Lovas Rozi az üldözési törvényről: Egyre sötétebbnek látom ezt az egészet

A színésznő arról beszélt, hogy az elmúlt napokban komoly mélységeket járt meg. Férje, Horváth János Antal színész-rendező szerint a törvény a független sajtó mellett a független színházra is komoly veszélyt jelenthet.

  • hvg.hu

Ahogy telnek-múlnak a napok, egyre sötétebbnek látom ezt az egészet

– erről beszélt Lovas Rozi színésznő az átláthatóságinak nevezett törvényjavaslat kapcsán. Lovas és férje, a színész-rendező Horváth János Antal a Loupe Színházi Társulás alapítóiként adtak interjút a Telexnek. Ennek során a színésznő azt mondta, hogy az elmúlt napokban komoly mélységeket járt meg, Horváth pedig hozzáfűzte: a törvény egy vörös vonal, amely a független sajtó mellett a független színházra, így az ő társulatukra is komoly veszélyt jelenthet.

https://hvg.hu/360/20241127_hvg-lovas-rozi-szineszno-herendi-gabor-film-loupe-szinhazi-tarsulas-interju

Mint mondták, a sikerük többek között éppen abból a szabadságvágyból fakad, amit képviselnek, és azt is fontosnak tartják, hogy az előadásaik reflektáljanak a mindennapokra.

Az is szóba került, hogy egyik előadásuk, a Titkosszolgák megkapta a kritikát, miszerint „a bel-budai ellenzékhez” szól, ők viszont fontosnak tartják, hogy a társulatuknak nézői, és ne szavazói legyenek. Szerintük ezeket a kritikákat cáfolja, hogy előadásaikat vidéken is álló tapssal fogadják.

Horváth hozzátette: bármennyire is azon dolgozik a hatalom, hogy a vidéket kulturálisan ellehetetlenítse, próbálnak ellene menni ennek a folyamatnak, és igyekeznek minél többet vidéken játszani. „A beszélgetés rettenetesen fontos dolog, pont most, amikor a hatalom próbálja ránk erőltetni, hogy ne beszélgessünk, maradjunk csendben, ne forduljunk a másikhoz” – jegyezte meg.

Horváth János Antallal és a szintén Loupe-alapító Lengyel Tamással (aki egyébként a törvényjavaslat elleni hétvégi tüntetésen is felszólalt) novemberben beszélgetünk a HVG Címlapsztori rendezvényén, ezt itt tudják visszanézni:

https://hvg.hu/360/20241110_lengyel-tamas-horvath-janos-antal-loupe-szinhaz-interju

Hozzászólások