Saját gyerekeikkel készített klipet a Paddy and the Rats
A zenekar június 9-én nagyszabású koncerttel ünnepli a 15 éves születésnapját a Budapest Parkban.
A zenekar június 9-én nagyszabású koncerttel ünnepli a 15 éves születésnapját a Budapest Parkban.
hvg.hu
A különleges moziforma ihletője a vállalkozó testes édesanyja volt, aki a kényelmetlen moziszékekre panaszkodott.
hvg.hu
Hangzásban ugyanaz, leírva viszont mostantól Youventus lesz a rádió neve. A névváltást régi vita előzte meg.
hvg.hu
„Megértem, hogy keménykedned kell velem, hiszen a sajátjaid is kiröhögnek a hátad mögött” – írt a színész az ellene kikelő propagandistának.
hvg.hu
Eddie Redmayne a fővárosban forgat, és valószínűleg nem számított rá, hogy egy demonstrációba csöppen. De még szelfizett is egy diákkal.
hvg.hu
Az Artisjus díjátadóján Tátrai Tibor supergroupját választották az év produkciójának.
hvg.hu
Nagy büszkén jelentette be a kulturális minisztérium, hogy 6 milliárd forintra „emelték” a színházi többlettámogatások keretösszegét: azt, ami pár éve még 37 milliárd forint volt. A kivéreztetés közelében álló szakmából 1400 pályázat érkezett az összegre, a kormány csaknem ezret elutasított.
A Fata Morgana című sorozat egy nő igaz története, aki Pipás Pistának álcázva magát, bosszút állt minden olyan férfin, aki fizikailag bántalmazta és elnyomás alatt tartotta a feleségét.
hvg.hu
Az Audley End House nevű épületegyüttes képtárában helyezték el viccből a Lord Edmund Feketeviperát ábrázoló festményt.
hvg.hu
„Aki nevet, az nem harap” – vallja Réz András, aki a napokban új regénnyel jelentkezett. A Parában többek között a hatalom természetéről, a konteók felépítéséről, továbbá más húsbavágó kérdésekről és nagyon is ismerős figurákról ír, no meg persze a szorongásairól. Azt is bevallja (szorongva): a Para szórakoztató irodalom akar lenni, célja az, hogy röhögjünk.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: nadrágszíj, alkalmatlan, rebellisek, nyughatatlanság, félmagyar.
Nem akart sehová sem tartozni, nem kívánt jól nevelt, nyakkendős zenét írni. Muzsikusai lelkére kötötte: a műve előadásakor viseljenek védőszemüveget, mert a partitúra üvegtörést ír elő. Ligeti György alakja ma is éppoly izgalmas és vonzó, mint a zenéje.
A világ egyik legsikeresebb énekese, mégis az utóbbi időben elgondolkodott rajta, hogy hátra hagyja zenei pályafutását a testét érő folyamatos kritikák miatt.
hvg.hu
A Walt Disney-hez tartozó Pixar Animációs Stúdiótól több tucat dolgozót bocsátottak el, főként a Lightyear fiaskója miatt.
hvg.hu
Az emberiség igazságosabb és élhetőbb jövőjének kimunkálásához az afrikai földrész szellemi tartalékait és a tágan értelmezett építészeti impulzusokat kínálja az idei biennálén a lagúnák városa. Különleges pavilonokat láthatnak a hvg360 képein.
Sághy Erna / Velence
Helyreigazítással teli heteket él a portál.
hvg.hu
A május 24-én elhunyt énekesnő örökre beírta magát a könnyűzene, sőt, a modern tömegkultúra történetébe is. Élete néhány epizódját villantjuk fel.
Egy 70 európai művészeti intézményt tömörítő európai szövetség tagjai, valamint a Berlini Művészeti Akadémiának az elnöke Budapesten jártak a napokban, hogy megértsék, miként blokkolja a NER a maga válogatott eszközeivel az alkotás és a gondolkodás szabadságát Magyarországon. A nemzetközi szervezet az Európai Bizottságnál és az ENSZ-nél is lobbizni kezdett a magyar művészek érdekében.
A Szolgálólány meséjének szerzőjét 2016-tól az autoriter rezsimek, a totalitárius rendszerek, a trumpizmus, az alt-right, az eltörléskultúra, a me too és a woke mozgalom foglalkoztatják Égető kérdések című, harmadik, magyarul megjelent esszékötetében.
Horeczky Krisztina