„Mély megdöbbenéssel olvastam Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nyilatkozatát, amely szerint a Margitszigeti Szabadtéri Színpad Valentina Lisitsa koncertjének lemondását „katasztrofálisnak és hibás történetnek tartja”, és amelyben ezzel kapcsolatban „az orosz kultúra értékeiről és az orosz művészek nagyságáról” beszél. Véleményem szerint éppen Vidnyánszky álláspontja katasztrofális és hibás” – írta csütörtökön nyílt levelében Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövet.

Az ügy előzménye, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpad lemondta Valentina Lisitsa oroszbarát ukrán zongorista koncertjét, arra való hivatkozással, hogy a zenész május 9-én, a győzelem napján lépett fel az oroszok által elpusztított és megszállt Mariupolban. A hír kapcsán a Hír Tv megkeresésére Vidnyánszky katasztrofálisnak nevezte az esetet, és a Margitszigeti Színház döntését a Nyugaton tomboló téboly, az eltörléskultúra következményének állította be.

Vidnyánszky Attila a Mandinernek adott interjúban reagált a levélre. Mint mondta, a konkrét helyzetben ő is hasonlóan döntött volna, mint a Margitszigeti Szabadtéri Színpad vezetője. Hozzátette ugyanakkor, hogy ő nem a konkrét helyzetre reagált a Hír Tv-ben, hanem az egész világon elharapódzó folyamattal kapcsolatban, az orosz kultúra eltörlésének szándékával szemben fejezte ki nemtetszését.

„A kommunikációnak ez a módja nem visz előre. Felhívhatott volna, beszélhetnénk. Én nyitott vagyok. És a levél hangneme sem mozdítja elő a lehetséges párbeszédet” – jelentette ki a Vidnyánszky.

Szerinte nagyon nehéz érveket, szavakat találni, amikor háború zajlik, amikor látjuk a borzalmakat, és minden együttérzésünk azoké, akik elszenvedői és áldozatai ennek az iszonyatnak. „Mégis mindez arra kell, indítson bennünket, hogy ezekben a háborús és válságokkal teli világunkban ne tetézzük a bajt. Mindennél nagyobb szükség van arra, hogy józanok maradjunk.”

Egyetért azzal, hogy a művészet soha nem állt és nem áll a politikán kívül. De nem tudja, hová vezet az, ha egy kultúrát, egy ország minden polgárát kollektív módon kiközösítünk. „Ez rossz emlékeket idéz bennem. Nem lehet egy kultúrát egészében és visszamenőleg büntetni és eltörölni. Ez az a téboly, ami nyugaton történik. Az eltörlés kultúrája lehetetlenné teszi, hogy a múltunkhoz felelősséggel, alázattal viszonyuljunk és árnyaltan szemléljük, hogy abból a jelen kérdéseire higgadtan válaszoljunk, és a jövőre tekintsünk. ... Milyen lesz az a világ, amiben tiltólisták határozzák meg a művészeti életet?”

Vidnyánszky határozottan úgy gondolja, hogy nem szabad elvágni a kommunikációt, mert az hosszú időre megszünteti a párbeszéd lehetőségét.