Idén olyan filmeket mutatunk be, amelyek a munkaerőpiacok gyors változásainak következményét, a múlt vitás és megosztó örökségét, a háború és társadalmi igazságtalanság sújtotta emberek szenvedését, az ember környezetre gyakorolt hatását illetve a környezet megóvásában játszott szerepét és felelősségét vizsgálják

foglalta össze köszöntőjében Oksana Sarkisova, fesztiváligazgató a 15. Verzió Filmfesztivál témáit.

A Földünk a tűréshatáron szekció az antropocén kor kihívásaira válaszol. Ezt a nevet javasolják ugyanis a tudósok a földtörténeti kornak, amiben élünk, utalva arra, hogy az emberi tevékenység milyen alapvetően befolyásolja a Föld ökoszisztémáját. Egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón még mindig úgy élünk, mintha fenntartható lenne a fogyasztás és a növekedés – az alábbi filmek nemcsak cáfolják ezt, hanem arra is rámutatnak, hogy Földünk látszólag távoli helyszínei valójában nagyon is kapcsolatban vannak egymással.

Üdvözöljük Szodomában

Egy fiatal férfi bottal forgat meg egy lángoló szemétdarabot. Körülötte is tüzek égnek, amerre a szem ellát – mocskos, fekete füst bodorodik a magasba. Ez a Ghána fővárosa mellett elterülő Agbogbloshie szeméttelep. A helyiek csak Szodomának hívják.

Az ön okostelefonja, a tabletje, a számítógépe elég nagy valószínűséggel itt végzi a pályafutását, a fejlett országok ugyanis az elektromos hulladéktól leginkább úgy szabadulnak meg, hogy elszállítják őket ide, Ghánába – természetesen zömmel illegálisan.

Szodoma a Föld egyik legmérgezőbb helye, mégis mintegy hatezer férfi, nő és gyerek éli itt a mindennapjait. A szemét elégetésével rezet nyernek ki a mi elektromos hulladékainkból, amit aztán eladnak.

Az osztrák Florian Weigensamer és Christian Krönes brutálisan erőteljes képi világgal ragadja meg azt a földi poklot, aminek létezéséhez nap mint nap hozzájárulunk. Személyes tragédiák bontakoznak ki a Mad Max-szerű tájban – csak ez nem egy disztópia, hanem a jelenünk. Ahogy egy helyi üzletember a filmben megjegyzi: “Amikor valami eltörik Európában, eldobják, mi pedig itt pénzt csinálunk belőle. Minél több szemetet kapunk, annál sikeresebb a vállalkozásom.”

Sárga csizmák a jövőből

A klímaváltozással kapcsolatban az egyik leggyakoribb visszatérő kérdés, hogy mit tud tenni egyetlen ember. Az egyén. Ön, mi, bárki. Erre a nagyon is aktuális problémára keresi a megoldást John Webster a 2060-as évekbe születendő dédunokájának címzett filmlevelében. Kiindulópontja, hogy a kislány, Dorit már egy egészen más tengerparton fog állni a kis sárga csizmáiban, mint amin most a rendező sétál. Ez nem egy klasszikus dokumentumfilm a klímaváltozásról – hiszen annál sokkal személyesebb –, nem is kezd prédikálni a sötét jövőről, inkább a cselekvőképességünket szólítja meg.

Trailer Little Yellow Boots from ma.ja.de. filmproduktions GmbH on Vimeo.

A film egyszerre vezet a jövőbe és a múltba, ügyes vizuális megoldásokkal ábrázolva a biztosan várható változásokat – mint például a hőmérséklet növekedése miatt bekövetkező tengerszint-emelkedést. Mivel a világ már azóta is változott, hogy Webster megszületett, a filmet áthatja valami szomorkás veszteségérzés, miközben a rendező útnak indul Finnországból a szibériai szénbányákon és a Marshall-szigeteken át Amerikáig.

Amerre jár, Webster egyszere tolmácsolja a meggyőződést, hogy a változás az egyénben kezdődik, és a tapasztalatot, még akkor sem szabad feladnunk, amikor éppen mélyen átjár a kétségbeesés és a tehetetlenség érzése.

Erdők ideje

A városi ember szemében az erdő a feltöltődés helye, maga a Természet. François-Xavier Drouet viszont egészen máshogy látja: a mai erdőgazdálkodással létrehozott erdők sem jellegükben, sem képességeikben nem tudnak felérni az organikusan növekedő, biológiai sokféleséget felvonultató, élettől lüktető erdőkhöz.

Drouet a francia erdőket járva döbbent rá arra, hogy bár fát ültetni jó dolog, a gépesítés, a monokultúra, a műtrágyák és növényvédőszerek intenzív használata valójában az erőszakosan felgyorsult mezőgazdasági modellt követi. Tehát nemcsak az erdőirtás probléma, hanem az erdőgazdálkodás is.

Az Erdők ideje szakít a hagyományos esztétizáló erdőábrázolással, nem képeslapként vagy misztikus térként mutatja be az erdőt, ráadásul a film fókuszában is inkább azok az emberek állnak, akik együtt dolgoznak az erdővel.  Mert a kérdés az, hogy milyen erdőkben akarunk járni holnap: mesterséges famezőkben vagy sokféle növény (és állat) bonyolult, szerves közösségében?

A 15. Verzió Dokumentumfilm fesztivál filmjeit megnézheti november 6-11. között Budapesten, illetve november 15-25. között országosan az art mozikban.