Sziget 2019
Ed Sheerannel nyit, és a fesztivál történetének legdrágább zenekarával, a Foo Fightersszel zár az idei, szám szerint 27. Sziget. Ennek megfelelően az első és az utolsó napra is teltházat várnak a szervezők. De minket az is érdekel, hogy mi lesz a kettő között. Ott leszünk, kövesse velünk ezt az egy hetet!
A Florence and The Machine nagyszínpados show-ja és Florence Welch transzba esett rajongóinak bálványimádása előtt a Mastercard színpadán még lezavart egy rövid bulit 2018 leggyorsabban felfutó popbandája, a nyolc tagból álló Superorganism. Nagyon ritkán szokott elég lenni a háromnegyed óra egy komplett koncertélményhez, de mivel a tagjait több kontinensről részben a neten összeverbuváló együttesnek eddig csak egy albumja jelent meg, és az is alig több mint fél órás, ez a 45 perc már majdhogynem sok is volt.
A Superorganism úgy robbant be a maga frissességével, derűjével, energiájával, geek humorával tavaly a köztudatba, mint a legjobban sikerült, korszakossá vált mémek, mint mondjuk egy Confused Travolta. Váratlanul felbukkantak, és azóta sem lehet róluk lejönni. A zenekar magját egy korábbi, új-zélandi formáció adja, amelynek tagjai 2015-ben Londonba költöztek. Zenéjükre a YouTube-on bukkant rá a jelenlegi japán frontember, az akkor még középiskolás Orono Noguchi, akinek egyébként a legtöbb embert, a Google-keresések alapján, a magassága érdekli.
Az akkor még az Egyesült Államokban tanuló lány küldött egy mailt a bandának, majd egy japán turné során találkozott is velük, zenéltek párszor, de igazán a Superorganism azóta létezik, hogy kijött 2018 tavaszán az első lemezük. Addig csak az interneten formálódott a zenekar, sok ezer kilométer által elválasztott laptopokon születtek a zenék.
Most viszont mindannyian Kelet-Londonban élnek, ráadásul egy közös házban laknak, ahol éjjel-nappal szól a zene, a srácok meg folyamatosan küldözgetik egymásnak a szobáikból a fájlokat – így megy manapság a zeneszerzés. Szóval ők már igazi Z-generációs banda, amelynek minden tagja a szó legjobb értelmében kocka: fel is szívnak magukba mindent a netről, ami ebben a szuperorganizmusban valahogy megemészthető és felhasználható.
Talán a legjobb hasonlat rájuk az, hogy a Superorganism olyan, mint egy zeneileg és vizuálisan is gazdag mashup, ami túlnőtt magán, és végül sikerült valami eredetit létrehozniuk a házilag összeszerelt hangokból és látványvilágból. Színpadi megjelenésüket, de klipjeiket is gifek, mémek, a 90-es éveket idéző komputeranimációk, csillámok és színes fények jellemzik – a Szigeten hétfőn csillogó palástokban és világító gömbökkel léptek fel. A zenéjükről pedig sok minden eszünkbe juthat: a grunge-os, popos, EDM-es, hiphopos fúziók, a töredezett zajok és torzított hangminták mellett beugorhat a 90-es évek végének, a kétezres évek elejének a hangzásvilágát alapjaiban meghatározó néhány zenekar neve is, úgy mint a Gorillaz, a The Go! Team, az Avalanches vagy az MGMT – a fesztiválon el is játszották utóbbi tiszteletére a Congratulationst.
Ezt az egész kollázst pedig áthatja valami jótékony infantilizmus, ami mindenkiben meg kell hogy rezegtesse a nosztalgiamembránt, aki a 90-es évek vége felé volt tinédzser. Az egész banda olyan, mint akikkel jó lenne suli után elmenni gördeszkázni, majd bezárkózni a szüleik garázsába, ahol mindenféle zajt kiadó kütyüvel eljátszanánk, hogy van egy menő zenekarunk.
Az egésznek az élén pedig ott van a hiperlaza és flegma – a legkúlabb csaj a gimiből – Orono Noguchi, akinek a fellépőruhája hétfőn este mindössze egy bő gatyából és egy tök egyszerű pólóból állt. Két szám között apatikus, de szerethető bohóckodással töltötte az időt, simán vállalta, hogy nem tud gitározni, miközben bort ivott és a kameramannal is flörtölt egy kicsit.
A magyar közönség számára a Superorganism neve már nem volt ismeretlen, mivel tavaly felléptek nálunk az A38-on. Azt a koncertet az egyik legjobbként tartják számon a 2018-as, hajós felhozatalból, és végül ez a szigetes fellépés sem maradt el élményben az előzőtől.
Hogy viszont innen hogyan tovább, zeneileg tényleg tart-e valamerre a szupercsapat, vagy az egész pont olyan, mint egy jól eltalált internetes mém: felrázza az embereket, nagyot szól, de aztán feledésbe merül, az minimum a második, de talán inkább a harmadik albumjuk után fog majd kiderülni.
