„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Elérkezett az ideje, hogy személyi következményei legyenek Gothár Péter rendező szexuális zaklatási ügyének – mondta Halász János. Szerinte a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhattak az ügyben.
Több mint egy hete a Katona József Színház hozta nyilvánosságra, hogy egyik szerződéses munkatársuk több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. Nem sokkal később az is kiderült, hogy Gothár Péterről van szó, akit kitiltottak az intézmény területéről, illetve a színház befejezte vele a közös munkát.
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtökön Debrecenben beszélt az ügyről. Azt mondta, már nemcsak az tudott, hogy Gothár Péter rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója a szexuális zaklató, hanem – miután maguk az érintettek vallották be – az is egyértelműen kiderült, hogy a színházban történteket egy éven át szándékosan eltitkolták.
"Nagyon úgy tűnik, hogy védeni akarták a szexuális zaklatót. Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak"
– fogalmazott Halász János, aki szerint az ügyben nem Gothár Péter az egyetlen felelős, a "vezetőknek is felelniük kell".
Kedden Upor László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektorhelyettese (ő látja el jelenleg a rektori feladatokat is) levélben tájékoztatta Fekete Péter államtitkárt Gothár Péter etikai vizsgálatának ügyében. Az SZFE rektorhelyettesének a leveléből kiderült, hogy noha Gothár Péter az oktatójuk, az egyetem nem tudott a Katona József Színházban folyó eljárásról. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága december 4-én hallgatja meg Gothár Pétert.
Egy hete Gulyás Gergelynek tették fel a kérdést a Kormányinfón, hogy van-e dolga a kormánynak a Gothár-üggyel. A miniszter azt mondta, hogy az első, hogy kivizsgálják az ügyet, hiszen súlyos bűncselekményről van szó, és beismerő vallomás is van.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.