Az idén ötvenéves Bartis Attila eddigi legnagyobb fotókiállítása az elmúlt években készített felvételeit mutatja be, az alkotó második otthonául választott Indonéziában készült sorozatokat állítva a tárlat középpontjába. A majd’ száz fekete-fehér nagyítás a galéria két szintjén nem egy távoli táj felfedezésével kecsegtet, hanem ellenkezőleg, a szerző fotográfiával kapcsolatos elképzeléseit mutatja meg a képek egyéni kompozíciós rendje és témaválasztása révén. A kiállítás 2018. március 1. és 2018. május 13. között látogatható a Mai Manó Házban.
Bartis most bemutatott munkáinak nagy része bár a Távol-Keleten készült, nehéz lenne beazonosítani a képek keletkezési helyét és idejét. A kiállítást egy rá jellemző, egyéni dramaturgiával és dinamikával rendezi meg, amiben nagy szerepet kap a két különböző méretválasztás (66 x 99 cm és 24 x 36 cm), valamint a felvételek párosítása is.
Bartis regényei (A nyugalom, A vége) Amerikától Kínáig nemzetközi hírnevet hoztak számára, de írói tevékenysége mellett pályáját végigkísérte a fotográfia is. Bár fényképezést tanult, megélhetésként nem ezt a szakmát választotta, annak ellenére, hogy korai portréi a kilencvenes évek elején már felkeltették a kritikusok figyelmét. Az utóbbi harminc évben az írás, azaz a gondolat rögzítése, és a kép, vagyis a látható pillanat megörökítése párhuzamosan, egymást kiegészítve kötötték le művészi figyelmét. A képek által kiváltott asszociációk, a sorozatok szerkesztésének elvei felismerhetők prózájában is. Nem véletlen, hogy regényeiben és drámáiban is többször feltűnik a fotográfus alakja, hősei kamerát vesznek kezükbe, és osztják meg az olvasóval a felvételek készítésének gondolati indítékait és dilemmáit.
Érkezik a magyar fesztiválkultúra történetét feldolgozó dokumentumfilm. Arról, hogy miért és hogyan rendeződik át manapság a hazai fesztiválpiac és hogy szeretnek-e egyáltalán a fiatalok fesztiválozni és sörözni, a rendezővel, Csizmadia Attilával beszélgettünk.
15–9-re nyertek a mieink.
