Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Moore a Golden Globe gálán mondott köszönőbeszédében idézte fel ezt az emléket, akkor még névtelenül. Most kiderült, hogy Vajnáról volt szó.
Korábban mi is megírtuk, hogy a Golden Globe gálán Demi Moore-t is díjazták A szer című testhorrorban nyújtott alakításáért. A színésznő köszönőbeszédében azt mondta: régóta van a szakmában, több mint 45 éve, ám ez az első alkalom, hogy színészként nyert valamit.
Illetve felelevenítette egy 30 évvel ezelőtti emlékét is, amikor egy producer azt mondta neki, hogy popcornszínésznő, amit ő akkoriban úgy értelmezett, hogy csinálhat sikeres és sok pénzt hozó filmeket, de elismerést ne várjon értük.
Moore a gálán ugyan nem nevezte meg ezt a bizonyos producert, de az IndieWire azt írja, hogy egy sajtóeseményen elmondta: Andy Vajna volt az. A színésznő és Vajna az 1995-ös A skarlát betű című drámában dolgoztak együtt. Moore a Ghost-tól kezdve a Tisztességtelen ajánlaton át számos közönségfilmben tűnt fel, majd pedig évtizedekkel később úgy gondolta, hogy a filmes karrierjének talán vége. Ezt írta felül benne A szer, amiről a kritikánk itt olvasható:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.