Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Pesti Hírlap lehet a neve.
Új budapesti lap indul, már toborozzák az újságírókat és a szerkesztőket, értesült a Media1. A portál úgy tudja, Pesti Hírlap lesz az újság neve.
A lap tulajdonosa az ismert médiavállalkozó, Milkovics Pál, aki 2018. áprilisában még a Magyar Nemzetet is meg akarta szerezni. A Media1 úgy tudja, hogy a főszerkesztő Kerényi György lesz.
A portál szerint a lapot októberben szerették volna elindítani, de valószínűleg csak novemberben startol el, és közterületeken fogják terjeszteni. A Media1 úgy értesült, hogy nehezen megy a szakemberek toborzása, mert sokan vagy elhagyták az újságírói pályát, vagy nem kockáztatják a biztos állásukat.
Kerényi György korábban a Kossuth Rádió főszerkesztője, majd a vs.hu alapító-főszerkesztője volt, 2015-től a szlovák Pátria Rádiónál dolgozott, majd egy ideig az MSZP-nél volt kommunikációs igazgató, míg vissza nem tért a Pátriához.
Milkovics Pálé az S&P Brodcasting tévétársaság, valamint a Schwartz Capital Groupnak. Tavaly februárban szellőztette meg, hogy a cicás-kutyás és gasztro tévécsatornáit (Vau TV és Nyamm TV) Magyarországon is el akarja indítani.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.