Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A pénteken hatályba lépő jogszabály tényleg olyan, mintha kifejezetten a debreceni rockzenekarra szabták volna.
A 248/2020 számú kormányrendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, és engedélyezi autós koncertek megtartását. Ezek, a jogszabály szerint, olyan események, „amely során a közönség tagjai a rendezvény helyszínére jutás céljából használt gépjárműben tartózkodnak az esemény során”.
A csütörtökön meghozott rendelet pénteken lép életbe, és három nap múlva, május 31-én már hatályát is veszti. A Tankcsapda – amely a napokban jött ki új dallal –éppen a rendelet háromnapos hatálya alatt ad két ilyen koncertet – pénteken Debrecenben, szombaton pedig Székesfehérváron.
További ilyen típusú koncerteket nem igen tartanak az elkövetkező napokban – a szervezők jelentős részének minden bizonnyal ideje sem lett volna felkészülni hasonló események megrendezésére, de ami fontosabb, egy ilyen autóskoncert megszervezése olyan erőforrásokat igényel, amelyeket a várható bevétel arányában a hazai zeneipari szereplők jelentős része nem engedhetne meg magának.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.