Csézy csak ingyen lépne fel körzetében a következő négy évben
Az énekesből lett politikus elmondása szerint pénzt szeretne adni a térségnek, és nem elvenni belőle azzal, hogy fellépési díjat kér.
Az énekesből lett politikus elmondása szerint pénzt szeretne adni a térségnek, és nem elvenni belőle azzal, hogy fellépési díjat kér.
HVG
A csatorna a tervek szerint a nap 24 órájában sugározna „a homoszexuálisokat célzó, de nem csupán nekik szóló” tartalmakat.
HVG
A lengyel rendezőpápától egy olyan film érkezik, amelyet Magyarországon még nem vetítettek. Láthatjuk a rendszerváltás óta legnagyobb költségvetésű lengyel moziját és a tavalyi év lengyel kasszasikerét a ma kezdődő fesztiválon.
Nemrég mindkét klubot bezáratták a hatóságok a drogtörvényre hivatkozva.
HVG
HVG
MTI
Éppen aznap lépett a Nemzeti Ellenállás Mozgalom, amikor az Erste Bank bejelentette, hogy pert indít a kiadvány tartalma miatt.
HVG
Amióta bejelentették, hogy Freddie Mercury után Michael Jacksonról is százötven millió dolláros film készül, nagy kérdés volt, ugyan mit kezdenek majd az alkotók a sztárt ért súlyos vádakkal. Megnéztük a filmet, és kiderült, hogy a kérdésre olyan válasz született, amellyel a nézők jártak a legjobban. Kritika.
Európa egyik legnagyobb szabadtéri koncerthelyszíne idén is megújulva, különleges koncertekkel, látványos éjszakai bulikkal és kulturális programokkal várja a látogatókat.
HVG
Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényéből készít filmadaptációt az Oscar-díjas rendező.
A képviselői alkalmazottak szerződése lejár a ciklus végével, így az övé is.
HVG
A francia elnök nagy tisztelője a magyar Nobel-díjas írónak.
HVG
A régi Heti Hetes sztárja az újraindult műsor idősávját, a tempót és a szereplőket is bírálta.
HVG
Camille Claudel neve évtizedekig egyet jelentett a tragikus sorsú múzsa képével, a tours-i Musée des Beaux-Arts legújabb vándorkiállítása azonban végre megadja neki és kortársainak a méltó helyet a művészettörténetben. Az Au temps de Camille Claudel című tárlat egy olyan tehetséges női generációt emel ki a feledés homályából, amelynek tagjai a századforduló Párizsában, a férfiak uralta akadémiai világ ellenszelében is képesek voltak maradandót alkotni.
Cserba Júlia
„Dalok, amelyeket nem kell többet játszanunk” címmel kezdett sorozatba a közösségi oldalán a Kiscsillag.
HVG
A Corvin Palace-tól a BKV-székházig negyven épületet lehet majd bejárni májusban. A Budapest100 rendezvénysorozat idén visszatér a százéves házak tematikájához, be lehet majd nézni a Budapesti Fesztiválzenekar és a Puskin Mozi épületeibe is, de az a ház is körbejárható, ahol a leköszönő miniszterelnök töltötte első pesti éveit.
A Fidesz két, korábban fontos, kultúráért felelős embere nyilvános vitát folytat arról, ki is okozott több kárt.
HVG
Az ismert karikaturista, a HVG munkatársa ezúttal Animátum címmel jelentkezett egy fantasyvel.
HVG
A NER kulturális birodalmának egykori meghatározó alakítója megfejtette, hogy a Fidesz miért veszítette el a fiatalokat.
HVG
Sandra Bullock és Nicole Kidman a legendás 1998-as film folytatásában veszi fel ismét a harcot az átkokkal.
„Talán vége lesz a felesleges rongyrázásnak, pénzköltésnek, családon belüli szétszórásnak” – írta a színész, aki szerint több kollégáját is megfenyegette az intézmény vezetője, ezt pedig levelezések is bizonyítják.
HVG
A színész nagy vihart kavaró kijelentéseket tett a balettről és az operáról.
HVG