Tetszett a cikk?

Milliárdos beruházással kapcsolna össze optikai kábellel 46 városi tévét a Pan-Am Média Reklám és Szolgáltató Kft., amely az így kiépülő tévéhálózatban regionális műsorokat is készítene. A HVG információi szerint a Pan-Am mögötti személyi szálak az MSZP holdudvarába vezetnek.

Az elképzelés szerint a Pan-Am Kft.-vel szerződő 46 városi tévé továbbra is helyi hírműsorokat gyártana, s naponta egy-egy tudósítást átküldenének a régiójukban működő úgynevezett gesztor stúdiónak, ahol a regionális híradót szerkesztik. A későbbiekben a régiós stúdióban magazinműsorok, közéleti vitaműsorok, illetve reggeli információs adás is készül majd, amelyeket a helyi televíziók közvetítenének.



A televíziók közötti optikai hálózatot a Matáv Rt. építené ki, a munka költségei mintegy kétmilliárd forintra rúgnak - írja a HVG holnap standokra kerülő száma.



A finanszírozás a Pan-Am feladata – avatta be a HVG-t a részletekbe Séra Tamás ügyvezető-társtulajdonos, aki azonban nem kívánta elárulni, kik támogatják a háttérből a 3 millió forint törzstőkéjű céget. Mint mondta, a befektetők óvatosak, nagy kockázatot vállalnak, s ha az üzlet bejön, nyilván szívesen dicsekednek majd, addig azonban kivárnak.



A Pan-Am többségi tulajdonosa a veresegyházi Börzsei Károly, akit figyelemreméltó kapcsolat köt a Tatár György nevével fémjelzett vállalkozói körhöz. Tatár apósa, Knopp András – aki az Eural Trans Gas Kft. ügyvezetőjeként földgázzal kereskedik külföldön (HVG, 2003. szeptember 20.) – egykor az MSZMP kb osztályvezető-helyettese volt, a vele több üzletben együttműködő Tatár régi vágású apparatcsikoknak adott megélhetést.



A Pan-Am Kft.-nek otthont adó budapesti irodában működik az a Boma-H Kft., amelyben Tatár együtt dolgozott Knopp-pal és Jassó Mihállyal, az MSZMP egykori budapesti bizottságának elsô titkárával, s ugyanitt működik a Tatár-érdekeltség Rita Rt. is. Knoppék környezetében a HVG-nek cáfolták, hogy bármi közük volna a Pan-Am Kft.-hez. A cégben mindazonáltal tavaly év végén alig egy hónapig tulajdonos volt Knopp András lánya, Knopp Éva, Tatár felesége, akinek távozását egészségi okokkal indokolták a kft ügyeinek ismerői.



A piaci hírek kezdettől „MSZP-közeli” projektnek tekintették a Pan-Am elképzeléseit, mint ami beteljesítheti Hiller István kultuszminiszternek a baloldali média szükségességéről szóló vízióját (HVG, 2004. február 28.). A kapcsolatok szövevényes voltát mutatja azonban, hogy például az „ősfideszes” Debrecen tévéje, bár még nem hoztak végleges döntést, szívesen vállalná a regionális gesztori szerepet (úgy tudni, ellenkező esetben nem is szerződnek), míg a szocialista bázisnak tartott Pécs ellenáll.
Az Uber és a vezérigazgatója is adományozott egy-egy millió dollárt Trump beiktatási alapjának 

Az Uber és a vezérigazgatója is adományozott egy-egy millió dollárt Trump beiktatási alapjának 

Vádat emeltek az Olaf Scholzot bekokainozva megölelő férfi ellen

Vádat emeltek az Olaf Scholzot bekokainozva megölelő férfi ellen

Véres, kutyás, szerelmes - itt az új Superman-film előzetese

Véres, kutyás, szerelmes - itt az új Superman-film előzetese

Akkora a forgalom az M1-esen, hogy két órát is rászámolhat a menetidőre, aki arra jár

Akkora a forgalom az M1-esen, hogy két órát is rászámolhat a menetidőre, aki arra jár