Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Elfogytak a hívek, ezért előadó a medgyesegyházi református templom - írta a Békés Megyei Hírlap kedden.
A hetven férőhelyes, eredetileg zsinagógának épült templom a múlt század közepén került a református gyülekezethez, ám az utóbbi években egy-két hívőnél több soha nem jelent meg a minden hónap harmadik vasárnapján rendezett istentiszteleteken. A templomban már nincs fűtés, mert elromlott a konvektor, és legutóbb már a világítás sem működött.
Hosszas vívódás után döntött a szórványgyülekezet hitéletének irányítója, hogy akkor tesznek jót az épülettel, ha eladják. A felújítás ugyanis legalább 30 millió forintba kerülne, ám erre nincs pénzük. Molnár Virág szerint az épületet 4,5 millió forintra értékelték fel, és csak olyan vevő jöhet számításba, aki garantálja, hogy megőrzi az utókornak, és kizárólag kulturális célokra használja.
Nagy Béla, a város polgármestere arról tájékoztatta a lapot, hogy a templom az 1800-as évek végén eredetileg zsinagógának épült, s ez volt az eleki járás egyetlen zsidótemploma. A helyi zsidók többsége a második világháborúban a koncentrációs táborokban vesztette életét, így a zsinagóga hívek nélkül maradt. A református gyülekezet 1951-ben vásárolta meg, s akkor a templom 171 kilogrammos harangját Rákosi Mátyás adományozta a gyülekezetnek.
Ezt a harangot megveszi az önkormányzat, mert nem szeretnék, ha máshová kerülne. A képviselők keresik ugyanakkor a lehetőséget, milyen módon tudnák megvenni, felújítani és hasznosítani a templomot is - olvasható a Békés Megyei Hírlap keddi számában.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.