad a Vígszínház homlokzatán nagyban a fejedet a Háború és béke plakátján?
A küzdelem ugrott be róla. Az egyetemen felesküdtem arra, hogy a magyar kultúrát fogom szolgálni. Az első pár évben újító, kísérletező munkákban vettem részt, ezekről könnyebben elhittem, hogy szolgálnak, bár közöttük is sok a kamu. Aztán jön egy Háború és béke, Vígszínház nagyszínpad, az emberek ránéznek a plakátra és az jut eszükbe, hogy látták valaha a Duna Tv-n Audrey Hepburnnel, és milyen szép volt. Remélem, ettől függetlenül is lehet eredetit, értékeset alkotni, és közben a közönség által is szeretve lenni. Vágyom erre, de nem tudom, hogy lehet-e a kettőt egyszerre.
Egy ilyen plakát leginkább az otthoniak számára jelezheti, hogy befutottál.
Igen, ők ennek nagyon örülnek. Ha otthon azt mondom, hogy a Vígszínházban vagyok, az jelent nekik valamit. Amíg azt mondtam, hogy a Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor társulatában vagyok, azt gondolták, hogy „na jó, munkanélküli, de nagyon aranyosan megfogalmazta”.
A Szputnyik megszűnése megviselt?
Megijedtem persze, hogy nem lesz munkám, de akkor annyira nem viselt meg, mert csak egy évadot töltöttem velük. Inkább a pozitívumokat őrzöm, az jut eszembe, milyen jó lenne, ha még egyszer lenne egy olyan. Ott megtapasztaltam egy áldott állapotot szakmai szempontból, és a közösség szempontjából is.
Mikor voltál a leggyávább életedben?
Fiúügyekben sokszor nem voltam egyenes. Nem érte meg.
Mi a leginkább elviselhetetlen benned hosszú távon?
A hiperérzékenység. Sokszor vannak szélsőséges érzelmi reakcióim. Annyira bele tudom hergelni magam beszélgetésekbe, hogy azt látják, mindjárt megfulladok.
Milyen témákon húzod fel magadat?
Legtöbbször szakmai dolgokon. Ha butítják az embereket, azt nem bírom. Mondjuk, ha egy kolléga ontja magából az ostobábbnál ostobább szövegeket, prédikál a színházcsinálásról, vagy tetszeleg a művészember szerepében, az kifejezetten bicskanyitogató nekem.
Melyik számot hallgatod a legtöbbet mostanában?
Joe Pass albumait hallgatom mostanában. Ő egy olasz származású amerikai dzsesszgitáros.
Ott voltál akkor, amikor Cate Blanchett bement a Vas utcába?
Igen. A mi Diótörő előadásunkra jött. Emlékszem, a szünetben arra vártunk, hogy a gyerekei megigyák a forró csokijukat a Randevú nevű étteremben, és velünk együtt egy kábé százfős közönség is erre várt. Egérjelmezben ültünk a folyosón, amikor elmentek mellettünk, és beültek utolsóként valahova középtájra.
Kinél izgulsz a legjobban, amikor meglátod a nézőtéren?
Zsótérnál nagyon. Sokat kaptam tőle szakmailag és emberileg is. Ha ott van egy előadáson, akkor mindig úgy akarok játszani, hogy az neki tetsszen. Meg akarok ettől szabadulni, de hát szeretetből van.
Melyik volt életed legjobb koncertje?
Sok Kispálra jártam kamaszkoromban. Az Őrségben is voltam egyszer, egy nagyon pici helyszínen ment a koncert, egy kis féltető alatt. A bátyám akkori barátnője vett egy gitárt Kispál Andrástól, és tartottunk egy nagy táblát a fejünk fölé, amire az volt írva: „Jöttünk a gitárért”. Ez hatalmas élmény volt nekem tizenöt évesen.
Van beceneved?
Most Katusnak hívnak a színházon belül egyre többen, a gimiben Süni voltam, a Szputnyikban pedig Fabatka.
Kaptál már olyan kritikát, ami tényleg fájt?
Egyszer egy néző minden irónia nélkül azt kommentelte egy fényképem alá, hogy „nem érti, miért játszom fogyatékost”. Mondanom sem kell, ez nem volt célom.
Cikksorozatunkban az 1990 után született magyar színésznők közül választottuk ki azt a húszat, aki eddig a leginkább észrevetette magát mozifilmekben, tévésorozatokban és kisfilmekben, illetve a közeljövőben várható a berobbanása. A sorozat korábbi részeit itt találja.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
