Alig van fontosabb lemeze a 90-es éveknek a Nirvana Nevermind című albumánál, amelyből 30 milliónál is több példányban adtak el. Egy most előkerült interjúból kiderült, hogy Kurt Cobainék mennyi pénzt is kaptak érte, illetve mennyi maradt belőle nekik. Cobain úgy magyarázza, a pletykákkal ellentétben nem 750 ezer, hanem csak 175 ezer dollárt kaptak. De ebből is lejött az adó, ügyvédi jutalék, menedzseri jutalék, a levonások után maradt 20 ezer dollárjuk. "Nekem pedig jelenleg nincs hol laknom", mondta Cobain akkoriban, ugyanis kilakoltatták, az anyjához kellett visszamenjen. De nem volt elégedetlen: "több pénzem van, mint bármikor".
Alig látott pénzt a Nirvana a korszakalkotó albuma megjelenése után
Most kiderült, sokkal kevesebbet kaptak, mint korábban hinni lehetett, ráadásul Kurt Cobainnek vissza kellett költöznie az anyjához.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.