Szikszai Rémusszal az 50. születésnapja apropóján készített interjút a We Love Budapest. A beszélgetésből egyfajta számvetés rajzolódik ki, de ugyanígy benne van a jövő felé fordulás, aminek az egyik eleme egy bemutató a Csokonai Színházban. Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című műve, ahogy Szikszai fogalmaz, egy „álmacsó” darab: „nagyon erős kritika a férfiakról, például a mentegetőzést illetően, miszerint mindenért csak a hormon a felelős, és semmiért nem a férfi maga. (…) Éltem a lehetőséggel, hogy ezt a túlságosan is patriarchális, komondorokon átesős, vadászós, pálinkázós magyar »férfit« kicsit pellengérre állítsam.”
Ami az idő múlását illeti – hiszen szóba kerül az 50. születésnap is –, Szikszai azt mondja: egyre nyugodtabb, egyre kevésbé húzza fel magát dolgokon:
„Együtt jár ezzel egyfajta rezignáltság is, de nem szeretném, ha eluralkodna rajtam a közöny. De akár a világ, akár az ország, és azon belül a szakmám állapotáról van szó – ami most épp a TAO kapcsán szép kerek klikkekbe tömörülve megpróbálja megúszni a megúszhatatlant, és valakinek jobban, valakinek kevésbé sikerül, de senki nem gondol bele, hogy holnap kérnek majd tőle is valamit –, szóval bármiről van szó, szelíd mosollyal figyelem a történéseket, mint halakat az akváriumban. És júliusban felülök egy repülőgépre, elmegyek egy évre Délkelet-Ázsiába, Indonéziába. Egyék egymást a halak idehaza.”
A színész-rendező azt mondta, nem keserűségből megy el, és vissza is fog jönni, de:
„Továbbá azt is gondolom, hogy nemcsak színház van a világon, én például nem szeretnék úgy meghalni, hogy nem látom a világot, úgy meg pláne nem, hogy nem látom a gyerekeimmel és a feleségemmel együtt.”
Öt évvel ezelőtt egyébként Thaiföldön is élt már fél évig, és az mondja, nem tudja, visszaállt-e valaha az itthoni létre: „100%-ban sohase”. Ugyanakkor gyakorlatilag a repülőtérre érkezés óta téma, hogy visszamennek.
