szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Gáspár András sci-fi és fantasy író 54 évet élt.

54 éves korában meghalt Gáspár András sci-fi és fantasy író, aki saját neve, valamint számos álneve alatt egy sor kedvelt magyar sci-fi és fantasyregény szerzője, külföldi regény fordítója, valamint antológia szerkesztője volt – írta a Delta Vision kiadó közleménye alapján az Index.

„Mélységes fájdalommal és nagy megrendüléssel tudatjuk, hogy 54 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Gáspár András, a hazai sci-fi és fantasyirodalom egyik legnagyobb alakja, a M.A.G.U.S. egyik atyja” – írta szombati közleményében a kiadó.

Gáspár András 1965-ben született, és már a nyolcvanas évek elejétől sci-fikkel foglalkozott: gimnazistaként fanzint szerkesztett, egyetemistaként pedig már fordított is. 1985-től kezdve novellákat írt a Galaktika magazinba, majd hamarosan tagja lett a szerkesztői stábnak is.

1989-ben történelemtanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. James Bond-fordításai és a Galaktika olvasószerkesztői teendőinek ellátása mellett az Atlantisz magazin társszerkesztője is volt.

1990-ben jelent meg a Kiálts farkast című regénye, majd az Ezüst félhold blues, valamint (Ed Fisher álnéven) a Han Solo nomádjai. 1991-ben jelent meg a Halál havában nevet viselő regénye, amelyet Novák Csanáddal közösen – Wayne Chapman álnéven – jegyzett.

Ugyanebben az évben vele alapította meg a Valhalla Páholy kiadót, amelynek fő profilja – a 2001-es megszűnésig – a sci-fi és fantasy könyvek kiadása volt. 1993 nyarán a Valhalla Páholy adta ki az első jelentős, magyar fejlesztésű szerepjátékot, a M.A.G.U.S.-t.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Névtelen vádak után függesztették fel a Berlini Állami Balettiskola vezetőit

Névtelen vádak után függesztették fel a Berlini Állami Balettiskola vezetőit

Trump kiengedte a börtönből Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzóját

Trump kiengedte a börtönből Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzóját

Sikeres volt a drónrepülő tesztje, ami egy évig maradhat leszállás nélkül a levegőben

Sikeres volt a drónrepülő tesztje, ami egy évig maradhat leszállás nélkül a levegőben

Poénból kicsit átrendezte a forgalmat két férfi Tószegen

Poénból kicsit átrendezte a forgalmat két férfi Tószegen

Tusup nem lesz benne a Hosszú Katinka-dokumentumfilmben

Tusup nem lesz benne a Hosszú Katinka-dokumentumfilmben

Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából

Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából