1978. áprilisában a jamaicai Kingston stadionjában 30 ezer ember előtt tartottak történelmi békekoncertet. Történt ez akkor, amikor a karibi sziget egy végletesen kettészakított, a polgárháború felé sodródó ország volt. A koncerten részt vett Jamaica két egymást gyűlölő és egymással háborúskodó politikusa, Michael Manley regnáló és mellesleg korábban szükségállapotot elrendelő miniszterelnök és Edward Seaga, az ellenzék vezetője.

A koncert fő fellépője pedig az addigra nemzetközi szupersztárnak számító Bob Marley volt, akit fél évvel korábban az egyik említett politikus parancsára, máig tisztázatlan körülmények között, majdnem megöltek, ezért elhagyta az országot, és csak a koncert miatt tért haza.

Marley a zenéjével mindig is a szabadságot, szeretet és a békét hirdette, itt azonban még tovább ment: miközben a Jammin’ című dalt játszotta (amely önmagában is a békés bulizásról szól), felhívta a színpadra a két politikust. Hárman, egymásba karolva az égbe emelték a kezüket, közben Marley az őrjöngő tömeg előtt mikrofonba kiáltotta, hogy

„Szerelem, jólét, mindenki legyen velünk, jah, Rasztafári!”

Mesebeli történet, nem? Mint korábban írtuk, a popzene talán sohasem játszott még addig és azóta sem ekkora szerepet egy nép életében.

Marley nem sokkal ezután, 1981-ben halt meg, temetése Jamaicában nemzeti gyászünnep volt. Épp abban a stadionban ravatalozták fel, ahol emlékezetes békítő-showját adta három évvel korábban. Egyik kezében gitár, másikban Biblia. A gyászbeszédet Seaga mondta (aki akkorra már átvette a kormányzást):

„Munkásságának döntő szerepe van abban, hogy a jamaicai reggae zenét a világon mindenütt megismerték. Jamaica kulturális nagykövete volt, aki elősegítette a különböző bőrszínű, nyelvű és vallású fiatalok együttműködését és kölcsönös megértését.”

Robert Nesta Marley pontosan 80 éve, 1945. február 6-án született a jamaicai Nine Mile-ban, apja (aki gyorsan eltűnt ez életéből) brit katonatiszt, anyja afrikai behurcolt rabszolgák leszármazottja volt.

12 évesen Kingston bádogvárosába, szegénynegyedébe, Trenchtownba került, ahol többek közt gyerekkori barátjával, Bunny Wailerrel és Peter Tosh-sal énekelt egy vokálegyüttesben, később ők lesznek zenésztársai a Wailersben. Kisebb helyi sikerük már ekkor is volt, de túl messzire nem jutottak, így 1966-ban a feloszlás mellett döntöttek.

Marley ezután fél évig egy amerikai autógyárban dolgozott, ekkoriban nősült meg. Felesége, Rita haláláig társa, háttérénekesnője maradt, s három gyermekük született. Marley-nek ezen felül még tíz házasságon kívüli gyermeke is volt.

Bob Marley

AFP / Shangri-La Entertainment / The Kobal Collection

Ekkoriban a bádogházak között már a korábbi ska és rocksteady műfajokból kialakult a sajátos lüktetésű, „pozitív vibrációjú”, életigenlő, büszke, és politikai kinyilatkoztatásoktól sem mentes reggae szólt mindenütt. Nem volt kérdés, hogy Marley is ezt a stílust választja. Főleg a füvezés („gandzsa” szívás) miatt többször került börtönbe, állítása szerint ott a rácsok mögött határozta el, hogy életét, zenéjét a reggae és a raszta mozgalom szolgálatába állítja.1969-től a dalai már ennek szellemében születtek, kialakult a „dzsah zene”.

A reggae egy elnyomott nép, egy felszabadulásra váró kisebbség egyetlen önkifejezési lehetőségét jelentette, ami szorosan összeforrt a rasztafárival. Ez a vallás a „Vissza Afrikába!”-jelszóval azért küzdött, hogy az embereket visszavezesse az őshazába, de hangsúlyosan erőszakmentesen, a béke és szeretet zászlai alatt.

„Nem állok a fehér ember oldalán, és nem állok a fekete ember oldalán, Isten oldalán állok” – mondta Marley. A Wailers innentől nem csak szórakoztatni akart, kiállt az elnyomottak, a szegények mellett, a hitről és a szabadságról énekelt.

A rock története című kötet úgy jellemzi Marley-t, hogy „lázadó és lázító, vallásos, misztikus és profetikus”. Mellesleg a rasztafárizmusból eredt a „Love and Peace” hippijelszó is.

AFP / Kat / The Kobal Collection

Marley lemezei hamarosan már milliós példányszámban keltek el, az 1973-as Burnin’ című albumon szereplő I Shot The Sheriff Eric Clapton feldolgozásában gyorsan világsláger lett, ez volt talán az, ami igazán ráirányította a reflektorfényt a jamaicai zenészre. Ezután a nagy áttörést a Natty Dread album és az azon szereplő No Woman No Cry című dal jelentette. Körbeturnézta a fél világot, mindenütt kirobbanó sikerrel koncertezett. Előadásmódjában volt valami sámáni megszállottság, a koncertjei hatalmas bulik, de egyben spirituális események is voltak.

Az 1977-es Exodus idején, amikor karrierje csúcsán volt, leukémiát diagnosztizáltak nála, ám ő a kezelést sokáig a vallásos meggyőződése miatt nem vállalta. Helyette tovább, kvázi élete végéig koncertezett. Kiadott még két albumot, az elsősorban a politikai gondolatait kikiáltó Survivalt 1979-ben, és egy évvel később a vallási meggyőződését fókuszba állító Uprisingot.

1980-ban nagy sikerű európai turnén vett részt, majd New Yorkban, a Madison Square Gardenben adott két koncertet. Utolsó fellépése 1980. szeptember 23-án volt Pittsburghben. A legutolsó dal, amit élőben előadott a Get Up, Stand Up volt, talán, mintegy fricskaként a halálnak.

Egészsége ekkor már folyamatosan romlott, a turné többi részét lemondták, végül egy bajor klinikára utazott különleges kezelésre. Hazaindult Jamaicába, ám a miami átszállás idejére állapota annyira leromlott, hogy a floridai nagyvárosban kórházba kellett szállítani. Ott halt meg 1981. május 11-én, 36 évesen.

Bob Marley munkásságának nemcsak abban volt döntő szerepe, hogy a jamaicai reggae zenét a világon mindenütt megismerték. Mint korábban írtuk, sokkal több volt, mint reggaezenész, egy „kategóriák és stílusok felett álló dalszerző-énekes és újító és popszemélyiség”, akinek a hatása a könnyűzene történetére kitörölhetetlen, gondoljunk csak akár a Rolling Stones, a Police a Clash, vagy akár John Lennon, Paul Simon egyes dalaira, de reggae nélkül a punk vagy a hiphop sem lenne az, ami.

„A zene pszichológia. Ha nem jut be a szívbe, a lélekbe, az elmébe, az emberek nem fogják érezni” – mondta egy ízben. Az ő zenéjével ez nem fordulhatott elő.

Bob Marley hatással volt a zenére, divatra, a politikára, a kultúrára, 75 milliónál több lemeze kelt el világszerte, a halála után kiadott, legnagyobb slágereit összegző Legends című album 871. hete szerepel megszakítás nélkül a Billboard magazin 200-as listáján. Bekerült a Rock Dicsőségcsarnokába, még évtizedekkel halála után is a legjobban kereső hírességek között van, sőt nevét viseli az első marihuána-világmárka: a Marley Natural termékeket a kannabiszt legalizáló országokban lehet megvásárolni.

Életéről 2012-ben dokumentumfilm készült, amelyben addig ismeretlen dalai is felhangzottak, 2024-ben pedig bemutatták a róla készült – nem túl jól sikerült – Bob Marley: One Love című játékfilmet.