Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
De már megjött az előzetes.
Az Úr sötét anyagai című televíziós fantasy-dráma sorozat producerei a Comic-Con@Home eseményén fedték fel, hogy a hamarosan érkező második évad egyik részét nem tudták leforgatni a koronavírus-járvány miatt, ám lehet, hogy még visszatérnek az epizódhoz, amely a James McAvoy által alakított Lord Asrielre fókuszál. A Sir Philip Pullman regénytrilógiáján alapuló sorozat többi részét már jóval a karantén kezdete előtt befejezték. (Korábbi kritikánkat itt olvashatja.)
„A titokzatos kés (a trilógia második kötete) adaptációja lényegében elkészült, szóval ebből a szempontból szerencsénk volt” – mondta Jane Tranter, a sorozat vezető producere.
A jelenleg hétrészes szériában együtt dolgozik Andrew Scott és Phoebe Waller-Bridge, a Bolhafészek (Fleabag) című angol feketekomédia két sztárja - az angol színésznő adja ugyanis az ír színész daimónjának hangját (Az Úr sötét anyagaiban a daimónok az emberek lelkének állati alakot öltött megnyilvánulásai).
A második évad első előzetesében a Dafne Keen által megformált Lyra egy furcsa és rejtélyes, elhagyatott városban, Cittagazze-ban találja magát.
Feltűnik továbbá McAvoy, Lin-Manuel Miranda, a Hamilton című musical megalkotója, és A viszonyból ismert Ruth Wilson is.
Az Úr sötét anyagai második évada még az idén látható lesz az HBO-n.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.