Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Egy évtizede még az utcán is aludt, a Szigetre viszont a világ tavaly legnagyobb bevételt hozó koncertturnéjával érkezik Ed Sheeran, aki sem a dalait, sem a fellépéseit nem bonyolítja túl.
Holdvilágképű, mosolygós, vörös hajú és szakállú fickó, aki egymaga tölt meg stadionokat. A gitárját az effekteket kínáló, többsávos looper station egészíti ki, amit a lábával kezel, a pillanatokkal korábban felvett részletekre élőben rájátszik, s ha nem énekel, akkor sztorikat mesél. Ő a 28 éves, ír felmenőkkel bíró, de magát angolnak valló Ed Sheeran.
Rendkívül egyszerűnek ható zenéjével – amit egyszer akusztikus soulként jellemzett, de keverednek benne a pop, a folk és a hiphop elemei is – az idén is folytatott koncertturnéján 2018-ban 4,86 millió jegyet adott el, és 342 millió angol font bevételt ért el. Ezzel tavaly világelső volt, megelőzve barátját, Taylor Swift amerikai énekesnőt, valamint a szintén tengerentúli Jay-Z és Beyoncé szakmai és magánéleti párt. A karrierjét Sheeran arra építette, hogy ő az a kedves, félszeg trubadúr, aki úgy énekel az életéről és az őt körülvevő világról, hogy azt a közönsége döntő részét adó tizen- és huszonéves korosztály a sajátjának érezze, s a koncerteken alkalmi háttérkórusként vele dalolja a szöveget.
Edward Christopher Sheeran 1991-ben, az angliai Halifaxban született. Az apja művészetet tanít és kurátor, az anyja pedig ékszereket tervez. Az időközben a Suffolk grófságbeli Framlinghambe költözött szülők a két fiuknak megszabták, mennyit tévézhetnek, és nem volt videójátékuk. Támogatták viszont a gyerekeik zenei ambícióit, mindketten kiskoruktól templomi kórusban énekeltek, Ed két évvel idősebb bátyja, Matthew egyetemi diplomás zeneszerző lett. Az apa Van Morrisont és Bob Dylant hallgatott a fiaival, és Sheeran az első koncertjén az amerikai Green Day punk-rock együttest látta a Wembley-ben.
Gitározni kezdett, és 11 évesen két meghatározó befolyás érte. 2002-ben, a II. Erzsébet trónra lépésének 50. évfordulója alkalmából a Buckingham-palota kertjében tartott koncert közvetítésében látta a gitáros hősét, Eric Claptont. Ugyanebben az évben az apja elvitte Dublinba Damien Rice fellépésére, és a fiút lenyűgözte, milyen sikert arat minimalista eszközökkel az ír zenész. Mindkét hatásra reagált.
Egy iskolai jótékonysági előadáson úrrá lett a félénkségén – amit pufók alkata és vörös haja mellett még egyszerű, kék műanyag keretes szemüvege is súlyosbított –, és elpengette Clapton Layla című slágerét. Rice koncertje után pedig hat számot is írt és rögzített, s azokat egy cd-lemezen elküldte a zenész egyik társának – ma már abban bízik, hogy ezek a zsengék nem kerülnek elő. Még csak 14 éves volt, amikor elkészítette első, a The Orange Room címet viselő, néhány számos lemezét, és az interneten közzétette.
Az apja megértette, az anyja viszont nem túl lelkesen fogadta, hogy Sheeran 16 évesen kimaradt a középiskolából, és a Nizlopi nevű duó roadja, gitárhangolója, majd koncertjeinek előzenésze lett (a tagok szerint a Nizlopi nevet egy magyar lány ihlette).
Sheeran 2008-ban Londonba ment, és apja tanácsát megfogadva igyekezett minél többet fellépni, gitározott és énekelt pubokban, apró koncerttermekben és hajléktalanszállókon. Volt, hogy csak öt ember előtt zenélt, aludt az ismerőseinél a padlón, a londoni metrón – a belvárosban futó Circle Line volt a kedvence –, s a Buckingham-palota közelében, az utcán is. Gyakran énekelt ételért vagy sörért, későbbi bevallása szerint elég sokat ivott, és nem volt mindig módja fürdeni. A koncertjei után maga készítette cd-lemezeit árulta, a YouTube-ra feltett dalait egyre többen nézték meg, és 2009-ben 312 koncertet adott.
A londoni kísérletezésbe mégis belefáradva 2010-ben Los Angelesbe repült, és a légikikötőhöz közeli Inglewoodban egy úgynevezett szabad mikrofonos estén lépett fel, amikor a közönség előtt egymást váltották a próbálkozó énekesek. Sheeran furcsán festett vörös hajával, vakítóan fehér bőrével a főleg afroamerikaiak és spanyol ajkúak lakta elővárosban, ám a környezethez alkalmazkodva a saját számai mellett két fekete rapper, Snoop Dogg és 50 Cent szerzeményeiből is előadott. Szerencséjére felfigyelt rá a zenészként is ismert hollywoodi filmsztár, Jamie Foxx, aki előbb meghívta a rádióműsorába, majd a házába, s ott a stúdiójába is.
A sorsa ekkor fordult meg. A Loose Change és a No. 5 Collaborations Project többszámos (EP) kislemeze sikert aratott, a kábítószerfüggő prostituált lányról szóló The A Team című folkballada pedig szélesebb körben ismertté tette a nevét. Egyszer egy londoni stúdióból ment haza, amikor csöngött a telefonja: Elton John hívta, aki leigazolta a Rocket Music nevű produkciós cégéhez, és szerződést kötött Sheerannel az Atlantic Records.
Bemutatkozó lemeze, a + (Plus) 2011-ben jelent meg, négymillió darab kelt el belőle világszerte. A legóimádó Sheeran az albumot azzal ünnepelte meg, hogy megvette Han Solo űrhajója, az Ezeréves Sólyom mását, és rögvest összerakta. A lemezen lévő Lego House című számhoz készült videóklipben pedig a Harry Potter-filmekből ismert, szintén vörös hajú Rupert Grint játszott.
Sheeran hosszú koncertturnéra indult. Mivel nem vitt nagy felszerelést, szinte mindennap fellépett – sokkal nagyobb helyszíneken és közönség előtt ismételte meg 2008–2010-es sztahanovista teljesítményét. 2012-ben az év felfedezettje volt, játszott a II. Erzsébet trónra lépésének 60. évfordulóját ünneplő koncerten, a londoni olimpia záróünnepségén pedig Nick Masonnal és a volt Genesis-gitáros Mike Rutherforddal adta elő a Pink Floyd Wish You Were Here című számát.
Sheeran rajongóinak életkorára jellemző, hogy sokan közülük az énekes-gitáros új szerzeményeként üdvözölték a Twitteren David Gilmour és Roger Waters 1975-ös dalát. A diadalmenet folytatódott, a 2013-as amerikai Grammy-gálán Sheeran és mentora, Elton John együtt énekelte el a The A Teamet. Feltűnt a Beatles nélküli világról szóló Yesterday című filmben, és beleírták a Trónok harca című tévésorozatba is, ahol a Lannister-ház katonájaként még dalra is fakad.
Sheeran többeknek írt számokat, a vele szinte egy időben áttört One Direction brit fiúbandának éppúgy, mint az amerikai country és pop elegyeit vegyítő Taylor Swiftnek, akinek a 2013-as koncertturnéján is többször fellépett „előzenekarként”. De egyszemélyes műsorával éppúgy megtöltötte a New York-i Madison Square Garden arénáját, mint a londoni Wembley-stadiont. A 2014-ben megjelent X (Multiply) már hétmillió eladott példány fölé jutott, s a hirtelen rászakadt pénzből Sheeran nem csak plüssmackó- és legógyűjteményét bővítette: megvett és felújított egy birtokot Framlinghamben, ahol saját pubja is van.
A sportcipő, farmer és kockás ing alkotta ruhatárát, ha az alkalom megkívánja, már öltönyre cseréli, és csak nagyobb stressz alatt jön elő a dadogása, amit gyerekkorában „szerzett”, amikor egy anyajegyet lézerrel leszedtek az arcáról, és megsértették az idegeket. A hírnév több barátnőt is hozott számára, de tavaly egy régi középiskolai osztálytársnőjét vette el titokban. A budapesti Sziget Fesztiválra a 2017-ben megjelent ÷ (Divide) lemeze turnéja során érkezik, de idén júliusban kijött negyedik stúdióalbuma, a No. 6 Collaboration Project is.
Sheeran egy évtized alatt jutott el a nélkülözéstől addig, hogy a Forbes amerikai gazdasági magazin összesítése szerint a 2019. június 30-án zárult 12 hónapban 110 millió dollárt keresett, ami a ranglista ötödik helyére volt elegendő, az első Taylor Swift (185) vagy a negyedik Lionel Messi (127) mögött, de Elton John (84), Paul McCartney (48) vagy a Rolling Stones (41) előtt. 2017 decemberében pedig II. Erzsébet nevében Károly walesi herceg, trónörökös a zenéért végzett és jótékonysági munkájáért MBE-kitüntetéssel (Member of the Order of the British Empire) jutalmazta, amit a Beatles 1965-ben kapott meg.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.