„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A zenész a CDU elnökválasztását elemezte a köztévének.
A Fidesz politikáját erősítheti az európai színtéren a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke – értékelte a német kereszténydemokratáknál történt változásokat a Németországban élő Leslie Mandoki a köztévének.
A zenész a CDU hamburgi tisztújító kongresszusán elmondta, Annegret Kramp-Karrenbauer, az új elnök garanciát jelent arra, hogy a párt újra a nemzetek Európájának elvét erősíti majd, és hangsúlyozta, hogy „az eredmény nagyon pozitív a magyar népnek”. A politikai eszmefuttatást azzal folytatta, hogy a visegrádi országcsoport ma Európa második legnagyobb gazdasági hatalma, és nem hiszi, bárki támadni merné a közösséget.
„Szerintem Helmut Kohl Európáját fogjuk látni, ami nagyon pozitív lenne, ahol az összes állam, a nemzetek, a nemzeti állam erősödik, s mindenki a sajátosságait hozza be a közösségbe” – mondta.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.