Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az ellenzék ellen indított petícióra erősítene rá a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Újabb akciót harangozott be a Megafon-közeli Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM): mém- és plakátkampány indulhat Magyar Péter és a Tisza Párt ellen – írja a 444.hu.
A NEM első dobása az volt, amikor petíciót indítottak, hogy „az árulók tűnjenek el a közéletből!”. Mindezt azután indították, hogy Kollár Kinga, a Tisza politikusa arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy erősítette az ellenzéket a magyar emberek romló életminősége, és emiatt nagyon optimistán tekint a jövő évi választásra.
A NEM egyik alapítója, a megafonos Szűcs Gábor az Origónak azt mondta, szeretnék, ha az üzenetük minél többekhez eljutna, ezért indul a plakátkampány is, amire várják a „pályaműveket”.
„Rövidesen láthatóak lesznek a legjobb mémek plakátokon, sőt óriásplakátokon is, illetve ha elegendő számú, arra érdemes munkát kapunk, akkor egy kiállítást is rendezünk a képekből” – mondta. Szűcs azt is elmondta, a tiszások távozását követelő petíciót 40 ezren írták alá. Igaz, azt nem tudni, ez hány embert jelent, mert bármilyen kamu adattal ki lehet tölteni, így akár az is odaírható, hogy Szatyor Fing a tiltakozó.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.