Másfél hónapja még Beton.Hofi klipjében tűnt fel Tarr Béla
A rendezőt talán utoljára a rapper november 17-én megjelent klipjében láthattuk. Ja, a dal címe is az, hogy Tarr Béla.
A rendezőt talán utoljára a rapper november 17-én megjelent klipjében láthattuk. Ja, a dal címe is az, hogy Tarr Béla.
Rég abbahagyta a filmrendezést, de a filmezést nem. Tarr Béla pokolian fog hiányozni a magyar filmnek, a mi dolgunk pedig az, hogy megőrizzük az örökségét – ami sokkal több volt, mint a mesterművek, amiket rendezett.
Összesen kilenc nagyjátékfilmet készített a kedden elhunyt Tarr Béla, de ezzel az életművel beírta magát nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi filmes Panteonba is. 2003-ban a világ legjelentősebb rendezőit rangsoroló listájában a The Guardian például a 13. helyre tette, Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is megelőzve. Mutatjuk az általunk legjobban szeretett öt filmjét.
A főpolgármester elbúcsúzott a kedden elhunyt rendezőtől, az egyik leghíresebb magyartól és budapestitől.
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező 70 éves volt. A hírről a kollégái számoltak be, később az Index írta meg, majd a Magyar Filmművészek Szövetsége közleményben erősítette meg.
Gyulán kapott emléktáblát a Nobel-díjas író.
MTI
60. születésnapját koncertlemezzel is ünnepelte tavaly év végén a német Scorpions. Klaus Meinével, a zenekar frontemberével arról is beszélgettünk, miért került Ukrajna a Wind of Change című számba, és miért jelenik meg Oroszország a dal szövegében kevésbé romantikusan. Milyen emlékei vannak az Omegáról és Kóbor Jánosról? Hogyan értek el áttörést Amerikában? Milyen volt a kapcsolatuk az AC/DC-vel?
Az 1967-es háború óta Izrael vallási és biztonsági okokból zsidó kolóniák létrehozásával Ciszjordánia egyre nagyobb részét vonja az uralma alá, akadályozva a palesztin állam létrehozásának lehetőségét.
Több száz repülőjáratot töröltek, így a színész Saint-Barthélemy szigetén ragadt.
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. 2026 első hetének végére Péterfy Gergelynek az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: hasonmásverseny, vezényszó, hideglelés, csúcsözön, jövő-menő.
Péterfy Gergely
A zenész 60 éves volt.
HVG
Használati tárgyak, feszültségek és egy kísérteties élmény a stúdióban – felújított hangzással jelent meg 2025 utolsó napjaiban a Pink Floyd jubiláló, 1975-ös Wish You Were Here című lemeze, a zenekar egyik legsikeresebb, ám igen nehezen összeállt albuma. Rajta a legendás Shine On You Crazy Diamonddal.
Vass Péter
A műemlék nem, de a jelek szerint a műemléki védettség fontos volt az Orbán család számára Hatvanpusztán, így a majorság megtartotta műemlék jellegét. Hatvanpuszta építésze, Taraczky Dániel ellen Hadházy Ákos kezdeményezett etikai vizsgálatot ezzel összefüggésben. Az építészkamara etikai bizottságában a tagok bizalmatlansági indítványt nyújtottak be az elnök ellen, aki kétszer visszautasította a beadványt.
Januártól az ATV Fórum műsorvezetője lesz az újságíró.
HVG
Az idei év egyik nagy irodalmi teljesítménye a Vörös és fekete újrafordítása volt. Az egyik legismertebb hazai műfordítóval, Tótfalusi Ágnessel a stendhali nyelvről, a regényt övező félreértésről és Michel Houellebecq egyszavas válaszairól is beszélgettünk.
Az erdélyi író Kitelepítés című könyve konkrétan az első helyen szerepel, a friss Nobel-díjas Zsömle odavan című regényét pedig a harmadik helyen ajánlják.
HVG
2025-ben már nem egy, de két milliárdos propagandafilmet is bemutattak, miközben a művészfilmesek zsetonokból és kabátgombokból próbálnak forgatni. A Nemzeti Filmintézet szerint minden a legnagyobb rendben, csak a legfontosabb adatot hallgatják el. Ilyen volt a magyar film 2025-ben: körkép.
Victoria Jones 34 éves volt.
Az építmény egy, a pusztulás nyomait tartalmazó réteg alatt volt, amely réteg Jeruzsálem mintegy 2000 évvel ezelőtti elpusztításának bizonyítéka.
HVG
Sanna Marin fiatal nőként lett Finnország miniszterelnöke, levezényelte a Covid elleni küzdelmet és az orosz–ukrán háború árnyékában az ország NATO-csatlakozását. Önéletrajza száraz és érzelemmentes, Magyarországról nézve mégis szinte hihetetlen olvasmány. Honnan jött, miért csalódott Angela Merkelben, miért beszél őszintén a hatalomvágyról, és milyen „botrányok” rázták meg a miniszterelnökségét?