szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Eljött ismét a december, és vele az advent. A várakozás idejére 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat, legendákat szerte a nagyvilágból. Járja velünk végig ezt a fénnyel és sötétséggel, reménnyel és örömmel szegélyezett utat karácsonyig!

A négy évszak

Valahol messze, nagy erdő aljában, volt egy kicsi házikó, abban lakott egy özvegyasszony a két leányával, Klárával és Laurával. Szép volt Klárika, a haja olyan ragyogó szőke, mint az olvasztott arany, csak úgy szikrázott, ha rásütött a napsugár. Gömbölyű arcocskája piros volt, mint a rózsa, szeme kék, mint az árvácskáé. Annál csúfabb volt a másik leány, mérges, irigy természetű. De az anyjuk mégis Laurát szerette, Klárikát meg alig szenvedhette. De Laura sem szerette ám Klárikát, s mind azon törte a fejét a gonosz testvér, hogy s mint tüntethetné el a háztól Klárikát, akinek szépségét, jóságát erősen irigyelte.

Mi s mi nem jutott az eszébe, egy zimankós, hideg téli napon, mikor a ház előtt halomban állott a hó, s az ereszről csüngöttek a vastag jégcsapok, azt mondja az anyjának:

– Anyám, én ibolyát szeretnék ma!

– Ibolyát – csodálkozott az anyja – ilyen időben?! Te talán álmodsz, kislánykám, hiszen egy szál nem sok, annyi virág sincsen az erdőben.

De Laura csak tovább is makacsul kiabálta:

– Nekem ibolya kell! Klára hozzon az erdőből ibolyát nekem!

Addig beszélt, amíg az anyja is beleegyezett, s Klárát úgy, ahogy volt, vékonyka ruhájában elindították az erdő felé.

– Haza ne gyere ibolya nélkül, mert becsapom az ajtót az orrod előtt! – kiáltotta utána Laura az ajtóból, amikor nekiindult nagy búsan az erdőnek.

Amint ment, mendegélt a fenyőfák között, csak úgy dobogott a szíve a félelemtől, hátha kiugrik a sűrűségből egy nagy, éhes farkas, és széjjeltépi. De lám, egyszerre csak vidám madárdalt hallott: egy kismadár ugrált egy száraz ágon, fütyörészett, csirikolt, s olyan kedves volt, hogy Klárika el is felejtette egy pillanatra bánatát. A madár röppent mind elébb, elébb, Klárika ment lassan utána, s hát egyszerre mit lát? Nagy fényes tűz világította meg az erdőt nem messze, s a madár éppen arrafelé repkedett.

Nem sokat tépelődött, hanem odasietett a lobogó tűzhöz, s majd elállott a szava a csodálkozástól, mikor tizenkét furcsa embert pillantott meg mellette. Háromnak közülök hosszú fehér szakálla volt, s hófehér volt a ruhájuk is, a másik három aranyszakállú s zöld ruhájú volt. A harmadik csapat ezüstszakállú és sárga ruhájú, a negyedik fekete szakállú és bíborruhájú volt. Abban mind egyformák voltak, hogy nyájasan és kedvesen fogadták Klárika félénk köszönését.

Egyik közülük, akinek meg volt fagyva hátul a haja, Klárikához közeledett, s megszólította:

– Hol, merre jársz itt ebben a fagyos időben, te kislány?

Klárika félénken válaszolta:

– Nekem ibolyát kell szednem a testvéremnek, s addig nem szabad hazamennem, amíg nem találok; ó, engedjék meg nékem, hogy megmelegítsem a kezemet a tűznél!

A fehér szakállú ember erre odafordult az egyik bíborruhájú emberhez.

– Ibolyát csak te adhatsz, Május testvér. Nem segítenél ezen a kisleányon? Hiszen megfagy ebben a hidegben, s éjszak még hidegebb lesz, mint most.

– Hogyne segítenék rajta! – mondta a bíborruhás Május mosolyogva, aztán kivette a fehér szakállú ember kezéből a vesszejét, s jól megpiszkálta vele a tüzet.

Ebben a pillanatban eltűnt a jég a fákról, zöld levelek bújtak elő, az ágakon trillázva énekeltek a madarak, a hó helyett rengeteg virág bújt elő, s Klárika egy perc alatt annyi ibolyát talált, hogy alig fért a markában.

Aztán megköszönte illendően a jó öregeknek nagy jóságukat, elbúcsúzott tőlük, s gyorsan indult hazafelé.

Hej, volt nagy csodálkozás, álmélkodás, mikor hazaért. Az anyja is meg Laura is már örvendeztek, hogy sohasem kerül haza az erdőből, s lám, de hamar hazajött!

Laura szagolgatta nagy mérgesen az ibolyát, de még rosszabb volt Klárikához, mint azelött. Másnap reggel azt parancsolta Klárikának, hogy rögtön induljon útnak, s addig haza ne merjen térni, amíg szamócát nem szedett neki.

Klárika ismét nekiindult a homályos erdőnek, de alig indult meg, hát a kismadár ismét ott csicsergett, ugrált előtte, amíg csak megint fel nem ragyogott előtte a tegnapi tűz fénye. A tizenkét emberke csendesen üldögélt most is a tűz mellett, s mikor odaért, Január testvér megfogta a kezét, s így szólt hozzá nyájasan:

– Miért jöttél ismét, szegény kislány, ide? Nem látod, hogy most a Jégkirály uralkodik az országban, s annak nagyon kemény ám a keze.

– Azért jöttem ide, jó bácsikám, mert a testvérem szamócát akar enni. Sokat szedtünk tavaly júniusban az erdőben, de hol találjak ilyen hideg időben?

Január testvér ekkor az egyik sárga ruhás emberhez fordult.

– Szamócát csak te adhatsz, Június testvér. Most rajtad a sor, segíts hát a mi kis barátunkon.

– Hogyne segítenék rajta – mondta Június testvér mosolyogva, s elővette a pálcáját, amellyel jó erősen megpiszkálta a tüzet.

Hát egyszerre lombosak lettek a fák, piros bogyók lógtak a bokrokon, s a bokrok tövében csak úgy mosolyogtak a piros szamócák.

Klárika szorgalmasan nekilátott a szamócaszedésnek, s nemsokára egy egész köténnyel szedett az édes gyümölcsből. Aztán megköszönte nagy hálálkodással a jó emberkék nagy jóságát, elbúcsúzott tőlük, s nagy sietve indult hazafelé.

A rossz asszony meg Laura már boldogok voltak, hogy nem tér többet vissza, mert sok időt töltött el a szamóca szedésével, s mikor meglátták, majd megpukkadtak a méregtől. Laura még meg is szidta, hogy ilyen sok időt töltött el a szamóca szedésével, s mikor meglátták, majd megpukkadtak a méregtől. Laura még meg is szidta, hogy ilyen sok időt töltött, s aztán ímmel-ámmal megette a szamócát.

Alig hajnalodott másnap, már felébresztették nagy hangosan Klárikát, hogy rögtön menjen az erdőbe, és szedjen édes almát.

– Olyan hideg van, édesanyám! – szólt Klárika remegve, s könyörgött, hogy ne küldjék el ilyen időben. De a gonosz asszony meg Laura csak ennyit mondtak:

– Rögtön készülj, és menj!

Klárika nagy búsan felöltözött, s kiment ismét egyedül a havas erdőbe. A kismadár édesen aludott egy ágon, amikor odaért, s helyette egy kis erdei egér bújt elő egy odvas fából, s így szólt hozzá:

– Csak kövess engem, akkor megtalálod barátaidat.

Ment is szaporán Klárika, s nemsokára ismét ott volt a lobogó tűz mellett, ahol barátságosan tekintettek rá a testvérek, s megkérdezték, mi jóban jár.

– Almát akar a testvérem enni, s addig nem mehetek haza, amíg nem találok – felelte Klárika.

– Almát? – mondotta jóságosan Január testvér. – No, Szeptember testvér, most rajtad a sor, adj almát a mi kis barátunknak.

Szeptember rögtön fogta a vesszőt, megpiszkálta a tüzet, hát a hó helyett sárguló levelek hullottak a földre, érett bogyók kandikáltak a bokrok levelei közül, egy vadalmafa pedig édes gyümölccsel megrakodva, gazdagon ott állott éppen Klárika mellett, aki lecsüngő ágairól rögtön tépett kettőt. Szeptember kihúzta vesszejét a tűzből, s mire Klárika felpillantott, a fákról jégcsapok lógtak ismét, a sárguló levelek helyén fehér hó csillogott.

Laurát majd megette a méreg, amint meglátta Klárikát s a gyönyörű két almát. Kikapta a kezéből, hamar megette, s nagy dühösen így szólt Klárihoz:

– Add ide a fejkötőmet meg a kabátomat!

Hamar felöltözködött, s csak annyit mondott az anyjának, hogy ő is almát akar szedni, mert amit Klára hozott neki, az nem elég finom. Hiába könyörgött az anyja, hogy ne menjen el ilyen zimankós időben, kipenderült az ajtón, s elsietett azon az úton, amelyen Klárika haladt tegnap.

A madár őt is meglátta az ágról, de nem kezdett énekelni, mert megijedt a Laura csúnya és irigy arcától. Sokáig ment, mendegélt a fagyos havon, s bosszankodott, hogy semerre se látott almafát. Egyszerre csak nagy világosságot pillantott meg, odasietett, hát ott ült a tizenkét ember a nagy tűz előtt. Mogorván köszönt nekik, s anélkül, hogy megkérte volna őket, odatartotta kezét, hogy melegedjen.

– Miért jöttél? – kérdezte őt Január testvér.

– Semmi közötök hozzá! – felelte gorombán Laura.

Az öregember nem szólt semmit, csendesen megpiszkálta a tüzet, s egyszerre sűrűbben kezdett hullani a hó, süvített a szél.

Bezzeg megijedt most Laura, elkezdett sírni nagy keservesen, s indult hazafelé. Ment, ment egy darabig, de aztán megbotlott egy nagy jéggöröngyben, elesett, s a sűrűn hulló hó rögtön eltemette.

Otthon alig várta már a gonosz asszony a leánya jövetelét, de telt-múlt az idő, kezdett sötétedni, s még sehol nyoma se volt Laurának. Megindult nagy sírva az asszony, hogy keresse meg a leányát, ment s meg sem állott, amíg a nagy tűzhöz nem ért. Hozzá is nyájasan szólt az öreg Január, de ő éppen olyan mogorván válaszolt nekik, mint a leánya. Nem szólt semmit se az öreg, csak megpiszkálta nagy csendesen a tüzet, s hát úgy hullott a hó, hogy az asszony azt se tudta, merre kapja a fejét. Indult volna ő is haza, igen ám, de azt se látta, hová, merre menjen, s addig szaladgált, amíg csak el nem temette őt is a hó.

Klárika várta, várta egy darabig az anyját meg a testvérét, s mikor látta, hogy nem jönnek, megsiratta őket, s egyedül lakott tovább is a picike házikóban.

A négy évszak minden évben pontosan eljött egymás után, s elhozták neki az ajándékaikat: virágot, gyümölcsöt, bogyókat. Csak a fehér szakállú ember nem hozott ajándékot, hanem csodaszép meséket mesélt neki a lobogó tűz mellett.

Telt-múlt az idő. Klárika nagyleány lett, s egyszer csak ki toppant be hozzá? Egy deli szép királyfi, aki hallotta hírét az ő szépségének, jóságának. Ez a királyfi feleségül vette Klárikát, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

(cseh)

ForrásPiros mesekönyv. Fordította: Benedek Elek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Kult

Adventi mesenaptár – december 10.

Eljött ismét a december, és vele az advent. A várakozás idejére 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat, legendákat szerte a nagyvilágból. Járja velünk végig ezt a fénnyel és sötétséggel, reménnyel és örömmel szegélyezett utat karácsonyig!

hvg.hu Kult

Adventi mesenaptár - december 9.

Eljött ismét a december, és vele az advent. A várakozás idejére 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat, legendákat szerte a nagyvilágból. Járja velünk végig ezt a fénnyel és sötétséggel, reménnyel és örömmel szegélyezett utat karácsonyig!

Valódi szakember váltotta a NASA klímaszkeptikus vezetőjét, akit még Trump nevezett ki

Valódi szakember váltotta a NASA klímaszkeptikus vezetőjét, akit még Trump nevezett ki

Mi köze a vécétartályomnak az elsivatagosodáshoz?

Mi köze a vécétartályomnak az elsivatagosodáshoz?

"Legszívesebben fel sem kelnék, csak tavasszal" - Most a téli depresszió is nehezebb

"Legszívesebben fel sem kelnék, csak tavasszal" - Most a téli depresszió is nehezebb