Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?

Úgy volt, hogy a Magyar Copperfield kéziratának leadása után újra rendezői székbe ül, de igazából megkönnyebbült, hogy nem tartottak igényt se a Kádárról se a Petőfiről szóló sorozatára, mert rájött, ő most már csak írással szeretne foglalkozni. Életregényéből kiderül, hogy sok, a filmjeiből és Cseh Tamásnak írt dalaiból ismerős jelenet valóban megtörtént. Interjú Bereményi Gézával, akinek könyve kapta idén a Libri irodalmi díjat.

Libri irodalmi díj
A Libri irodalmi díjak az előző év legjobb szépirodalmi könyveit helyezik előtérbe. 2021-ben a zsűri egy regényt, míg a közönség egy verseskötetet emelt ki a tíz döntős mű közül.
A Libri irodalmi díj nyertese 2021-ben Bereményi Géza Magyar Copperfield című regénye, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete kapta. A díjak ünnepélyes átadóját május 10-én este tartották – a rendkívüli helyzetre való tekintettel idén is – a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán.
Az előző év legjobb szépirodalmi könyvei közül 2021-ben a zsűri Bereményi Géza Magyar Copperfield című regényét, közönség Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötetét díjazta

Károlyi Csaba irodalomkritikus, a zsűri tagja így nyilatkozott Bereményi Géza regénye kapcsán: „Megjelent tavaly egy tüneményes mű, amelyet nehezen tud nem szeretni, aki elolvassa, és szakmailag is vitán felül kiváló. Szerzője elbeszélésekkel kezdte, aztán írt drámát, filmforgatókönyvet, dalszöveget, filmet rendezett, színházi ember is lett, végül visszatért az irodalomhoz. Megírta önéletrajzát, illetve annak első kötetét, eljutott már az érettségiig. Igazán érett »életregénnyel« ajándékozott meg minket. Nem bonyolítja túl, higgadt, semleges és világos a fogalmazásmód, nem nosztalgikus, nem érzelmes, nem tragikus, hanem plebejus a nyelv. A regény nagyon jól olvasható, hihetetlenül gazdag, letehetetlen.”

hvg.hu: A Libri irodalmi díjat elnyerő Magyar Copperfield műfajmegjelölése és alcíme az, hogy életregény. Ez nyilván főleg arra utal, hogy élete egy részének történetét írta meg, de akár általánosabb értelmű is lehet.

Bereményi Géza: A műfaját jelöltem így. Regény szeretne lenni, amely egy életről szól. Kassák Lajos Egy ember élete című kötetéhez hasonlót akartam írni, a műfajt onnan loptam. Nem változtattam semmit azon, ahogy az az életemben megtörtént, illetve csak annyiban, hogy azokat a részeket emeltem ki, amelyek regénnyé szervezték ezt az egészet. Az életem olyan volt, mint egy tanulási regény. Állandóan új környezetbe kerültem, ezeket mindig újból fel kellett fedezni. Írás közben derült ki, mennyire szakaszolt életem volt.

hvg.hu: Mintha a novelláiban, drámáiban, filmjeiben, regényeiben, Cseh Tamásnak és másoknak írt dalszövegeiben is egyfolytában erről írna: minden műfajban a megélt tapasztalatait írja le. Most először azonban sokkal konkrétabban teszi ezt, megnevezve saját magát, az összes szereplőt. Miért választotta most ezt a fajta teljes kitárulkozást?

B. G.: Úgy látszik, most jött el ennek az ideje. Az egész úgy kezdődött, hogy megírtam egy tizenhétéves korombéli balatoni nyaram néhány napját. Amikor azt befejeztem, rájöttem, hogy ami elkészült, az tulajdonképpen egy fejezet, csak meg kellene írni az előzményeit. És akkor elkezdtem a születésemtől fogva, egyes szám első személyben megírni az életem.

Ebből az először elkészült fejezetből azt is megtanultam, mennyire befolyásolta az adott történelmi, társadalmi helyzet mindazt, ami velem történt, sőt mennyire befolyásolja a jellememet is.

Elkezdtem leírni a gyerekkoromat, de úgy, hogy pontosan bemutatom a környezetem, az akkori emberek gondolkodását. Magamban úgy tekintettem a könyvre, hogy az egy történelmi regény lesz. Azt próbáltam visszaidézni, miket tapasztaltam kisgyerekként az 50-es évek Budapestjén, de úgy, hogy felnőttként, most ravaszul tudtam, mitől voltak olyanok körülöttem az emberek, amilyenek. Akkor persze fogalmam sem volt, és nem is kérdeztem rá, azt gondoltam, hogy a felnőttek természeti lények, a természetük szerint viselkednek. Nem figyeltem a társadalmat. Például egyszer a nagyapám verekedésbe keveredett, miközben egyik kezével fogta az én kezem. Akkor én magam elé néztem, úgy követtem a verekedést, és természetesnek tartottam, hogy a nagyapám győz, aztán megyünk tovább. Mindezt most csodálkozva állapítottam meg magamról, és úgy próbáltam megírni, hogy az olvasó is csodálkozzon. Így bemutattam a gyermeki gondolkodást is, de fölülről is tudtam nézni azt a gyereket, aki voltam akkor.

©

hvg.hu: „Az alulnézetből ábrázolt magyar világ keserű idillje” – írta Végel László a könyvéről. Ez a szemlélet viszont az olvasónak – vagy korábban a filmjei nézőinek, vagy a Cseh Tamás-dalok hallgatóinak – sokkal pontosabban bemutatja az adott kort, mint a történelemkönyvek. Ez ezek szerint ez tudatos törekvés volt mindig is?

B. G.: Úgy látszik, ehhez az kell, ami velem történt. Ha nem keresztelnek át például háromszor (édesapja után Vetró Gézának hívták, majd nevelőapja után Rózner Gézára változtatták a nevét, végül az anyja nevét, a Bereményit ő maga vette fel 24 éves korában – a szerk.), akkor nem leszek háromféle ember. Ezek a speciális sorsfordulók kellettek a regényhez, és úgy tűnik, a filmekhez, másokhoz is.

hvg.hu: A Magyar Copperfieldet olvasva számos olyan jelenetről derült ki, hogy valóban megtörtént az, amit korábban fikciós filmekben láttunk. Például az 1989-es Eldorádó egyik legerősebb jelenete az, amikor a nagypapa gyakorlatilag a halálból hozza vissza az aranyrúdja és némi erőszak segítségével a diftériás unokáját. Ez tényleg valóban megtörtént? Önt a nagyapja így mentette meg?

B. G.: Igen. Számomra is megdöbbentő volt, hogy írás közben rájöttem, én mindig megtörtént eseményeket mesélek el. Még a XIX. századi puskaművesről szóló novellám főszereplője is egy elődöm, aki feltalálta a hátultöltős puskát, és ezzel megváltoztatta a magyar történelmet. Ez is egy családi történetünk. A Magyar Epidemiológia című folyóirat egyébként egyszer elkérte az írásomat, amelyben az diftériás sztorimat írtam le. Ebben az orvosi szaklap lábjegyzetben pontosítja, hogy hároméves koromban lettem beteg. Az nem tartozott a nyilvánosságra, hogy a nagyapám aranyat adott egy orvosnak azért, hogy mentsen meg. Végül a filmbe belekerült, igaz, nem a saját nevemen. Most viszont már így írtam le.

hvg.hu: A Megáll az idő egyik kulcsjelenetében pedig az anya jelenti ki keserűen, hogy „jó, akkor itt fogunk élni”, ebből aztán szállóige lett, a kisember beletörődését jelenti abba, hogy nem tud változtatni a történelmen, azt kénytelen elszenvedni. A könyvéből kiderült, hogy ez a mondat se forgatókönyvírói lelemény, konkrétan elhangzott az életében. Ez hogy is volt?

B. G.: Ezt édesanyám mondta. 1956-ban a szomszédok szóltak, hogy hajnalban indul egy kocsi Bécsbe, mehetünk velük. Édesanyám és a nevelőapám rám bízta a döntést, hogy menjünk-e. Én pedig nemet mondtam. Nevelőapám nagyon megharagudott, kirohant, ránk csapta az ajtót. De tudtam, hogy ha igent mondanék, akkor is megharagudna, ugyanis a bizonytalanságukat vetítették ki rám. Amikor kettesben maradtunk anyámmal, ő maga elé képzelte a jövőnket, és felsóhajtott, hogy „jó, akkor itt fogunk élni”. Nem gondolta, hogy ezt én megjegyzem. De itt-ott más ilyen mondatokkal is találkozom, amelyekben a kifejezéseim köszönnek vissza. Főleg a dalszövegekben elhangzó mondatok, a dal ugyanis nagyon alattomos műfaj. Több eszköze van, hogy játsszon az emberi tudattal.

hvg.hu.: Azzal, hogy úgy döntött, nem mennek ki nyugatra 1956-ban, ahogy mondta, gyakorlatilag bezárta magát és a családját ebbe az akkor még nagyon zárt országba. Nem mond ellent ez annak, hogy közben folyton a szabadságot kereste és keresi?

B. G.: Nem. 15 éves koromtól nem nyugszom addig, amíg meg nem találom a magam szabadságillúzióját. De hozzá kell tennem, és erre is a Copperfield írása közben jöttem rá, hogy szerencse is kell ahhoz, hogy megtaláljam a saját kis szabadságomat. Nekem is sokszor volt szerencsém az életben. Például, hogy megmenekültem a diftériából, vagy hogy középiskolás koromban Pápára kerültem, ahol a tanárok kiálltak mellettem, amikor kellett. Tehát nem elég akarni a szabadságot, sokszor mázli is kell, hogy megtaláljuk. És azt is csodálkozva fedeztem fel a könyv írása során, hogy

már gyerekkoromban mennyire rákényszerültem a hátsó gondolatok olvasására. Ez túlélés záloga volt ugyanis.

©

hvg.hu: Valószínűleg a nagyapjától tanulta a túlélés másik szabályát, amely szintén előkerül a Megáll az idő című filmben is, hogy igyekezni kell nem kitűnni, nem feltűnni, nem csinálni semmit, nem beállni semmi mellé.

B. G.: Igen, ezek a mondatok is mind az életemből vannak. Rengeteg mindent mondtak nekem a felnőttek, amiket persze nem mindig fogadtam meg.

hvg.hu: Ez a nem beállni sehova alapállás mintha máig meglenne önben. Sokszor próbálták besorolni különböző politikai oldalakhoz. Például a Hídember idején azt mondták, hogy Orbánnak kurzusfilmet vállalt el, aztán pár éve a Magyar Idők próbálta az aktuális kultúrharcba behúzni. Miért hagyja ezeket szó nélkül, miért nem reagál ezekre?

B. G.: Mit kéne csinálnom? Tiltakozzak? Egyszerűen nem válaszolok, ha nem igazak az állítások. Egyáltalán nem számítanak ezek a feltételezések. Sajtóvitákba nem keveredek. Lehet, hogy ezt a nagyapám tanította meg nekem, De azért, teszem hozzá, ő is állandóan feltűnősködött. És mint kiderül a könyvből, azért én is.

hvg.hu: Azt mondta, hogy amikor írta a könyvet, rájött, hogy sok mindenben hasonló a mai korunkhoz az az időszak, amiről szól.

B. G.: Inkább azt mondanám, hogy a mélyben sokszor ugyanaz van. Mostanában XIX. századi költőket olvasgattam, és náluk is ugyanazt találtam. Ez nyilván egyrészt a helybeliség miatt van, másrészt abból, hogy egészen mélyről erednek azok a történelmi sajátosságok, amikben élünk. Egész más rendszerek voltak, de az emberek gondolkodása hasonló volt időnként.

1956 például nagyon hasonlított 1848-ra, ugyanaz a csodavárás volt, majd hasonló traumatikus állapot, hasonló öngyógyítás, öncsalás.

Igaz, ’56 után már egy fél évvel tömegek ünnepelték Kádárt. 1849 után egy darabig mintha ép elmével maradt volna meg a magyar közgondolkodás, aztán a kitartó öntudat csak később vitt rossz útra és vezetett el az első világháborúig és az azt követő időkig.

hvg.hu: Az önéletrajzi könyv megírásához sajátos emlékezési technikát talált ki, amit „kaparásnak” nevezett: addig kapart az emlékeiben, amíg elő nem bukkantak új és új dolgok. Ez azonban nem lehetett könnyű, mint mondta, pszichoszomatikus hatásokat vett észre magán ettől. Miket?

B. G.: Az biztos, hogy túlérzékeny lettem. Ez szakmai ártalom. Azt vettem észre magamon, hogy másképp látom a világot, hogy átnevelt az emlékiratírás. Hogy pontosan miben változtam, arról viszont a feleségemet kellene megkérdezni.

hvg.hu: Egy darabig nem akart, még kérés ellenére sem a megjelenített korról, szereplőkről fényképeket közreadni, de később a Facebook-oldalán rendszeresen megosztott fotókat. Többek között innen tudták meg sokan, hogy a Cseh Tamás által is többször megénekelt Fáskerti elvtárs létező személy volt. Más emlékezni vizuális emlékekkel, mint csak a szóbeli-írásbeli emlékekkel?

B. G.: Igen, az egyik képen édesanyámmal ül Fáskerti elvtárs valami fogadáson, ez nagyon népszerű fotó lett. Szerintem nem igazán számít az emlékezésben, ha abban segít egy-egy fotó, de lehet, hogy azért gondolom így, mert író vagyok, nem filmes.

hvg.hu: Leszámítva a már említett filmeket (Eldorádó, Megáll az idő), illetve másik három rendezését (Tanítványok, Turné, Hídember), és számos forgatókönyvét…

B. G.: Nem vagyok filmes, mert hatalmas megkönnyebbülés után leszámoltam ezzel.

©
hvg.hu: Végleg szakított a filmmel?

B. G.: Amikor befejeztem a Magyar Copperfieldet, egy tévésorozatot szerettem volna írni és rendezni Kádár Jánosról. Majd volt egy kvázi felkérésem arra, hogy Petőfiról csináljak sorozatot. De kiderült a szinopszis után, hogy ezekre nem tartanak igényt, és én akkor tulajdonképpen fellélegeztem. Arra készültem, hogy egy-két évig rendező leszek, de így e helyett nekifoghattam a könyvem folytatásának. Ebből jöttem rá, hogy igazából mit akarok.

hvg.hu Kifejezetten örült, hogy nem rendezhet?

B. G.: Igen. Ebből is látszik, hogy nem vagyok rendező.

hvg.hu: Ha most valaki azt mondaná, hogy megvan a pénz, csinálja meg a Kádár-sorozatot vagy Petőfi-sorozatot, visszautasítaná?

B. G.: Igen. Rájöttem a megkönnyebbülésből, hogy nem akarok többet rendezni. Minden műfajhoz más szemlélet, más gondolkodás, más személyiség kell, egyébként pont ezt élveztem a többműfajúságban. Olyan, mintha az ember fényben forgatna egy tárgyat. Most már íróként tekintek a tárgyra.

hvg.hu: A hvg.hu a magyar film 120 éves születésnapjára, április 30-ra készített egy összeállítást minden idők legfontosabb magyar filmjeiről. Ezen nagyon előkelő helyen van az ön által írt és Gothár Péter által rendezett Megáll az idő, illetve az ön által írt és rendezett Eldorádó is. Ezek a filmek a 80-as években készültek, akkor tekintettek vissza az 50-es, 60-as évekre. Azóta eltelt még 40 év. Van, amit máshogy lát már ebből a korszakból? Amit máshogy mutatna be vagy máshogy mutatott be a Magyar Copperfieldben most?

©
 B. G.: Hogy ezek a filmek bekerülhetnek ilyen listákra az – azon kívül, hogy jól sikerült alkotások – azért lehet, mert valami mélyebben megfogja a nézőket. Szerintem az, hogy megérezték és átvették az átéltséget. Átélhetőek voltak ezek a sztorik, mert valóban megtörtént események kapcsán elevenedtek meg. Az én viszonyom ehhez a korhoz nem változott azóta sem, hiszen én is a megtörténtségüket érzem, azok hatása alatt vagyok. Lehet, hogy ez egy misztikuskodó kijelentés, de valami hímpora van annak, ami a valóban megtörtént eseményeket mutatja. Annyit hazudoztak arról a korról, hogy nagyon értékelik az emberek, ha valaki végre nem hazudozik. A valóban megtörtént dolgoknak van valami rejtett összefüggésrendszere, kicsit következetlenebbül viselkednek a szereplők, éppúgy, mint az életben, és mindezt valahogy érzik az olvasók, a nézők.

hvg.hu: Ön szerint két részre lehet osztani az életünket, a gyerekkorra-fiatalkorra, és a karrier korra. Mint mondta, az utóbbi egyáltalán nem érdekes, csak az első 20–25 év számít. Tényleg nem számítana az élet többi része?

B. G.: A karrierideji korról is születtek nagy művek, de azok már fikciók. A felnőtt kort már fikcionalizálni kell. Ha az önéletíráshoz ragaszkodik az ember, abban érdektelen a karriertörténet, mert akkor nem figyel az ember eléggé a saját életre, onnantól kifelé figyel. Én is most megírom az egyetemi éveimet, aztán be is fejezem az önéletrajzi dolgaimat. Onnantól fikcióra fogok kényszerülni.

hvg.hu: És mikorra várható a Copperfield folytatása?

B. G.: Ezt is a mostani kötet írásából tudom megjósolni. Az hosszabb időszakot mutatott be, és három és fél évig írtam, ez az egyetemi éveimről fog szólni csak, úgyhogy körülbelül két évre lesz szükségem.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Kult

Bezárva Magyarországra – Bereményi Géza 75

Többek közt a Cseh Tamás-dalok szövegírója, az Eldorádó rendezője, a Megáll az idő forgatókönyvírója. Nélküle nem lenne olyan, amilyen sem a magyar film, sem a magyar színház, sem a magyar popzene. Január 25-én ünnepli 75. születésnapját Bereményi Géza.