A Harry Potterbe is írt egy fejezetet Tandori Dezső, bár az nem egyértelmű, ismerte-e a sorozatot
Mindeddig kiadatlan Tandori-kézirat jelent meg egy budapesti gimnázium honlapján.
Mindeddig kiadatlan Tandori-kézirat jelent meg egy budapesti gimnázium honlapján.
Szombaton a döntőbe jutásért énekel Nagy Bogi.
Lett következménye annak, hogy a Keménymag című műsorban lejákobozták Jakab Pétert.
Itt a féktelen építkezések kora, dübörög a globális városfejlesztés. A haladás fogalma azonban egyre inkább elválaszthatatlan a pusztító mellékhatásoktól. Mennyit és meddig építhetünk még ezen a bolygón? A választ a március elején kezdődő, 11. Budapesti Építészeti Filmnapokon adják meg.
Korábban az amerikaiak azzal indokolták az elutasítást, hogy attól tartottak, a férfi munkát akar keresni az országban.
Március 12-én lép színpadra az Arénában a Linkin Park zenei agya, aki a Belau-t választotta előzenekarnak.
A stresszoldó színezőként reklámozott könyvben más politikusok is helyet kaptak.
Munkássága a két ország közti kulturális kapcsolatokat erősítette.
Parti Nagy Lajos szerint a kultúrharc arról szól, hogy megregulázzák, megfélemlítsék azokat, akiket nehéz beterelni „például egy futballöltözőbe”. Nem gondolja ugyanakkor, hogy az értelmiségnek lenne bármilyen kollektív felelőssége, és szerinte az is téved, aki hisz a demokratikus, kiegyensúlyozott kánonokban.
Kényszerpályára kerülhet az Orlai Produkciós Iroda a taotámogatások eltörlése miatt. Orlai Tibor szerint ameddig nyereségesen tudják működtetni, játsszák a repertoáron lévő előadásokat, de a nagy kérdés az, hogy miből lesz anyagi forrás az új bemutatókhoz. Sorozatunkban a magánszínházak kilátásait vesszük sorra a tao utáni világban.
Bukta Imre a vidéki Magyarország sztereotípiáiról, a szocializmus örökségéről és az MMA-val való kapcsolatáról is beszélt a HVG-nek.
Kerékgyártó István a 2010-es évek Magyarországáról ad kíméletlen látleletet a Hurok című darabjában. Szerinte az elmúlt nyolc évből azt lehet leszűrni, hogy nyalással, kapcsolatokkal lehet érvényesülni.
A szerdán elhunyt Kossuth-díjas költő feltehetően utolsó versei egy óbudai lapban jelentek meg.
A szerdán elhunyt író, költő, műfordító korábban gyakran megfordult a Lánchíd Sörözőben, ahol rá emlékeztek.
Nyolc évvel ezelőtt visszavonult a rendezéstől, de neve még mindig fogalom. Az idén negyedszázados legemlékezetesebb filmje, a monumentális Sátántangó, ez alkalomból felújítva mutatják be a berlini filmfesztiválon. Tarr Béla elmesélte a hvg.hu-nak, hogy egy gerincműtét vár rá, nagyon hisz a fiatalokban, és hogy egy japán festmény lökte a Sátántangó felé.
Tandori Dezső meghalt 80 éves korában. A „szabálytalan költőre” a HVG 1998-ban megjelent cikkével emlékezünk, amely Tandori Dezső Kossuth-díjának az apropóján született.
Levélben tiltakozott az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) elnöke, Kees Van Oostrum, miután az amerikai filmakadémia bejelentette, hogy négy kategória, köztük az operatőri győztesének a reklámszünetben adják át a díjat az Oscar-gálán, hogy ezzel rövidítsék a műsoridőt.
Májustól nem tudják vállalni az előadásokat.
Robbie Williams sajnos nem tudta újra kitalálni magát az elmúlt tizenöt évben, de ettől még voltak szerethető, nagy dobásai.