„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Valters Fridenbergs mindössze harmincéves volt, két évvel ezelőtt diagnosztizálták nála a rákot.
Csütörtökön reggel meghalt a 2005-ös Eurovízó Walters&Kazha nevű lettországi formációjának az egyik tagja, Valters Fridenbergs. Az énekes nagyon fiatalon, mindössze harmincévesen ment el. Valtersnél 2016-ban állapították meg a rákot, ezt követően háromszor vetette alá magát a kemoterápiának, meg is műtötték, de tavaly áttéteket találtak a nyirokcsomóiban.
A Kārlis Būmeistersszel közös formációja, a Walters&Kazha 2005-ben ugyan nem nyert az Eurovízión, ötödikek lettek, de a közönség így is imádta a The War is Not Over című duettjüket. Valters később más zenekarban is játszott, 2011-ben csatlakozott a Tumsa nevű együtteshez, miután a Tumsa korábbi énekese, Martins Freimanis szintén nagyon fiatalon, 33 évesen meghalt. Freimanis ugyancsak részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon, de 2003-ban.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.