szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Márciusban a forgalmuk kétharmadát elveszítették a könyvesboltok.

Koronavírus-világjárvány
Több mint 11,5 millióan fertőződtek meg, és csaknem 600 ezer beteg halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A pandémia felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott annak ellenére, hogy a járvány csillapodásával mind több országban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat. (Igaz, több helyen már ismét szigorításokat vezettek be.) Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

A könyvesboltok már márciusban 65-70 százalékos forgalomkiesést szenvedtek el, most pedig már ki sem nyithatnak. Így drámai helyzetbe került a magyar könyvszakma – mondta az InfoRádiónak a Kossuth Könyvkiadó igazgatója. Kocsis András Sándor szerint a kiadók próbálnak túlélni, de állami segítségre is szükségük lenne.

Nagyon remélem, hogy az április 6-án várható kormányintézkedések tartalmazni fogják a bérekkel kapcsolatosakat is"

– mondta az igazgató, hozzátéve, hogy elkerülhetetlen lesz a a fizetések megtámogatása 50-60-70-80 százalékig.

Ennek meg kell történnie, különben valóban, itt a munkaerőpiacon is egészen drámai helyzet alakul ki, egy álláshelyre több száz jelentkező van

– tette hozzá Kocsis.

A prognózis szerint áprilisban be lesznek zárva a könyvesboltok, ami azt jelenti, hogy jelenleg csak az online árusítás működik, de az is csak addig, amíg a kiszállítást vállaló dolgozók vállalják. Kocsis szerint a teljes forgalomnak még csúcsidőszakban is csak 30-38 százalékát adják az online rendelések, vagyis minimum 60-65 százalékos forgalomvesztés következik be a bolti értékesítésben.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Rendkívüli parlamenti ülést tartanak a jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülést tartanak a jövő héten

Családja „újraírja” Bob Marley One Love című slágerét

Családja „újraírja” Bob Marley One Love című slágerét

Freund Tamás: A teremtő művét elismerve is lehet tudósként kutatni

Freund Tamás: A teremtő művét elismerve is lehet tudósként kutatni