„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Szent Istvánt "közhelyszerű sémáktól mentes érzékenységgel, mégis egyfajta józan tárgyilagossággal" ábrázoló szobor kerül a XIII. kerületi Szent István térre, erről döntött a fővárosi közgyűlés.
Bár már van kettő, egy újabb Szent István-szobrot kap Budapest, erről döntött a fővárosi közgyűlés. A Harmath István-alkotás a XIII. kerületi Szent István tér déli részére kerül vélhetően novemberben. Az elfogadott előterjesztésben az olvasható: Harmath István pályamunkájában "közhelyszerű sémáktól mentes érzékenységgel, mégis egyfajta józan tárgyilagossággal ábrázolja Szent István határozott alakját". A szobor frontális beállítású, a figura mozdulatai és az ábrázolt szimbólumok jelentőségteljesek: "a szobor mozgása, az ég fele mutató jobb kéz, illetve baljában az országalma, mind az államalapítóra utalnak". A fejet egyszerűsített korona díszíti – írták.
A Fővárosi Közgyűlés 2017. január 25-i ülésén döntött Tokody Marcell (Jobbik) javaslatára, hogy lebontják Lukács György filozófus, kommunista politikus szobrát a Szent István parkban, ahol helyet kap majd egy az államalapító Szent István királyról készült alkotás. A Budapest Galéria nyílt, országos pályázatot írt ki az alkotás létrehozására. A pályázatra 19 pályamű érkezett be. Lukács György szobrát 2017. március 28-án vitték el a Szent István parkból.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.