Folytatódott hétfőn Ádám Zoltán, a Corvinus Egyetem korábbi oktatójának munkaügyi pere a bíróságon, ezúttal a feleségét, Bakonyi Anikót, valamint két kollégáját, Rosta Miklóst és Vyacheslav Arbuzovot hallgatta meg a bíróság. Bakonyi Anikó meghallgatását a docens jogi képviseletét ellátó TASZ kezdeményezte, hogy az férfi kirúgásának személyes következményeire is rávilágíthassanak.

Ádám Zoltán másfél évvel ezelőtt perelte be az egyetemet, miután a vizsgabotrányt követően azonnali hatállyal elbocsátották állásából, célja, hogy visszakapja a munkáját. A korábbi tárgyalások során Ádámon kívül már tanúvallomást tettek többek között a Corvinus vezetői, a jogi- és HR-munkatársak, valamint szakszervezeti tagok is.

Mint ismert, a Corvinus Egyetem vizsgabotrányát Ádám Zoltán robbantotta ki még 2023 nyarán. Egy befolyásos családból származó diákjának az egyetem vezetése pótlási lehetőséget biztosított, de az oktató biztos volt benne, hogy protekció áll a háttérben, mert a diák anyja korábban őt is személyesen kereste az ügyben. Az intézmény etikai vizsgálatot indított, amely megállapította az egyetem vezetésének a felelősségét, később viszont egy újabb vizsgálat, egy szabálytalansági eljárás indult. Utóbbit az egyetem vezetése azért tartotta indokoltnak, mert ellentmondásokat véltek felfedezni az etikai vizsgálat eredményeiben. Ádám Zoltán szerint azonban csupán a felelősség elkenése volt a cél.

„Nem az volt a lényeg, hogy az igazság kiderüljön, hanem az igazmondó tűnjön el” – így értékelte Bakonyi Anikó, Ádám Zoltán felesége a második eljárást. Ő úgy érezte, az akkori rektor az etikai bizottság döntését „egy tollvonással sutba dobta”. Mint mondta, a férje az ügy elején még bízott benne, hogy az egyetem házon belül, saját értékrendje és szabályzata szerint rendezni tudja a vizsgabotrányt, de végül nem ez lett.

„A férjem egyik nap egy megbecsült oktató volt, akit szerettek, tiszteltek a hallgatói, másnap pedig mehetett a munkanélküli hivatalba álláskeresőként regisztrálni” – idézte fel a kirúgás időszakát Bakonyi, aki szerint férje számára a Corvinus ideális munkahely volt, hiszen tanítani és kutatni is volt lehetősége, kollégáival is jó viszonyt ápolt. Hozzátette, az egész családjuk, így két gyerekük számára is sokkoló volt, hogy a botrány végén annak kellett távoznia állásából, aki beleállt az igazságtalanságba.

Felidézte, hogy Ádám Zoltán és az egyetem között már korábban, a modellváltás időszakában voltak feszültségek, a docens például be is perelte az intézményt egy új kommunikációs szabályzat miatt, amely megítélése szerint csorbította volna az oktatók szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Végül a szabályzatot vissza is vonták, igaz, annak pontos tartalmát ő maga nem ismerte – mondta a Corvinus jogi képviselőjének kérdésére Bakonyi.

Ugyanígy jellemezte azonban a szabályzatot Ádám egy korábbi kollégája, Rosta Miklós is. Elmondása szerint ő már a modellváltás idején meg tudta volna tippelni, hogy „Zolit ki fogják tenni erről az egyetemről”, több nyílt fórumon felemelte ugyanis a hangját a tervezett átalakításokkal szemben. Hozzátette, ezt az egyetem vezetése jellemzően nem vette jó néven.

Felidézte, Ádám Zoltánt közvetlen hátrány is érte már a vizsgabotrány előtt is az egyetemvezetés részéről, megszüntették ugyanis a gazdaságpolitikai tanszéket – ahol Ádám oktatott –, a tanárokat más intézetekbe olvasztották be. Rosta szerint a lépésnek nincsen védhető, racionális magyarázata, pusztán az volt a célja, hogy Ádám Zoltánt ellehetetlenítsék.

Ő úgy látta a vezetőség részéről „folyamatosan gyilkolták, támadták, vegzálták Zolit”, miközben az egyetemi közösség szerette és támogatta, olyan kolléga volt ugyanis, aki meg tudta szervezni az oktatókat, össze tudta fogni őket, ha valamilyen igazságtalanságot érzékelt velük szemben.

Rosta szerint a Corvinus „leveszi ezeket a játékosokat a sakktábláról”, fokozatosan tűnnek el olyan tantárgyak, melyek oktatói szembe kerülnek a vezetéssel. „Jelenleg néma csönd van a Corvinus Egyetemen, katonásan követik az emberek az útmutatásokat” – tette hozzá, ő ugyanis úgy érzékeli, hogy Ádám kirúgása megfélemlítés volt, megmutatták, mi vár arra, aki nem áll be a sorba.

Az oktató szerint különösen rossz a légkör abban az intézetben, ahol ő tanít – és ahol korábban Ádám Zoltán is dolgozott –, Major Klára intézetvezetőről ugyanis az egyetemen köztudott, hogy jobb félni tőle. Major volt az, aki aláírta Ádám felmondólevelét, de az egyetemi oktatók közül többen is kétségbe vonják, hogy a döntést valóban ő hozta meg és Rosta is kizártnak tartja, hogy nem felsőbb utasításra cselekedett.

Tanúvallomásában Rosta kiemelte, hogy az Ádám Zoltánnal szemben fellépő egyetemi vezetés a vizsgabotrány óta nagy részben lecserélődött, a korábbi „agresszív, ’60-as éveket idéző vezetői kultúra” már nem jellemző. Hozzátette, bár ő örök optimista, csak akkor lesz biztos benne, hogy tényleg új irányt vett a Corvinus, ha Ádám Zoltán visszakapja a munkáját, az egyetem szempontjából ugyanis kulcsfontosságú lenne szembenézni a múlttal.

Bakonyi Anikó úgy látja, az egész jogi hercehurca elkerülhető lett volna, ha az egyetemi vezetés önreflexiót gyakorol már a vizsgabotrány elején, másfél év távlatából úgy látja, mindenki csak veszített az üggyel. Az ő magánéletükbe ugyanis beférkőzött a közélet, hosszú ideig minden családi beszélgetésük ekörül zajlott, a gyerekeik pedig mindenki számára a „Corvinusról kirúgott tanár gyerekei” lettek. Emellett a hallgatók egy jól képzett, lelkes tanár veszítettek, de a legnagyobb kár mégis az egyetemet érte, annak ugyanis a hírnevén esett csorba, mostantól sokáig a Corvinus elválaszthatatlan lesz a protekcionizmustól, a vizsgabotránytól és a jogszerűtlen eljárástól.

A tárgyalás második részében Vyacheslav Arbuzov, Ádám tantárgyának a koordinátora tett vallomást. Az ő mondandója azért volt fontos az ügy szempontjából, mert vele volt Ádám Zoltánnak egy levélváltása arról, kaphat-e lehetőséget a pótkvíz megírására a vizsgabotrányban szereplő diák. Egyetértettek abban, hogy a tantárgyi adatlap szerint nem jogosult a pótlásra, de mint kiderült, volt egy másik diák is Arbuzov csoportjában, aki pótlási lehetőséget kért. Neki engedte ezt, Arbuzov ugyanis abban a tudatban volt, hogy a második diák késve iratkozott be a kurzusra, így az első tesztről önhibáján kívül lemaradt. Utólag bebizonyosodott, hogy időben felvette a tárgyat, így nem lett volna jogosult a pótlásra ő sem, az egyetem második, vagyis szabálytalansági vizsgálata pedig a két diák esetében hozott eltérő döntés köré összpontosult.

Az ügy során újra és újra előkerült a bíróságon a már említett levélváltás, abból ugyanis Ádám az egyetemi bizottság előtt tartott meghallgatásán idézett, majd a kancellár kérte, küldje át az e-maileket. Ezt megtette, abból azonban volt, ami kimaradt, ezt többszöri felszólításra sem pótolta – elmondása szerint azért, mert azt hitte, mindent továbbított.

Végül a kancellárnak Arbuzov küldte meg a hiányzó leveleket, igaz, már csak azután, hogy Ádámot kirúgták. A bíróságon felidézte, amikor a kancellár tőle kérte azokat, világossá vált számára, hogy két mondat hiányzik csak az Ádám által továbbított levelekből, ezekről a kancellár eleve csak azért tudhatott, mert azokat a docens korábban maga olvasta fel neki.

Mint mondta, elsőre neki se tűnt fel, hogy a levelekből bármi is hiányozna, neki is hosszasan kellett keresgélnie, hogy saját e-mailjei között megtalálja az említett két mondatot. Mivel a beszélgetés több szálon zajlott, biztos volt benne, hogy Ádám nem direkt hagyta azt ki a kancellárnak továbbított levelek közül, amikor pedig később ketten beszéltek erről, elmondása szerint Ádám Zoltán maga is meglepődött, hogy volt, ami kimaradt. „Abból, hogy itt tárgyalásról tárgyalásra újra előkerül az e-mailek kérdése, szerintem jól látszik, hogy nem mindig olyan egyértelmű, hogy ki, kinek és mit küld át” – fűzte hozzá a meghallgatás végén Ádám Zoltán.

A témában írt korábbi cikkeink itt olvashatók.