Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ez itt a Thunderstruck bébi verziója!
Már azelőtt világsztár lett egy baba, hogy megtanult volna beszélni – vagy éppen énekelni. Matt MacMillan egy éven keresztül rögzítette kisfia gügyögését, kapirgálását, nevetését és tüsszentését, majd az apró hangmintákból összevágta az AC/DC Thunderstruck című slágerét.
Íme a zseniális végeredmény:
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.